A link vágólapra másolva!

Napra pontosan egy évvel ezelőtt is a sükösdi Kékhegyi Vadásztársaság vadászterületén eredtünk a bőgő gímbikák nyomába. Idén az első hajnalon Kollár Csaba vadászmester volt a kísérőm.  Az autó hőmérője 8 fokot mutatott, bizony elkélt a kabát a gyalogos cserkelésünk során. A kisebb kiterjedésű vadföldeket és tarvágott területeket távcsöveztük körbe, bőgést hallottunk több irányból is, de csak fiatal bikákat és tarvadakat láttunk az erdők szélén, már visszaváltás közben. Csendes beszélgetésünk során felemlegettük, hogy egy éve ezen a napon éjjel is 22 fok volt, míg napközben 36. Ehhez képest ma igazi klasszikus bőgési idő van.

Utunk következő állomása a Nagyvadföldön kihelyezett káposztahalom és az itató-dagonya volt.  Itt nem találtunk semmit, így tovább cserkeltünk egy levágott erdőrészlet irányába, ahonnan jó bőgés szólt, igaz, úgy tűnt, hogy a sűrűből. A vágásra sétálva egy gímbika iramodott meg tőlünk, de már láttuk, hogy az ellentétes sarokban többen is ácsorognak. Elhelyezkedtünk egy gazfolt mögött és távcsöveztünk. A 400 méterre álló első bika a téglalap alakú vágás mértani közepén megindult és szépen nyugodtan ballagva tőlünk 40 méterre beváltott egy sarjasba, ahol is a nappali pihenőhelyük van. Laza kötelékben még három fiatal társa követte őt. Szépen elbíráltuk és kiértékeltük mindegyiket. Összesen kilenc bika mozgott itt, teljes békében és nyugalomban, szó szerint egy hang nélkül. Kettőt közülük 9 kilogramm körülire és lőhetőnek minősítettünk.

Idilli hajnal volt, elégedetten sétáltunk vissza a terepjáróhoz, csendesen értékelve a hajnali eseményeket.

Késő délután Makó Péter hivatásos vadásszal cserkeltünk szintén a Nagyvadföld körül. Az augusztus végi 24 fokban a sarjasok nyiladékain sétáltunk, meg-megállva hallgatózni, távcsövezni. Célállomásunk egy szépen letakarított vágásterület volt, szélén egy frissen odaállított magaslessel. Erre felkapaszkodva várakozó álláspontra helyezkedtünk, szakmázni kezdtünk. Később a szemben lévő öreg erdőből kiváltott táplálkozni egy fiatal gímbika, majd pár száz méterre még egy. Mindkettő ígéretes, szemág-jégág-középág és hármas korona a szárakon. A kiváló állományt reprezentálva még egy fiatal csapos bika érkezett szintén táplálkozni.

Szürkület környékén több irányból is beindult a bőgés, de még jól érzékelhető, hogy az elején járunk a násznak.

A hétfői napon a Hajósi Vadásztársasághoz megyek, folytatva a befigyelési tevékenységemet.

 

 

 

 

Cikk kép