Minden szarvasbőgés előtt reménykedően tekint a jövőbe a vadgazda. Sorba veszi az elmúlt időszak történéseit és megpróbálja a pozitívumokat előtérbe helyezni.
A 303. Illancs-bácskai vadgazdálkodási tájegységben az agancsfelrakás bizakodásra adhat okot, mivel a tavaszi esők után jól megindult a vegetáció, bőséges táplálékot biztosítva ezzel az agancsépítésre. A felrakás utolsó szakaszában beköszöntött sajnos a szokásosnak mondható aszály, de reményeink szerint ennek nem lesz olyan negatív hatása, mint tavaly volt. Pozitívumként megérkezett a várva várt augusztus végi eső, jelentős lehűlést hozva, így kezdtem meg az idei év befigyelési sorozatát.
A vadászatra jogosultak egész évben figyelik a gímállományukat, azonban a területek elaprózódása és a fővad viszonylagos nagy területhasználata miatt ez a bőgés előtt a mi tájegységünkben kiemelkedően fontos feladat. A bőgés előtti mindennapos bejárások a területen már meglévő és ideérkező bikák szemrevételezését szolgálják, hogy a bőgésre a vadgazda minél több információ birtokába kerülhessen, könnyítve az egyébként egyre nehezebbé váló vadásztatást.
Szombat hajnalban tíz fokos „hidegben” indultam a Nemesnádudvari Nimród Vadásztársaság vadászházához, ahol is egy forró kávéval várt már Tomán Albert hivatásos vadász. A falu legszélén álló épület teraszán hallgatóztunk és három különböző helyről is kitartó bőgést szólt. Reményteli indulás! Albert terve szerint reggel a homoki, felső részen gyalogosan cserkelnénk a terepjárót hátrahagyva. Kerítések mentén indultunk meg, közelebb és távolabb is négy bika mondta szerelmes versét, és mi a vadászterület határmenti részén bőgő bika hangját tartottuk legérdekesebbnek. Útközben egy süldő róka vadászgatott előttünk, cincogással becsaltuk húsz méterre, de mivel a nyiladékon pont úgy álltunk, hogy a hátunk mögül világosodott, így mielőtt a bakancsunkig szaladt volna, kiszúrt minket és vitorlázó farokkal elszáguldott. A kerítésen belül egy borz is bóklászott, majd egy mozdulattal kicsúszott a kerítés alatti váltón. A hangja alapján kiszemelt fővad két kerítés közötti folyóson bőgött, elbírálnunk a sötét miatt nem sikerült, de a hangja alapján nem fiatal harcosról van szó. Mielőtt megvirradt volna, hangtalanul elsétált az erdőben. Csendben cserkeltünk az illancsi buckák között, szépen láthattuk a távolban ébredező Szekszárd városának fényeit, ami légvonalban mindössze 26 kilométer.
Az este folyamán az 54-es főúttól pár száz méterre lévő Szuperlucerna nevű területrész magaslesére kapaszkodtunk fel. Tőlünk balra a Mélyvölgy - igen ígéretes rész - ahol egy őzbak mutatta meg magát, majd mögöttünk egy suta is elkezdett táplálkozni. Ötszáz méterre egy tehén és egy fiatal gímbika csipegette a tarlón feljövő árvakelést. A földterület szélén két süldő sakál bukkant fel pillanatokra. Balra tőlünk a völgyből egy bika váltott ki az előttünk elterülő részre, majd távolodni kezdett, de egy félkörívet leírva egészen közel, 40 méterre bejött elénk. Lélegzetet visszatartva gyönyörködtünk benne és bíráltuk el. Bal száron szemág, tíz centméteres jégág, középág és hármas korona, jobb száron szemág, a jégág hiányzik, középág a helyén és felül villa. A súlyát 6 kilogramm körülire tippeltük. Sajnos belesétált a szagfolyosónkba, fejét felcsapva nagyot szippantott és elgaloppozott. A távolból egyetlen bőgést hallottunk csak. Amikor teljesen ránk sötétedett, lejöttünk a lesről és a vadászházhoz indultunk, a többi vadászt összevárva még átbeszéltük, hogy ki mit látott az este folyamán.
Holnap a Sükösdi Kékhegyi Vadásztársaság területére megyek gímbika befigyelési céllal.
