Tekintélyt parancsoló eszköz. Erőt sugároz, ugyanakkor méltóságteljes is, mint egy nemes ember, aki ad magára. Számos néven illetik. Dákos, szarvastőr, szarvaskés, handzsár, tarkózó tőr, szarvasgyilok. Ez utóbbi megnevezés, – mint vadásznyelvünkben annyi minden más –, német eredetű, a Hirschfenger szó-hű fordítása.
A szarvasgyilok a Wikiszótár szerint „erős pengéjű tőr, amivel a vadász a sebágyban szenvedő nagyvadat gyakorlott mozdulattal leöli”. Azaz megváltja szenvedésétől. Amikor a vadászfegyverek – íj, elöltöltős puska –, hatékonysága még nagyon is kétséges volt, ennek az eszköznek, illetve ennek a gyakorlatnak az alkalmazása vadászetikai szempontból is fontos és szükséges volt. Nemeskéri Kiss Sándor azt írta, hogy hajdan kegyelemlövés helyett a szenvedő, sebzett nagyvad életét a lapocka mögé irányított szúrással oltották ki.
Vannak eszközök, melyek speciális célú alkalmazásuk, kivételes megbecsülésük és extra megjelenésük okán kiemelkednek a hétköznapi alkalmatosságok közül. A különböző szertatások, rituálék eszközei mindenképpen ilyenek. A szarvasgyilok is ilyen. A kard – és ez esetben a dákos, azaz a szarvasgyilok – mindig is több, volt, mint használati tárgy. Szimbolikája erőteljes és sokrétű. Viselőjük nem lehetett akárki. És ma sem lehet, gondoljunk csak az esküre felsorakozott ifjú honvédtisztek díszkardjára. A kard viselése férfias tartást felelősségérzetet, erényességet és hűséget feltételez. Akkor se viselhetett minden vadász szúrófegyvert, amikor a szarvasgyilok néhány évszázaddal ezelőtt még széles körben használt vadászati eszköz volt. A királyi, fejedelmi és hercegi udvari vadászok különleges felelősségét és jogállását reprezentálta a derékszíjukon függő szarvasgyilok, melyet díszöltözethez is viseltek. Munkaeszköz, ám egyben státusszimbólum is volt.
„A királyi vadászok vezetői nemes emberek, a vadászok pedig szabadok voltak, illetve helyi nemességgel bírtak” – olvasom a Vadászat Magyarország című kötetben, mely 1980-ban jelent meg. A szarvasgyilok funkciója az idő múlásával természetesen folyamatosan változott. Walter Frevert, az egykori, híres rominteni vadászterület fővadásza Vadászati szokások című könyvében írta, hogy a díszes vadásztőr manapság már inkább dísztárgy, mintsem eszköz. A két világháború között Nemeskéri Kiss Sándor is azt vallotta, hogy a hosszúpengéjű vadászkés már a múlté..
Igaz is, meg nem is. Vadászati célú hasznosítására ma már valóban nincs szükség, a sebzett nagyvadat lőfegyverrel (hivatásos vadászok esetén akár pisztollyal is) meg lehet váltani szenvedésétől. Az új vadászok fogadalomtétele alkalmával azonban egyre több helyen és egyre többször látjuk, hogy az avató személy történelmi vadásztőrrel érinti az avatandó személy vállát. Szimbolikus aktus ez, megfontolandó mondanivalóval. Légy erényes, felelősségteljes, küzdőképes, mértéktartó, jóakaratú és fegyelmezett.!
A szarvasgyiloknak, valamint a vadászkéseknek és tőröknek egyre nagyobb gyűjtői köre van. Sokan, sokat áldoznak egy-egy régi, patinás darabért. Az enyém nem ilyen, mai kardkovács készítette. De megjelenése, kivitelezése méltó nagy múltú elődeihez. Egyenes, hegyes végű, 46 centiméteres acélpenge, elegáns markolat, díszes, mintázott rézből készült, pengére boruló ujjvédő. A pengén finom rajzolatú ornamentika. A réz hüvely díszített bőrrel borított.
Barátaimtól (példaképeimtől) kaptam kerek évfordulós születésnapomra. Gyakran kézbe veszem, megtörölgetem, közben régmúlt idők régi vadászataira, embereire gondolok. És egyre gyakrabban arra is, hogy az ajándékkard – és így a szarvasgyilok is –, ősidők óta az elismerés és az elvárás szimbóluma...
