A kivitel minősége és a nemesfém alkalmazása csaknem egyedülállóvá teszi Széchényi Viktor vadásztőrét.
„Még most is elönt a lelkesedés, ha rájuk gondolok. A nagy szakállú, nyírfajdtollas erdőmesterre, erdészekre, vadőrökre. Mennyire bámultam, mennyire irigyeltem őket! Egyedüli vágyam volt, hogy majdan én is az lehessek: »Revierförster« – pagonyerdész! S hogy nekem is olyan szép sötétbarna, zöld hajtókás, szarvasgombos ruhám lehessen! Meg derékszíjra csatolt, agancsnyelű dákosom! Vasárnapi »templomparádéra« ugyanis szarvasdákost – Hirschfängert – kötött az erdészeti személyzet, tartozéka volt a szolgálati egyenruhának. Ilyenkor nagybátyáim is ugyanabban a vadászmundérban, dákososan rukkoltak ki. Az oldalukra kötött »gyíkleső« persze sosem hagyta el hüvelyét, vakparádé volt csupán, nekem azonban rendkívül tetszett, és bizonyára azt képzeltem, hogy valódi vadászember csak szarvasgyilokkal jár vasárnapi misére.”
Széchenyi Zsigmond az Ahogy elkezdődött... könyvének Mileschau című fejezetében a mottóban idézett módon emlékszik a hajdani erdészek ünneplőruhájának tartozékára – a szarvasgyilokra. Ezúttal egy ilyen eszközről emlékezünk meg.
Édesapja, Széchényi Viktor feleségének a családjával, a Ledeburokkal, Czerninekkel számtalanszor mehetett együtt misére, és láthatta a fent leírt öltözéket. Az első világháború után sokan készíttettek maguknak háborús emléktárgyakat, fafaragást, vésett töltényhüvelyt, egyebeket. Ilyen emléktárgynak készülhetett ez a Hirschfänger is.
A vadásztőr pengéje egy első világháborús bajonett, azaz a kor legjobb nevű műhelye, a Zeitler in Wien által készített szuronynak a pengéje. A keresztvas egyedi készítésű. A tőrön, a kiskésen és a tokon található, összesen öt darab ezüstveret 1922-től használt osztrák állami, tukánfejes jellel hitelesített, 800 ezrelékes finomságú ezüstötvözetből készült Bécsben. Mind az öt veret egyenként szabályosan jelzett (még a zsigerelő kiskésen is előírás szerinti a jelzés). Azért is fontos ezt hangsúlyozni, mert – ellentétben számtalan más főúrnak készített tárggyal, például II. Jánosnak, Liechtenstein fejedelmének a vadászkardjával, melynek ezüstveretei is jelzetlenek – e tárgy ezüstvereteinek készítése során megfizették a nemesfém jelzése utáni illetéket (és egyidejűleg hatóságilag ellenőrizték is az előírt finomságot). A tokon található Széchényi-címerrészletet – kettős kereszt koronával, hármas dombon – a Széchenyi család több tagja is használta. A bőrhüvely szájához készült vereten található címer a lehető legigényesebb módon, egyedileg, kézi készítéssel és véséssel, domború, azaz pozitív eljárással készült. Ez olyannyira ritkaságszámba ment, hogy ilyen megoldással alig-alig lehetett találkozni. Ferenc József császár, Mária Valéria főhercegnő, valamint más uralkodók és sok-sok főnemes címerét a személyes használatra készült ötvöstárgyak, készletek esetében ezzel ellentétben leggyakrabban magára a tárgyra vésték rá. Elvétve, nagyszámú tárgyat tartalmazó készlet esetén, stancoltan (tehát nem egyedileg, hanem sorozatban) készítették és a tárgyra applikálták. Ezek mérete ebben az időben a közép-európai ötvösműveken általában egy–másfél centiméter nagyságú szokott lenni. Széchényi Viktor vadásztőrén a kiemelkedő, domború címer három centiméter nagyságú! A bécsi ötvösmester személyét a dr. Waltraud Neuwirth által ezüstjelzésekről összeállított mű alapján (Wiener Gold- und Silberschmiede und ihre Punzen 1867–1922) nem lehet azonosítani, hiszen több igen hasonló, pusztán kontúrjában alig eltérő mesterjegy létezik, és a mű nem teljes. Az állami jelzés alapján bizonyos, hogy bécsi illetőségű ötvösmester volt a készítő.
A Hirschfänger és a zsigerelőkés tartására szolgáló bőrtokot ifjabb gróf Esterházy László készítette, aki a szíjgyártó vagy tímár mesterséget az első világháború során segédjétől sajátította el, mely tudásának később, a polgári életében is hasznát vette. Gróf Széchényi Viktor a Hirschfänger készítésének idején már az apósa volt ifjabb gróf Esterházy Lászlónak, hiszen 1920-ban feleségül vette Széchényi Saroltát, Viktor leányát.
A vadásztőr szarvasagancs markolatának enyhe ívét szépen követi a bőrtok ide eső része. Ilyen igényesen és költséget nem kímélve elkészített vadásztőr bizonyosan nem használati céllal készült, hanem feltehetően emlék, első világháborús relikvia létrehozása lehetett az elsődleges cél. Éles kontrasztban áll a „tömegtermék”-nek számító bajonettel – még ha a legjobb minőséget képviselő „Zeitler in Wien” is annak gyártója. Az ellentétet igazolja a méretre, manufakturális módon készült egyedi bőrhüvely a számos, Bécsben elkészített drága ezüstverettel, valamint a legigényesebb módon és nagy méretben megalkotott címer is. Minden bizonnyal inkább dísztárgy, főúri emléktárgy lehetett az elgondolás. Talán ifjabb gróf Esterházy László ajándékozhatta apósának, gróf Széchényi Viktornak valamely megemlékezésre méltó, ünnepi alkalomra?
Az ilyenfajta metamorfózis – átalakítása után a bajonett vadásztőrként él tovább – bár nem példa nélküli, azonban ritkaságszámba megy. A kivitel minősége és a nemesfém alkalmazása mégis csaknem egyedülállóvá teszi Széchényi Viktor vadásztőrét.
Párhuzamként említhetjük a lengyel Adam Stanislaw Sapieha herceg hasonlóan bajonettből átalakított vadásztőrét, azonban ott abszolút költségkímélő módon, egyetlen ezüst lezárólemezke van a markolat végén, az is jelzetlenül (!), dísztelenül, címerábrázolás nélkül.
Ezt az emléktárgyat bizonyára Széchenyi Zsigmond is ismerhette. Apja ezt is a Völgy utcai házukban tarthatta más, régi családi ékszerrel, ezüstneművel, finom porcelánokkal együtt, amelyek nagy részének Budapest ostromakor, 1945-ben nyoma veszett. De az is meglehet, hogy már korábban a vadászrelikviákat is gyűjtő fiának ajándékozta, akinek a Budai Várban lévő Úri utcai házban számos bútora, értéktárgya átvészelte az ostromot.
Megjelent a Nimród Vadászújság 2022. szeptemberi számában.