Kedden a Fajsz-Miske Egyesült Vadásztársaság területén eredtünk a gímszarvasbikák nyomába Lajter Róberttel, a társaság tagjával. Már kiváló bőgés közepette az úgynevezett Bafami tábla árokpartjára kihelyezett magaslesre „gallyaztunk fel”, még teljes sötéttel.
A derengő hajnalban már öt gímszarvasbika hangolt intenzíven, így élénk távcsövezésbe kezdtünk az idei aszályhelyzet ellenére is igen magas fenyércirkos kukoricában. Halk suttogással egyeztettünk azonosítási támpontokat a messzeségből, így a fajszi templomtoronyhoz, a Dunaparton magasodó gabonasilóhoz és a tábla szélén elhelyezett öntözőrendszerhez igazítottuk, hogy ki mit lát a kukoricában. Sorba vettük a vadat hangjuk és a néha fel-fel villanó koronájuk alapján. A bikák a területszámítás kérdésében igencsak otthonosan mozoghattak mivel a tábla mértani közepe környékét láthattuk csak őket felbukkanni. Végig orgonálva sétálgattak fel és alá, valószínűleg a magas kukoricában nem látható tarvad után mozogva. Három bikát minősítettünk a hangjuk és a néha meg-meg villanó agancsuk alapján érettnek, agancstömegüket hét és kilenc kilogramm közé tippelve. Mire feljött a nap, elhallgatott a „szerelmi daluk” is. Élménydús hajnal volt, az igazi, intenzív szarvasbőgés hangulatát idézve.
Az esti befigyelést is ugyanazon a magaslesen folytattuk, ahol a reggelit abbahagytuk. Az autót hátrahagyva csendesen rácserkeltünk a lesre, előttünk már jól hangoltak az ismert bikák. A reggeli beazonosítások újra megtörténtek, kisebb helycserékkel tarkítva, most másik bika bőgött a fajszi templomtorony irányában és más a betonsiló felé, de az ötös résztvevők maradtak a táblán. A bal szélén folyamatosan bőgő, jó hangú bika megindult felénk, valószínűleg az árokban lévő víz vonzotta irányunkba. A napraforgó már alacsonyabb volt, mint a kukorica, így jobban láthattuk az agancsát. A bika hangja izgalmasabb volt, mint az agancsa, hat év körüli kímélendő fővad, szabályos főágakkal és fejlődőképes koronával.
A hátunk mögötti napraforgóból két bika bőgött intenzíven, így a figyelmünket most rájuk fordítottuk. A távolabbról érkező megindult az egyhelyben álló felé, folyamatosan bőgve. A másik nem mozdult, ritkán bőgött csak. A nagyobb, mindkét száron villás bika megkerülte a kisebbet, majd egymás mellett sétálva visszamentek a napraforgóba, majd egy ponton megállva a villás otthagyta „riválisát” és megindult felénk, végig erőteljesen bőgve. Bejött elénk a tarlóra, mintegy száz méterre és egyhelyben állva bőgött folyamatosan. Mindketten tarvad nélkül jöttek mentek. Robival nagyjából összeszámoltuk, hogy az első megpillantástól kezdve a lesről lemászásig körülbelül másfél órán keresztül orgonált, csak pár másodpercig pihent meg közben. Ahogy sötétedett, egyre intenzívebb bőgés hallatszott mindenfelől, az árokban szarvasok dagonyáztak, a tarlók körülöttünk élettel teltek meg, mi pedig hazaindultunk.
Úgy gondolom, hogy hajnalban és este is szemtanúi lehettünk a vadászterületen az intenzív szarvasbőgés kezdetének.
Szerdai napon terepi bejárásom utolsó állomására megyek, a Nemesnádudvari Nimród Vadásztársaság területére, ahol is az idei befigyelési sorozatot megkezdtem.