A link vágólapra másolva!
Cikk kép

A bárnai kürtöstalálkozót idén március 11-én, 2008 óta immáron 13. alkalommal rendezik meg a nógrádi Bárna-Vad Kft. pihenő- és vadászháza körül. A helybeliek mellett rendszeresen érkeznek vendégek az ország minden részéből.

 

Jég borítja a patak medrét a vadászház alatt – bár a nappalok már kellemesek március közepén, éjszaka még fagy. Nógrád északkeleti csücske egyébként is az ország leghidegebb, fagyzugos vidéke. Itt a tavasz persze, a vadászház tetejéről barázdabillegető hangja csilingel, a patakparti égeresben zöld küllő kiált, a csuszkák és a cinegék is éltetik a kikeletet. Legjobban az erdei szalonka pisszegése-korrogása hiányzik az ember fülének, de hát több óra van az esti húzásig… Merthogy akinek szerencséje van, a hosszú csőrűekkel is találkozhat a Bárna-Vad Kft. pihenő- és vadászháza körül.

Márciusban 2008 óta évente találkoznak itt a vadászkürtösök, csak a 2021. év maradt ki a járvány miatt. A helybeliek mellett rendszeresen érkeznek vendégek az ország minden részéből. A Felvidékről a kezdetektől, Erdélyből 2015 óta jönnek, hogy fejlesszék tudásukat, és megéljék a kürtölés szép hagyományát, szakmai előadásokkal és barátkozással is fűszerezve a háromnapos programot.

– Negyven körül szokott lenni a létszám, idén harmincan jöttünk össze. Az első találkozón még csak hatan voltunk – mondja a salgótarjáni Szalai Zsolt, a rendezvény egyik szervezője, aki eddig mind a 13 találkozóra eljött. – Az elején még kezdők voltunk, azóta azonban egyre szebben szólnak a kürtök! – Hozzáteszi: – A résztvevők három csoportban, zeneművészek irányítása mellett gyakorolhatnak, a kezdők, a haladók és az együttesek is kaphatnak tanácsokat.

Idén a Vadászkamara Kürtegyüttes tagjai közül Gyurik Rita, Mészáros Sándor és Kovács Gábor már a nyitónapra megérkezett, a negyedik tanár, Palatinusz Ferenc később csatlakozott a résztvevőkhöz. A korábbi években rendszeresen eljött Tápai Balázs is.

Az egyházasgergei Szukán Csaba, a másik főszervező több fúvós hangszeren is játszik. A Nimródnak elmondta, hogy idén a Székelyföldről hárman jöttek el. Az országos mellett a nógrádi vadászkamara és a rendezvény házigazdája is rendszeresen támogatja a programot. Hozzátette: a Nógrád Megyei Vadászkamara Kürtegyüttes mellett több csapat tagjai is állandó vendégek.

A Koronauradalom Vadászkürt Együttes tagjai Gödöllőről érkeztek. Vezetőjük, Lakatos Anna elmondta, hogy az együttes 2018-ban alakult, és nyolc tagja van.

A székhelyét Kerekegyházán fenntartó Kiskunsági Vadászkürt Együttes vezetője, Héjja Krisztián kifejtette: bárnai élményei és tapasztalatai alapján szervezték meg a csapatot. Ő már kilenc éve jár vissza.

Az ecsegi Dolányi Zoltán valószínűleg az ország legfiatalabb vadászkürtöse volt kezdőkorában: a még most is csak 17 éves fiatalember 2013-ban járt itt először. Akkor már a pásztói zeneiskola növendéke volt trombitaszakon, így a vadászkürt megszólaltatása sem okozott számára gondot. Jelenleg a mátrafüredi erdészeti középiskola diákja.

A találkozó legfiatalabb résztvevője idén a karancskeszi Máté Bálint volt: a nyolcadikos fiatalember szintén zenész, a salgótarjáni művészeti iskola növendéke, tubaszakon. Ő sem újonc már Bárnában, 2019-ben volt itt először.

Jó néhány szakmai előadás is elhangzott a rendezvényen az elmúlt években. A teljesség igénye nélkül említést érdemel az afrikai vadászkalandokat felelevenítő, a nagyragadozók magyarországi visszatelepüléséről szóló, a gímszarvas-gazdálkodást bemutató előadás is. Pár éve Őrhalmi Csaba a vadhívásról adott tájékoztatást, különféle csalsípokat is megszólaltatva. Ez éppen „feküdt” a hangok iránt különösen fogékony közönségnek!

Idén külön is megemlékeztek a 2020-ban elhunyt Dolányi Józsefről, a találkozók támogatójáról.

Időközben lemegy a nap. Távolabb a vadászháztól, a patakparton még füleljük egy darabig a madárhangokat, hátha már az énekes rigó is megszólal… Ennél is nagyobb öröm lenne az erdei szalonka pisszegése-korrogása, de a varázsmadárral nincs szerencsénk.

Közben kürtök hangja szűrődik a vadászházból, a szignálok pedig a szakavatott mesterek közreműködésével még nemesebbé válnak: zenévé érnek.

Cikk kép