A link vágólapra másolva!
Fotó: Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Területi Szervezet
Fotó: Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Területi Szervezet

Elkezdődött az üzekedés, ennek apropóján beszélgettünk Fazekas Gergellyel, az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Területi Szervezetének titkárával.

– Áprilisra már eldől, milyen őzbak állománnyal dolgozunk. A kérdés, hogy ebből mit tudunk terítékre hozni – jegyezte meg a szakember az idény eddigi értékelése kapcsán, majd folytatta – Minden évben májusban tartunk egy trófeamustrát, ahol idén is közel 30 vadásztársaság vett részt. Szinte minden résztvevő állított ki 500–600 gramm feletti trófeát, mely jól mutatja, hogy a bakok minőségével általánosságban nincs gond, a gyengébb eredmények lokálisan jelentkező problémát mutatnak.

Az üzekedés kapcsán az alábbi gondolatokat osztotta meg velünk:

– Az üzekedés alatt elejtett őzbakok „csak” a 15–20 százalékát teszik ki az éves terítéknek, de a vadászat jellege miatt kiemelt figyelmet kap ez az időszak. Nagyon reméljük, hogy nem lesz nagy meleg, hiszen a jelenlegi hőmérséklet nagyon megviseli az őzeket, illetve nem utolsó sorban az üzekedés esti időpontra tolódna, amikor már a vadásztatást akadályozná. Ilyenkor mindig kerül elő néhány „meglepetés” bak, amelyet eddig nem nagyon láttak a területen. Ilyenkor a rafinált öreg bakok is megmutatják magukat, illetve az aktívabb mozgás miatt más területen is feltűnhetnek, mint ahol eddig éltek.

Végezetül egy nagyon fontos témáról beszéltünk Fazekas Gergellyel, amely az egész országot érinti. Ez nem más, mint az őz állományának több területen megfigyelt csökkenése.

– 2018-ban kaptunk először jelzéseket a hivatásos vadászoktól, hogy egyes helyeken megemelkedett az elhullások száma. Azóta ez sajnos kisebb-nagyobb mértékben továbbra is jelen van. Térségünkben is található olyan terület, ahol már kénytelenek voltak csökkenteni az elejtési tervszámot. Illetve most már vármegyei szinten is csökkent a becsült és elejtett egyedszám, még ha nem is aggasztó mértékben. Az elmúlt pár évben nincsenek igazán hideg telek, így nem állnak össze nagyobb csapatokba az őzek. Így nehezebb az állományt becsülni, de még ennek figyelembevételével is érzékelhető a csökkenés.

A szakember véleménye szerint az alábbiak lehetnek az okai:

– Nagyon sok összetevője van a problémának, úgy gondolom nem lehet egyetlen egy káros tényezőt felelőssé tenni. Egyik legnagyobb baj a vízhiány, illetve ezzel együtt az extrém magas hőmérséklet. Többen az újgenerációs mezőgazdasági vegyszerekkel, hozamfokozókkal hozzák összefüggésbe az elhullást, de minden bizonnyal szerepet játszik az őzek általános egészségi állapota és valamilyen parazita is, csakúgy, mint a takarmányok időnként erős mikotoxin fertőzöttsége – fejezte be Fazekas Gergely.

 

 

Cikk kép
Cikk kép
Cikk kép