Szabó László – Egy élet a vadászat és a solymászat szolgálatában
Szabó László 1949-ben született, és neve örökre beíródott a magyar vadász- és solymásztörténelembe. Már gyermekként, mindössze hét–nyolc évesen magával ragadta a ragadozó madarak világa. Ez a találkozás egy életre meghatározta: a solymászat nem csupán hivatása, hanem szíve-lelke, igazi életeleme lett.
1970-től vált hivatalosan is vadásszá, de a természet és a vad iránti tisztelete már jóval előbb kialakult benne. Pályafutása során dolgozott a mezőgazdaságban főagronómusként, megszerezte a vadászati szakmérnöki képesítést, majd tizenöt éven át szolgált kerületvezető vadászként a Pilisi Parkerdőgazdaság területén. 1998-ban nevezték ki Pest megye vadászati főfelügyelőjévé a Fővárosi és Pest megyei Földművelésügyi Hivatalnál és ezt a feladatot egészen 2009-es nyugdíjazásáig látta el. Munkájában a szakmai precizitás, a jogszabályok pontos ismerete és az emberség ritka, de kiváló elegye jellemezte.
A tudás átadója és a közösség építője
Laci soha nem elégedett meg azzal, hogy maga birtokolja a tudást – számára az igazi öröm az volt, ha másoknak is átadhatta. Vadásztanfolyamokon oktatott, és legendás élménybeszámolókat tartott. Olyan lelkesedéssel és szemléletes példákkal mesélt, hogy még azok is megszerették a vadászatot, akik addig idegenkedtek tőle. Előadásai nemcsak szórakoztattak, hanem mély szakmai tartalommal is bírtak.
Nem volt olyan vadászati vagy solymászati témájú könyv, amit ne olvasott volna el. Óriási lexikális tudással rendelkezett, és különleges képessége volt arra, hogy bármit felidézzen, szinte szóról szóra. Évtizedek alatt hatalmas archívumot gyűjtött össze: ritka könyveket, újságokat, szakcikkeket, fotókat és kéziratokat. Ezek a kincsek nemcsak az ő felkészültségét gyarapították, hanem sok tanítványa és kollégája is meríthetett belőlük.
Kapcsolata az Országos Magyar Vadászkamarával folyamatos volt. A solymász kiegészítő vizsgákon a vizsgabizottság szakértő tagjaként segítette a felkészülőket, az OMVK Fővárosi és Pest vármegyei Területi Szervezetének Hagyományőrző Szakbizottságát pedig elnökként vezette.
A solymászat szerelmese
A solymászat Laci számára nem egyszerűen a vadászat egyik ága volt – ez volt a szíve közepe. Ismerte és értette a ragadozó madarak minden mozdulatát, testbeszédét, és pontosan tudta, hogyan kell velük bánni, hogy kölcsönös bizalom alakuljon ki. Nem volt számára fáradtság a napi tréning, a madár kondíciójának figyelése, az apró részletek csiszolása.
Amikor a sólyom vagy a héja a karjára szállt, Laci arcán mindig ott volt az a különleges, bensőséges mosoly, amit csak az értett igazán, aki maga is kötődött már egy madárhoz. A solymászatban a precíz technika és a természet iránti mély tisztelet egyszerre jelenik meg – ő pedig mindkettőt mesterfokon művelte.
Szenvedélye nem maradt meg a saját gyakorlás szintjén: minden csínját-bínját igyekezett átadni a következő generációnak. Tanítványai szerint nemcsak technikai tudást adott, hanem szemléletet is: megtanította, hogy a solymászat nem a zsákmányról szól elsősorban, hanem a madárral való együttműködésről, a természet részévé válásról.
Amíg egészsége engedte, részt vett a közös solymászatokon, és még az utóbbi években is ott volt a legfontosabb rendezvényeken, hogy találkozzon régi barátokkal, tanítványokkal. A solymász közösség minden tagja számára biztos pont volt: tanácsot adó mester, barát és példakép egy személyben.
Öröksége
Szabó László élete nem csupán egy gazdag szakmai pályát jelentett, hanem egy közösség formálását is. Az a tudás, amit átadott, a könyvek, amelyeket megőrzött, és az a szemlélet, amellyel a természethez közelített, mind-mind tovább él tanítványai, kollégái és barátai munkájában.
Mindenki nagyon szerette, ő volt többünk Mestere, és elvesztése mindenkiben mérhetetlen fájdalmat okozott. Fiatal és idős egyaránt nagy veszteségként éli meg távozását.