Húsvéti részlet Széchenyi Zsigmond Ahogy elkezdődött… című kötetéből.
Jól emlékszem egy húsvéti vakációra, az 1913 belire, mely történetesen a legjava szalonkahúzás idejébe esett. Pestaről jövet, Balatonbogláron szálltunk ki a vonatból, Somogyvártól vagy másfél órás kocsizásnyira. A vonat azonban kissé későn ért Boglárra, kocsin esetleg lekéstünk volna az esti szalonkalesről. Ezt pedig a világért sem kockáztathattuk! Már csak azért sem, mert nagypénteken nem volt szabad puskát fognunk, nagyszombaton pedig a feltámadási körmenet gáncsolta el a húzást. Két drága estét tehát amúgy is fel kellett áldoznunk...
Úgy biztosítottuk hát dolgunkat, hogy kocsin kívül hátaslovakat is rendeltünk a boglári állomásra. Napszálltakor érkeztünk, minden perc latba esett. Egykettőre kipakoltunk, hátunkra szíjaztuk a puskát, zsebbe gyömöszöltük a poggyászból kikapkodott patront, fel a lóra – árkon-bokron keresztül, toronyiránt a „Gárdonyi-oldal”-nak...
Egyórás, kemény nyargalás.
Kihabosodtak a lovak, kiizzadtunk mi is, mire odaértünk. Beesteledett, a vacsoracsillag is felcsillant, kezdetét vette a húzás.
Kissé megkéstünk ugyan, mégis sikerült elcsípnünk egy-két késve húzó szalonkát. Utána pedig megelégedetten lovagoltunk haza a langyos márciusi estében, melynek ibolyaszaga helyett – büdös kis fapipánkat szívtuk. Nem állíthatom, hogy jólesett, de hát vadnyugati könyveink hősei egytől egyig ilyet szívtak!...
Egy-egy csendes erdei tó mellett vezetett el utunk. A gólyahír tojássárga szőnyegét fehérre fakította az esti fény, egyöntetű mormogássá olvadt a békakuruttyolás. Tőkésréce-párt ijesztettünk szárnyra, hangosan hápogó tojót, nyomában rekedten sápogó gácsért. Csak szavuk meg szárnyverésük hallatszott, képüket elnyelte a sötétség.
Gondtalanul poroszkáltunk hazafelé, hátunkon a puska, fogunk közt a pipa, nyeregkápán a szalonka. És bizonyára azt képzeltük, hogy vadonban portyázó trapperok vagyunk, akik csak azért nem lövik lóhátról bukfencre a grizzlymedvét, mert a somogyvári erdőben jelenleg nem tartózkodik a fajtájából...
Annyi mindenféle, oly temérdek vadászkaland képe tódul most emlékezetembe, azt se tudom hamarjában, melyikhez kapjak.