Idén ünnepeljük Széchenyi Zsigmond, neves vadászírónk, vadászati ikonunk születésének 125. évfordulóját. Emlékezete kapcsán vadászújságunk internetes felületein is rendszeresen idézünk tőle.
Ismét itt vagyunk a Wadi Hawar medrében. Sátrunk ugyanazon fa alatt áll, ahol ma egy hónapja, február 4-én állott. Itt hagytuk hátra annak idején egyik kocsinkat, itt a gödör is, melybe benzinládáinkat elástuk. Akkoriban nem sejtettük, hogy ittlétünk teljes egy hónapig elhúzódik. Hiszen úgy terveztük, hogy március 1-jére ismét Kairóban, 15-ére pedig már otthon leszünk. Akkoriban még hírét sem hallottam El Fashernek, vadbirkáról meg éppenséggel nem is álmodtam…
Harmadnapja már, hogy egyetlen sor naplót sem írtam. Naphosszat útban vagyunk, vadászgatunk, fényképezgetünk. Esténként pedig nyúzással, trófeapreparálással telik az idő.
Azóta nekem is sikerült fehér oryxot kerítenem. Ötfőnyi csapatból lőttem ki az egyedüli bikát. Jóval gyengébb Horthy Jenőénél, de fő dolog, hogy van, mert többet nem is láttunk. Most pedig hiába keresnénk már, tegnap óta egyetlen oryxnyom sem található.
Annál számosabb az addax. Jóval többet látunk, mint jövet. Napközben kint hevernek a nyílt homokon, három-négy kilométerre a Wadi bozótos medrétől, csak estefelé járnak be ezért a néhány fonnyadt falevélért.
Lefényképezésükkel sokat vesződöm, kevés eredménnyel. A terep alkalmatlansága következtében be kell látnom, hogy a fényképezés egyetlen célhoz vezető módja a nagyon is sportszerűtlen, vadászhoz pedig éppenséggel nem méltó – autóhajsza. Ennek első feltétele viszont az, hogy a vadat nagy kiterjedésű, kemény homoktalajon érjem, hogy a kocsit bátran nekiengedhessem. Szegény addax nem valami híres futó, hetven-nyolcvanas sebességgel csakhamar utolérhető.
Igaz, hogy száguldó kocsiból az ugyancsak rohanó vadat lefényképezni, nem a legkönnyebb. Többnyire csak gondolomformán sütögetem el a gépet. Közben fél kézzel kapaszkodnom is kell, nehogy kirepüljek. Nehogy úgy járjak, mint az angol Shaw-féle expedíció egyik tagja, kinek múlt héten csaknem életébe került az addaxfényképezés. Nem kapaszkodott eléggé, és úgy kirepült a hirtelen kanyarodó kocsiból, hogy életveszélyes sérüléssel szállították Fasherba. Mikor minap elindultunk, még mindig kétséges állapotban volt. Kérdezősködésünkre a fasheri doktor még bizonytalanul vonogatta vállát.
Így hát legfeljebb rohanó addaxok képét mutogathatom majd otthon. Mert arra, hogy gyanútlanul fényképezőtávolságra lopakodhassam, legkisebb remény sincs. Kint a homokon egyáltalán nincs takarás, itt a Wadiban pedig olyan szórványosan áll ez a néhány csenevész bokor, csak sok idő és még több türelem árán sikerülhetne a vad megközelítése.
Nekünk pedig mennünk kell. Nem kísérletezhetünk tovább. Ennivalónk is, vizünk is, benzinünk is fogytán. Máris kérdéses, kifutja-e hazáig? Úgy látom, ismét nem takarékoskodtunk eléggé. Félek, rövidesen újra kezdődik a múltkori mulatság.
Tegnap, a fényképezendő addaxcsapat felé hajtván, kapitális, a többinél jóval hosszabb szarvú bika kapta meg szememet. Testre is kimagaslott a falka közül. Mindjárt sejtettem, hogy ő lehet a valódi legény az addax-csárdában. A falu bikája.
A törvény szerint engedélyezett három addaxot kilőttem már. Igazság szerint nem lőhetek többet. De hogy ezt a nagy szarvút itthagyjam, ehhez mégsem volt szívem. Szemrebbenés nélkül elkövettem a kihágást.
Nem is bántam meg. Sőt, nagy volt az örömöm, mikor a mindig kéznél levő mérőszalagot végigfektettem a kimúlt bika szarván:
Százhat centiméter!
Az Angliában megjelenő hivatalos trófeaméretek legújabb kimutatása kilencvenkilenc és fél centivel jelzi az addaxszarv rekordját. Az enyém százhat! Hat és fél centivel vertem le az eddigi bajnok addaxot. Világrekorder lettem! Ezért csak érdemes volt kihágnom!
Immár a második rekordszarvval dicsekedhetünk. Horthy Jenőnek minap ejtett kapitális addra-gazellája szintén felülmúlja a hivatalos lista legjobb addráját! El is határoztuk, hogy mihelyt hazaérünk, Londonba küldjük a két bajnokszarvat.
Hadd homályosítsák el az addaxok és addrák immár levitézlett csillagait.
És hadd írják be a mi nevünket is a nagykönyvbe!
(Megjelent a szerző Hengergő homok című kötetében.)