A link vágólapra másolva!

Április 5-én a Magyar Véreb Egylet elővizsgát tartott a Komárom-Esztergom és Fejér vármegyei vérebes körzetben, az ország több pontjáról érkeztek a fiatal vérebek.

Az eseményt Sáregresen, a Rétimajorban rendezték meg, a 6 indulóból 5 véreb sikeres elővizsgát tett.

A rendezvényt Oláh Csaba vezetőbíró nyitotta meg és mutatta be a bírókat, Flaisz Szilárd, Pál János, Perjás Béla, Takács Árpád és Radó Zoltán személyében.

Az első megmérettetés az elfektetés volt választható módon: szabadon vagy rögzített szíjon. Ezt követték a láb mellett vezetés, a viselkedés lövésnél majd a kutya behívása és vezetékre vétele. A vérebvezetők kalapból kihúzott munkákkal és bíróikkal vonultak ki a mesterséges csapákhoz. A mesterséges munkák kezdése előtt a bírók tisztázták a szabályokat a versenyzőkkel, majd ezt követően egy 20 méterszer 20 méteres négyzetben előkerestették a rálövés helyét a vérebbel. Ha a kutya sikeresen megtalálta a rálövés helyét, és jelezte, akkor elkezdődhetett a mesterséges csapa vezetékmunka. A csapák csapacipőben készültek a bírók irányításával, amelyeket a Magyar Véreb Egylet tagjai készítettek előző nap.

 A vérebeknek 18-22 óra közötti csapát kellett kidolgozniuk, amelynek hosszúsága 900-1100 méter lehet, a végén egy szarvaslábat helyeztek el. Miután a munkából mindenki sikeresen beérkezett, az utolsó feladat következett, ami a vadnál való viselkedés volt.

 A feladatok teljesítése után közvetlenül bírói megbeszélés következett, majd végül az eredményhirdetés. Egle Zoltán vérebe, Durgóerdei Amanda 124 ponttal első díjas; Bartha Ferenc vérebe, Szépvölgyi-nyomkövető Dotti 114 ponttal első díjas; Farkas Attila vérebe, Sudár-Zátonyi Argo 101 ponttal második díjas; Fekete Márton vérebe, Bogi z Wietrznego Gaju 99 ponttal második díjas; és Áprily György vérebe, Gaja Polomini 84 ponttal harmadik díjas lett.  

Cikk kép