Tippek és trükkök a toportyánok vadászatával kapcsolatosan.
Az online kommunikációs korban érdemes az áthallásos címeket megmagyarázni, nehogy a tisztelt olvasó álmatlanul forgolódjon az ágyában, mert nem tudta a cikk címét a tartalmához kapcsolni. Ennek eleget téve közöljük, hogy nem a világhírű regényről lesz szó a továbbiakban, hanem egy tapasztalt aranysakálvadásszal, Matuska Pállal készült riportunk következik, amelyben bepillantást enged az általa alkalmazott módszerekbe és praktikákba.
A Békés vármegyében élő és tevékenykedő vadász és sportlövész az első rókáját 1988-ban ejtette el, majd utána mintegy 21 évig csak évente néhány ragadozóval bővült a terítéknapló. Időközben újra és nagy számban megjelent az aranysakál Magyarországon és ahogy gyors tempóban terjeszkedett és szaporodott a faj, a vármegye értékes apróvadállománya is veszélybe került. Ekkor felkeresett a témában egy már komoly tapasztalatokkal rendelkező vadászt az ország dél-nyugati régiójában, és innentől nem volt megállás, mert megízlelte, hogy a rendkívül óvatos és eszes ragadozónak a vadászata különleges kihívást jelent. Azóta ennek szenteli ideje és energiája jelentős részét. Az elköteleződésének köszönhetően pedig komoly eredményeket ért el, így egyre több vadászatra jogosult örül annak, ha Pál besegít nekik a szőrmés dúvadgyérítésben.
Matuska Pál módszerei izgalmasan ötvözik a régi, bevált vadászpraktikákat a legmodernebb technikai eszközök használatával, amelyek együtt teszik lehetővé, hogy a vadgazdálkodás fenntartható maradjon a környezetében. Mert az aranysakál esetében nem kisebb a vadász feladata, mint az, hogy az állománya ne haladja meg azt a mértéket, amely még nem teszi tönkre az alföldi apróvad-gazdálkodást, illetve az őz és a dámvad továbbra is értékes vadászatokra adjon lehetőséget a jogosultaknak.
Mitől más az aranysakál vadászata?
– Kizárólag hívóval és lesről vadászom, így a megállapításaim erre a vadászati módra vonatkoznak – magyarázza Matuska Pál, aki hozzáteszi: a megfigyelések arról árulkodnak, hogy amíg például a róka a hívásra jellemzően onnan érkezik, ahol meghallotta a csábító hangot, az aranysakál minden esetben szél alól közelíti meg a hang forrását. Tehát, ha a vadász nyílt terepen síppal hív vagy a közelében helyezi ki a hívót, akkor arra számíthat, hogy nem fog látni sakált, vagy maximum nagyon messze, több száz méterre megáll, majd visszafordul és eltűnik. Ráadásul azzal, hogy megfogdossuk a hívót, az eszköz is viseli egy darabig a szagunkat, ezért még ha messze rakjuk ki, így is okot adhatunk a sakálnak a gyanakvásra. Tehát ez a legfontosabb alapszabály, amit ismerni kell, amihez igazítani szükséges a hívó (vagy hívók) kihelyezését, a vadász elhelyezkedését és a többi praktikát, amellyel növelhetjük a sikeres vadászat esélyét.
A szakember szerint vannak természetes segítségeink, amelyek becsaphatják a ragadozót. A tavasz beköszöntével ült kint egy virágzó kökénysor mellett, amely ontotta az illatát. Ő pedig felakasztotta a hívót a virágzó és illatozó kökényre, mert abban biztos volt, hogy ez az intenzív természetes hatás elnyomja azokat a szagokat, amiket kivitt magával. És ilyen a kamilla is, ami sokáig virágzik. Tapasztalata szerint, ha beteszi a hívót a kamillaföld közepére, bárhonnan érkezhet a ragadozó, nem szúrja ki az emberszagot. Vannak vidékek, például a Balaton környéke, ahol inkább a levendula jellemző, és az is nagyon jól elnyomja a szagokat, illetve szintén nagyon hosszan tart a virágzása. De legjobban az édesköményt szereti, imád onnan sakálra vadászni, és feléjük szerencsére sokat vetnek belőle. Az édesköménynek olyan intenzív illata van, hogy akár maga mellé is teheti a hívót vagy síppal csalogathatja a sakált, garantáltan nem szúrja ki.
(…)
A teljes cikket a Nimród Vadászújság májusi számában olvashatják.