Friss hóban követni a nyomokat, pazar vadászélmény.
Végre nagyobb mennyiségű hó hullott a tájra. Alig vártam, hogy másnap kimenjek a területre és átéljem az átváltozott tájkép adta látványokat és hangulatokat. Szerencsére a hőmérséklet egész éjjel és még másnap is mínuszban volt, így a hóréteg eredeti vastagságban maradt meg a fákon és a talajon. Csizmára azonban még így sem volt szükségem a cserkeléshez, elég volt a téli bakancs. Az érintetlen hóban sokáig semmilyen nyomot nem láttam, aztán egy helyen kereszteztem egy magányos szarvasbika jókora lábnyomát viselő váltót. A mezőgazdasági területről haladt az erdő felé. Később egyre több rókanyomra bukkantam. Frissek voltak és egy lucernatábla irányába haladtak. Legalább két egyed lábnyomát láttam, melyek ugyanarra mentek. A lompos farkuk lenyomata több helyen is hosszú csíkot húzott a kékesfehér színben játszó hóban. Aztán találtam olyan helyeket, ahol a két nyom egymásba ért és egy szélesebb körben teljesen letaposták a havat. Itt már sejtettem, hogy mi történt, de a bizonyossághoz alig öt perc kellett még. Ekkorra értem ki a lucernatáblához melyen ott találtam a két rókát. Éppen verekedtek, vagyis úgy tűnt, de tulajdonképpen üzekedtek. Sajnos nagyon messze voltak tőlem és fedezék nélkül esélyem sem lett volna megközelíteni őket. Aztán hamar szétváltak és egymásnak ellenkező irányba folytatták a pockozást. A kan egy domb mögött eltűnt a szemem elől. Ekkor a terepadottságot kihasználva sikerült észrevétlenül a közelébe kerülnöm és egy galagonyabokor mögé hasalva megvárnom, amíg közelebb ért. Így tudtam végül megfotózni csodálatos téli bundájában. A nap során még többször láttam mindkét rókát, ahogy a havon szökkenve a rágcsálók után vetik magukat.
