Sorozatunkban olyan grafikus-, festő- és fotóművészek engednek bepillantást egy-egy alkotásuk kulisszái mögé, akiknek központi témája a vad, és a vadászat ábrázolása.
Orosz György vadfotós, egy tavaszi napon cserkelve haladt előre az erdőben, figyelte a kelő nappal érkező fényeket és benne a gomolygó páraörvényeket. A déli fekvésű domboldalakon már itt-ott látható volt az induló élet jele: a tavaszi hérics bimbói sok helyen előbújtak az avar alól, várva az első igazi meleget.
- A reggeli nyugalmat hirtelen erőteljes avarzörgés törte meg a sűrű felől. Gyorsan leguggoltam egy nyiladék szélén, hogy takarásban maradjak. Hamarosan szarvastehenek váltottak ki az erdőből, a mozgásukon látszott, hogy futottak, valami megzavarta őket. A vezértehén kilépett a nyílt részre, de azonnal megtorpant. Zaklatottan visszanézett a fák közé, mintha üldöznék. Mögötte még négy, csapzott, téli szőrzetű tarvad jelent meg, majd gyorsan átszaladtak előttem. De az avarzörgés nem szűnt meg, utánuk még néhány borjú is átsietett a nyiladékon – idézte fel a fotósorozat készítésének napját a vadfotós.
Folytatta az útját, de alig ment száz métert, egy újabb rudli váltott át előtte. Ők is láthatóan megriadtak, és sietősen menekültek valami elől. Még egy magányos, babos vadmalac is átrohant az úton. Érezni lehetett a feszültséget az erdő vadjain. Orosz György leült az út szélén egy fatörzsre, és várt.
- Hamarosan megjelent a riadalom okozója: egy ember lépett ki az erdőből, alig ötven méterre tőlem. A vállán bőrszíjjal összekötözött, frissen gyűjtött agancsszárakat vitt, mint egy nehéz átalvetőt. Megállt, gyanakvóan körülnézett, majd mint aki pontosan tudja, hogy tilosban jár, gyors léptekkel átszökkent a nyiladék túloldalára, és eltűnt a fák között – mesélte Orosz György.
