Korán megérintett a szalonkavarázs – tízéves korom körül voltam először húzáson Bandi bátyámmal; akkor persze még csak botot markoltam…
Jó messzire mentünk a kocsitól, dombokon-völgyeken, erdőkön át. Naplemente után láttunk is egy cvikket a még világos nyugati égbolton. Villámlásszerű élmény volt, mégis feledhetetlennek bizonyult! Nem csak a két szalonka miatt. Kifelé menet akkor láttam életemben először fekete harkályt, a nagybátyám megmutatta a tisztást, ahol a félkarú juhászt holtan találták, de még egy egérke kaparászására is emlékszem. Abban a farakásban lakott, amelyik mellett megálltunk akkor este...
Hosszú-hosszú évek teltek el, mire úgy mentünk ki a húzásra, hogy már magam is puskát markoltam. Bandi bátyám akkor már nem lőtt szalonkára, viszont a környék rókáit igyekezett gyéríteni, hogy a fogyó fácánállományt óvja. Engem elküldött egy kis mellékvölgybe azzal, hogy ott szerinte lesz madár. Nem ilyen aszályos telek jártak akkoriban, a völgy aljában jókora pocsolyába gyűlt a víz. Megálltam mellette, öreg fűzfák között, pár bokor takarásában. Nemsokára bealkonyodott, a lemenő nap vörösre festette az égboltot, a pocsolya pedig visszatükrözte a természet színjátékát.
Azután a fekete rigók belekezdtek az esti koncertbe, majd hirtelen pisszegést is hallottam… A következő pillanatban a fejem felett érkezett két erdei szalonka! Éppen előttem fordultak, volt időm felkapni a puskát, kibiztosítani és lőni is.
A hatalmas dörrenésre elnémult a völgy, a két szalonka pedig sértetlenül szállt tovább. Ahogy a puskát kinyitottam, két hüvelyt dobott ki az ejektor. Nagy izgalmamban elrántottam mindkét ravaszt. Jól emlékszem, hisz az volt az első húzás, amelyen puskával vehettem részt.
Hosszú évek teltek el azóta… Ma is vörös az alkonyat, tükrözi a tó vize, ahogy a távoli fák között lemegy a nap. Kifelé jövet, egy átfolyón barázdabillegetőt fotóztam – az öregek szerint, ha már megérkeztek a telelésből, beindul a húzás is. Holnapután Reminiscere – keresni gyere ilyenkor a szalonkát! Megmarkolom tehát a – kamerát…