Talán nincs is olyan vadász, akinek ne lenne vágya egy olyan reggeli vadászat, amelyet Varga Csaba kollégánk az alábbi történetben elmesél nekünk.
A hajnalnak nyoma sincs még, amikor az osztopáni vasútállomás mellett elhajtok a kavicsos úton, s a kocsi dülöngél, miközben a nagy tócsákat kerülgetem. Amikor megállok a tavak előtti lejárónál, furcsa fényt látok szembe jönni a síneken. Vonatnak kicsi, alig-alig világít, és úgy mozog, mintha valami szentjánosbogár repülne alacsonyan a föld felett. Bogárnak azonban túl nagy a fény, és amikor közelebb ér, látom, nem is a síneken halad. Hangja is van, nyikorog és kattog, de amíg mellém nem ér, nem tudok rájönni, hogy miféle lehet. Amikor elhalad mellettem, meg is szólal, köszön, akkor döbbenek rá, hogy a baktert - mai szóval az állomásfőnököt – vettem észre, amint rozzant kerékpárjával a váltótól visszafelé kerekez az állomás felé. Miközben a puskát és a töltényes táskát magamhoz veszem, hagyom eltűnni a látomást a sötétben.
Az éjjeli esőtől ködös, párás a völgy, de csak a tó vize felett, magasan tiszta, csillagos az ég. Ahogy leballagok, és átmegyek a fahídon a patak felett, szinte elveszni látszom a ködben. A két tó közötti gáton elfoglalom a jól megszokott helyemet, beállok a nád mellé, hogy rálássak a vízre mindkét irányban. De most csak a fülemre hagyatkozhatom, ugyanis a köd néhány méterrel lebeg a tó felett.
Amíg sötét van, hallgatom a tavi, nádi élet zaját. A vízből időnkét termetes hal dobja fel magát, hogy csobbanva vissza is hulljon a felszín alá, távolabb varjú károg, gém recseg. Keleten már-már látni az első fényt, ilyenkor feszültebben figyelek, mert a húzás ideje közeleg. Az első récék mégis úgy repülnek át felettem, hogy már csak nézni tudok utánuk, lövést tenni lehetetlen rájuk.
Hamarosan újabb fütyülő hang a magasban, ezeket már meglátom az égbolt világos részénél, de túl messze vannak.
Lassan színe lesz a völgynek, elhagyják sötét tónusukat a fák, sárgásszürke lesz a nád szára is. Ködös, késő őszi reggel ébred. A varjakat már jól látom, amint keresztben repülnek át a déli tó felett, majd leszállnak a nagy nyárfa ágai közé, és a szárcsákat is, amint lábukkal tapossák a vizet.
A tó túlsó partján öreg nyárfa magasodik. Száraz ágai töröttek, koronája hiányos, a nagy szélviharok nem bántak vele kíméletesen. Tavaly kormoránok tanyája volt, lassú halálának e madarak is okozói. Most a nagy fa üres, kárókatonát nem látok sem a köd, sem pedig máshol a tó felett.
Abból az irányból, a déli nádas felől, récék röpte fütyül a magasban. Látom mindhármat, de hagyom őket elmenni, elég nagy a távolság közöttünk. A gát végén lévő kiszáradt fán szajkó hangja reccsen, odafordulok, de a mozdulatom túl nyilvánvaló a szemfüles madárnak, elrebben a domboldalban nyújtózó legelő felé.
A köd mintha kissé ritkulna, időnként kibújik belőle a tó tükre, de azért még vastag harmat lóg a nádleveleken. Távolról réce hangját hallom, amint felém közeledik. Folyamatosan szól, van időm keresni a magasban, de sehol nem találom. Egyszer csak a köd mögül, a tó felszínéhez közel, felvágódik egy kisebb csapat. Hatan-heten vannak, és a gát növényzete emeli fel őket a magasba. Az elsőre rálövök, lehull, közben eléfogok a mögötte repülőnek is, az is nagyot csobban a vízen. A többi már felettem van, és meredeken emelkedik, a harmadik tölténnyel rálövök az egyik szélsőre. Nem is látom az eredményt, mert az első kettő a vízen leköti a figyelmemet. Egyikük csapdos, köröz, bukdácsol, jól láthatóan csak sebzett. A közben újratöltött puskát felemelem, de valami lefogja a kezemet... Néhányat rándul még, és elcsendesedik, pár pillanat múlva kisimul a víz is körülötte.
Visszaállok a helyemre, és várok még, korán van, jöhet még réce a közeli tarlók felől. Vagy két perc is eltelik, mire lenézek a földre - a csizmám mellett egy récét látok feküdni a magas fűben. Hitetlenkedve nyúlok utána, és érzem, hogy még meleg a teste. A harmadik, amire rálőttem a fejem felett, egyenesen odaesett mellém – hasít rajtam végig a gondolat.
A köd már feloszlott, a napkeltével érkező szél egy perc alatt kiseperte a völgyet. A magasban varjak veszekednek, távol egy ölyv szitál a tarló felett. A síneken zakatoló, Kaposvár felé tartó vonat hangja vet véget a reggeli húzásnak.