Az alábbi cikket Szűcs Krisztián olvasónktól kaptuk, s bár elsősorban nem a vadászatról szól, mégis érdemesnek tartjuk a publikálásra.
Az ember az erdei barangolásai közepette sok mindenre felfigyel. Nem is csoda, hiszen az emberi agy a különbözőségeket veszi észre.
A „nem odatartozó” dolgokat, a mintázatokba „bele nem illő” jelenségeket látjuk meg először. Emiatt tűnik fel jobban a káros, invazív fajok látványa. Például növények esetében a bálványfa, állatok esetében poloskák stb. Természetesen a sort lehetne folytatni, ez megérne egy „külön misét”, de most maradjunk csak egy fajnál, nevezetesen a lódarazsaknál.
Úgy vélem, hogy legtöbbünk joggal fél a lódarazsaktól, de mégis úgy érzem, hogy kicsit túl van misztifikálva a jelenlétük. Gondolok itt arra, hogy az emberek legtöbbje pánikba esik, kapkod, fél, ha találkozik eggyel is. Persze nem kell simogatni, meg kézbe venni! Sajnos lakott területeken, főleg zöldövezeti környezeteben szép számmal akad belőlük. Viszont akik nem ismerik az erdőt, nincs igazán kapcsolatuk a természettel, azok számára rendkívül ijesztő. Itt most nem azokra gondolok, akik allergiások a darázscsípésre, mert számukra akár halálos is lehet egy csípés, ha nincs megfelelő segítség! Sőt, még a nem allergiások számára is életveszélyes lehet, hogy ha több tucat vagy akár egy egész raj csípi meg az embert, illetve kritikus helyen történik a méreganyag bejuttatása a testbe. Tehát van alapja a félelemnek.
Mégis, az erdőket járva azt tapasztaltam, hogy alapvetően jámbor jószágok. Rengetegszer találkoztam velük és úgy vettem észre, hogy sokkal szelídebbek, mint a hagyományos darazsak. Simán elmegyek mellettük, nem bántanak, de az is igaz, hogy nem keresem a társaságukat. Abban a szerencsében részesültem, hogy nem vagyok allergiás semmilyen csípésre. Szerintem ez egyrészt genetika, másrészt köszönhető annak, hogy gyerekkoromban mezítláb szaladgáltam nagyszüleim udvarában, szőlőjükben és minden növényt, állatot megfogtam, megsimogattam, mosatlanul megkóstoltam. Ennek persze meg is lett a következménye: beleléptem, ráestem, megszúrt, megcsípett, megharapott és még hasonlók sokaságát mondhatnám. Viszont nem is lettem allergiás semmire! Természetesen számos alkalommal csíptek meg méhek és darazsak is. A „közönséges” darazsak sokkal többször próbálták meg belém szúrni fullánkjukat, mint a lódarázs. Nem is csípett meg egy sem korábban. Eddig!
Történt ugyanis egy augusztus végi napon, hogy az erdőben sétáltam, egy általam nagyon jól ismert és szeretett útvonalon. Észrevettem, hogy az út első szakaszán elég sok lódarázs repked a levegőben, és két helyütt, egy odvas fa tövében felfedeztem fészkük bejáratát. Nem volt semmi gond, mentem tovább és néhány kilométer után elértem az ismerős vadászházhoz, ahol megpihentem, ebédeltem. A probléma a visszaúton történt. Elment az idő, és egy találkozó miatt sietni kellett vissza. Időközben fekete felhők jelentek meg az égen és egyre gyakrabban dörgött az ég. Egyszóval lógott a vihar lába a levegőben.
Emiatt még inkább szaporázni kellett a lépteket és jól meg is izzadtam. Feltűnt, hogy a rovarok egyre frusztráltabbak, olyan atipikus módon viselkednek, amit a közeledő esőnek tudtam be. Útközben rengeteg szúnyog, kullancslégy, bögöly cikázott körülöttem, és bizony néha próbáltak megkóstolni. Emiatt semmi mást nem csináltam, mint hogy próbáltam elhajkurászni, meg lecsapni őket. Egy idő után már észre sem veszi az ember, mert annyira zavaró tud lenni. Már majdnem visszaértem, talán fél kilométer lehetett vissza, amikor megtörtént a baj. Az izzadságot próbáltam letörölni magamról nem sok sikerrel, amikor egy irgalmatlanul fájdalmas csípést éreztem a jobb lábamon! Lenéztem és láttam, hogy egy nagy lódarázs volt a tettes, aki eközben a csáprágóival még belém is harapott. Mire a kezem elérte volna, hogy lecsapjam, addigra még egyet bökött! Hiába találtam el: a földről azonnal felszállt, megkerült és hátulról a bal kezemet csípte meg! Aztán újra támadott, ezúttal a nyakamat vette célba. Próbáltam hátrálni, elhessegetni, de olyan hevesen támadt és olyan gyorsan történt minden, hogy közben elestem. Még a földön fekve is próbálkozott, de aztán elrepült. Hát mit mondjak, eléggé levert a víz! Akkor tudtam meg, milyen erős a lódarázs csípése. Egyszóval: nagyon!
Utána felkeltem, mert sietni kellett a kocsihoz. Akkor vettem csak észre, hogy a lódarazsas odúk közelében vagyok, és felfedeztem az egyik fán egy hatalmas fészket. Valahogy olyan idegesnek tűntek. Arra gondoltam, hogy a vihar, a bőrömön lévő izzadság és az, hogy akaratamon kívül túl közel kerültem hozzájuk, felbőszítette őket. Az autóhoz érve gyorsan elindultam. Már egy kilométerre lehettem a kocsival, amikor útközben arra lettem figyelmes, hogy valami zizeg bent. Egy lódarázs valahogy berepült, próbált kijutni, közben a nyakam körül repdesett, én pedig próbáltam egyenesben tartani a kocsit. Gyorsan lehúztam az összes ablakot és a huzat kivitte. Ha ez nem velem történik meg, akkor lehet, hogy el sem hiszem!
Miután hazaértem, a biztonság kedvéért bevettem egy antihisztamin tartalmú tablettát. Bár már túl voltam a kritikus fél órán, amin belül bekövetkezhet az anafilaxiás sokk, de szerencsére a fájdalmon és az ijedségen kívül nem történt semmi komoly. Kicsit leesett a vérnyomásom a méregben található acetilkolin miatt, de nem vészesen.
A történések másnapján írom ezeket a sorokat. Próbálom levonni a tanulságokat. Akit nem csípett meg még lódarázs, annak üzenem, hogy ne próbálja ki! Egy mélyreható, égető, zsibbasztó fájdalom. A csípés napján akármi is ért a szúrás helyéhez, nagyon gyötrő érzés volt. Másnap már szinte nem is fájt, bár eléggé piros és be volt dagadva az egyik csípés helye. Sejtettem, hogy nem lesz semmi bajom tőle, de mivel nem volt még tapasztalatom, pláne úgy nem, hogy egyszerre több csípést is kaptam, ezért nem árt az óvatosság, mert lehetett volna rosszabb is!
Most a kérdés az, hogy féljük vagy ne féljünk a lódarazsaktól? Továbbra is tartom az állításomat, hogy alapvetően nem kell félni tőlük. De tisztában kell lenni azzal, hogy lódarázs és ember nem barátok! Ha látunk egyet, akkor nem kell kapkodni, hirtelen mozdulatokat tenni, hanem nyugodtan menjünk tovább. Az biztos, hogy az izzadtság vonzza őket, ezt mindenki vegye számításba. Nem árt, ha van nálunk, vagy a kocsiban, egy kis általunk összeállított elsősegély csomag, ami antihisztamin tartalmú tablettát is tartalmaz.
Ha önnek is van egy jó története, írása, amelyet megosztana másokkal is, akkor ne habozzon, küldje el szerkesztőségünk részére az info@nimrod.hu címre!