Együtt ültünk vadászat után, és többek között szóba került az is, illik-e vadászni olyankor, amikor másfegyverek dörögnek, s amikor saját fiaink is fegyveres kézzel állnak vártát arra az esetre, ha a szomszédban lobogó tűzvész netán átcsapna hozzánk is.
Mindenesetre olyan kérdés, amelyen érdemes elgondolkodni. Talán nem is olyan nehéz a megfejtése. Minden csak attól függ, mulatságnak tekintem-e a vadászatot vagy munkának. Tagadhatatlan, hogy, ha valami gyászom van, ha valaki súlyos betegen várja utolsó óráját, nem illik mulatnom, még abban az esetben sem, ha netán kérgesszívű volnék. És nem illik mulatnom akkor sem, amikor reng a föld, és én nem tudhatom, hogy a romok nem temetik-e maguk alá éppen azt, akit legjobban szeretek. De mulatság-e vajJon a vadászat?. . . Illetőleg olyan értelemben vett mulatság-e, mint pl. a cigány mellett való nótázás? . . .
Amíg jókedvemből teszem, mulatság. Ha belefáradtam, és mégis folytatnom kell, súlyos munka. Csak olyan, mint az aratás. Láttál-e már hivatását, munkáját szerető mezőgazdasági munkást, amikor az aratás közeledtével kaszáját előkészíti? . . . Megpróbálja, milyen fogás esik rajta — akárcsak Te a puskát — megsuhintja a képzelt búzatáblán, kétszer is, háromszor is — akárcsak Te próbálgatnád puskádat — és mikor először belevág az istenáldásba, olyan áhítatosan, olyan boldogan teszi ezt, akárcsak Te, amikor az évad kezdetén az első vadra lőssz. És amikor este, napi munkája végeztével hazaballag, olyan fáradt, olyan elégedett, akárcsak Te egy fárasztó, kimerítő vadásznap után. Ő is szórakozott a maga módján, Te is dolgoztál a magad módján. Egyben pedig mind a ketten találkoztatok: Isten áldását takarítottátok be, ő a kenyeret, Te a húst, ő a kaszával, Te a puskával. Mindegyitek a maga szerszámával.
Ha már a vad felnevelődött, nem szabad bitangjára hagyni, mert ez nemcsak a Te károd, hanem kára az országnak is. Ha tehát gyászod, bánatod, aggodalmad van is, ne arra gondolj, hogy nem illik mulatni, hanem arra, hogy el kell végezned azt a munkát, amelyre önként, passzióból vállalkoztál ugyan, de meg kellene tenned akkor is, ha már nem volna kedved hozzá. Mint ahogy a búzát sem szabad lábán romlani hagyni.
Mi lesz a vaddal?... Azok az államok, amelyek eddig legjobb piacunk voltak, részben már harcban, részben fegyverben állanak. Számíthatunk-e arra, hogy vadunkat értékesíteni tudjuk?...
Életbevágó probléma.
Szerény nézetem szerint a lőtt vad értékesítése, kivitele nem fog nehézségekbe ütközni, éppen mert háború van. A hadviselők rendesen behozatalra szorulnak, hiszen azok, akiknek dolgozniuk, termelniük kellene, más munkával vannak elfoglalva. Egy másik kérdés is vetődik azonban fel ezzel kapcsolatban : tudnak-e majd értékálló valutával fizetni vadunkért? Saját szomorú tapasztalatból tudjuk, hogy a háború nem szokta emelni a pénz értékét. Mindamellett ez a kérdés nem aggaszt különösebben, mert hiszem, hogy kormányzatunk megtalálja a módját annak, hogy vadunkat ne értéktelen papiros fejében adjuk oda a külföldnek.
Attól tartok, hogy az élő vadkivitel jobban meg fogja szenvedni az európai helyzetet, mert a hadviselő feleknek valószínűleg nem a vad telepítése lesz legfontosabb gondjuk. Ez bizonyára sújtani fog némelyeket, sőt súlyosan sújtani, de az összesség szempontjából nem jelent akkora bajt, mint ha a lőtt vad kivitele nem sikerül. Sőt, később valószínűleg nagyobb is lesz a kereslet, jobb az ár. Mi idegen, fizető vendégeink azonban alighanem el fognak maradni, mert az idők nem alkalmasak arra, hogy más országokba menjenek vadászgatni. Ez a körülmény feltétlenül súlyos probléma elé állítja azokat, akik erre rendezkedtek be, mert vadjukat semmi esetre sem tudják úgy értékesíteni, mint ahogy számítottak. Ez a körülmény kétségkívül sok mindenre kihatással lehet, többek között a területbérek alakulására is. A konjunkturális bérek aligha fognak sokáig megmaradni.
Tagadhatatlan, hogy az európai válság nem marad hatás nélkül a magyar vadászatra sem. Nem féltem jövőjét, mert hiszen a magyar vadászok megmutatták már, hogy tudnak a romokból is építeni, de mégis szükségesnek tartom ezeknek a problémáknak felvetését, mert jobb előre gondolkodni, mint a meg nem változtatható tények előtt készületlenül állani.