Késő délután értem a mezőgazdasági táblához, ahol már vagy egy éve nem jártam.
Az egész terület új volt számomra, mert a termesztett növénykultúrák átrendezték a tájképet. Őzbakot szerettem volna fotózni vagy legalábbis felmérni a terepet, hogy másnap hajnalban hová érdemes kimennem. Több lucernatáblán is láttam bakokat, sutákat és gidákat is. A bakok főleg fiatalok, 1-2 évesek voltak. Sok őzet láttam a kukoricatáblák szélében is, de ott is inkább úgy tűnt nekem, hogy tavaly született bakokat látok az anyjukkal és az idei gidákkal. Üzekedésnek nyoma sem volt.
Egy helyen jó széllel beálltam két sor kukorica közé, mely egy lucernaföld szomszédságában volt és próbálkoztam a hívással. Semmi nem mozdult, ha csak az ölyveket nem számítom, amik két kört tettek a fejem fölött, aztán tovább álltak. Közben lement a nap is egészen a horizontra, elindultam hazafelé. A visszaúton, ahogy elsétáltam egy kistábla kukorica mellett, kilépett egy nagyobb testű bak, úgy 100 méterre tőlem. Ráélesítettem az optikát, bár fény már szinte alig volt és tetszett, amit láttam. Csak profilból láthattam a fejét és az agancsát, de az mindjárt feltűnt, hogy nem 1-2 éves sihederről van szó és az agancs rózsái is látványosak voltak, még ilyen távolságból és fények mellett is.
Vártam, amíg átsétált egyik táblából a másikba, aztán haza mentem. Másnap hajnalban egyenesen erre a területre mentem és még szürkülettel beálltam a tengeri sarkába. Amint világosodni kezdett láttam, hogy több suta is csipeget a lucernaföldön, de tőlem több száz méterre. Vacilláltam, hogy cserkeljek-e a közelükbe vagy inkább várjak még, de úgy döntöttem megpróbálkozom a hívással. A harmadik sípszó után a suták és közöttem lévő távot megfelezve kilépett az előző esti bak a lucernára és figyelt az irányomba. Ekkor láttam szemből is az agancsot és ekkor tűnt fel, hogy a jobb szár érdekes alakulású.
A következő hívásra már elindult felém és bejött arra a távolságra, ahol már érdemes volt fotózni.
|
|
|
