Az Imrehegyi Hunyadi Vadásztársaság Bács-Kiskun megyében, a Duna–Tisza közi homokhátság területén gazdálkodik.
A Kecel, Imrehegy, Pirtó, Kiskunhalas és Császártöltés község határában lévő vadászterület hatvan százaléka homoki erdő, amelyben feketefenyő-, nyár- és akácerdő-társulások találhatóak.
Fővadjuk a gímszarvas, a vaddisznó és az őz; fácán és nyúl viszonylag kis számmal él. A közelben található juhászatok működése miatt, a legeltetéssel mint állandó jelenséggel kell számolniuk a vadásztársaság tagjainak. A vadgazdálkodás egyik fő sajátossága az állandó, mesterséges itatás szükségessége, ugyanis nagyon kevés természetes itatóhely található a vidéken.
Az egyik körzetben – amelyet ma Uborkásnak neveznek, és nagy kiterjedésű erdő borítja – valamikor az ʼ50–60-as években mezőgazdasági termelés folyt. A helyi téesz kertészetet üzemeltetett a helyszínen. A rákövetkező évtizedekben a homokhátságon, az éghajlatváltozás – és egyes források szerint a nagy léptékű csatornaépítés és vízelvezetés – miatt, elindult az elsivatagosodás folyamata. A termőterületek tönkrementek, ma már csak homoki erdők léteznek a helyükön. Az Uborkás-les, amely egy Barkas gépkocsi fülkéjéből lett megalkotva, hangulatában is visszaidézi a régi téeszbeli időket.
A víz eltűnt a térségből, és emiatt a termőföldek művelhetetlenné váltak, a környékbeli tanyavilág is megszenvedte az új körülményeket. A kutak kiszáradtak, a kertek nem nyújtottak többé megélhetést, így a lakóik elköltöztek. A legtöbb helyen csak a fasorok vagy az elvadult sövények őrzik a múlt emlékeit. Egykori gazdájuk neve azonban, a vadászoknak köszönhetően, tovább él a köztudatban. Ilyen az Iván-sarok, a Walter-lesek és a Font-les is. A Meggyes-les az egykori család tanyahelyén áll. Ma már erdőtől körülzárt terület, ahol gondozott vadföld és jól etetett, nagy forgalmú szóró található.
A Kuplung történetére jól emlékeznek a vadászok, ugyanis egy, a helyszínen leégett UAZ tengelykapcsolójáról kapta a nevét. A Titkos a társasági magterület. A név azt jelenti, hogy a tagság nem vadászhat, nem is járhat ott, csak és kizárólag a vendégek számára van fenntartva.
Sokáig még maga a les helyszíne sem volt ismeretes…
A Pacal emlékhely, ahol lest emeltek a társaság balesetben elhunyt egykori vadőrének, a „RiTó”-t pedig az építői, a két vadőr nevének (Rimai és Tolner) összekapcsolásával illetik a vadászok.
Az imrehegyi pléhkrisztus egy, a mező közepén álló akácfa alatti fakereszt neve. A története, létrehozójának személye már nem ismeretes, de a táj egyik emblematikus helyének számít. Olyannyira, hogy a vadászok gyakran a kereszt tövében, a hátukat nekivetve várakoznak a vadra, időnként imát mormolva a fejük felett megfeszített megváltóhoz.