Részlet Csathó Kálmán Vadászzsákmány című kötetéből.
Október végén, november elején azonban, mikor a legszebb agancs is lehull, egy kicsit magába száll a legerősebb őzbak is.
Eszébe jut a gyerekkora, mikor az édesanyja viselte gondját. Milyen jó lenne most is annak az oltalma alá menekülni! De még restelli bevallani, hogy istápolásra vágyik, inkább megbújik hát lombos rejtekében. Mikor azonban átlátszóvá válik az erdő, sőt leesik a hó is, és beköszönt a téli ínség, nem állja tovább. Előkullog letarolt búvóhelyéről, és alázatosan csatlakozik valamelyik falkához, amit mindig egy tapasztalt öreg suta vezet.
Mert ilyenkor nem jó egyedül lenni! Főleg olyankor nem, mikor a hó színe megolvadt, majd újra megfagyott úgy, hogy nem lehet fekvőhelyet kaparni benne, vagy ami talán éppen olyan rossz: ha a vékony jégréteg lépésről lépésre beszakad, és üvegélességű széle felsebzi karcsú bokáját. Jó ilyenkor az önfeláldozó, öreg mama nyomdokaiba lépkedni, minél hátrább a sorban, hogy a többiek kitapossák előtte az utat puhára. Bakőznek elég ilyenkor az új agancsát óvni, amely, amíg növekszik, érzékeny, lágy, és félteni kell minden sérüléstől.
Ám mikor az agancs keményedni és viszketni kezd a szőrös bőr alatt, fellángol a bakban az önérzet újra. Otthagyja a falkát, és hazamegy a birtokára, hogy folytassa gőgös remeteéletét. Megint nem beszél senkivel, csak tisztítja, dörgöli, feni és csiszolja az agancsát, megöklözve kegyetlenül a vékony fákat és bokrokat, hogy elszáradnak és kivörösödnek idő előtt. Ahol ilyen vöröslő bokrokat lát az ember nyár közepén, ott tudhatja, hogy őztanya közelében jár. Pedig az őz valószínűleg éppen azért gondoskodik ilyen száraz bokrokról, hogy ne egyedül csak ő vörösödjék ki a zöld környezetből, s ha megpillantja valaki, azt hihesse, hogy száraz bokrot lát. Mert a száraz bokor olyan messziről, mint egy mozdulatlan őz – az őz viszont, mint egy mozgó száraz bokor...
Most azonban mindebből semmi sincs. Nincs remetegőg, mert most udvarlás van és házasság. És nincs bokorölés, mert a bakok mostanában a bokrok helyett egymással vívnak néha halálos végű párbajokat. És meg vannak bolondulva a suták is.
Lépten-nyomon látni ijedt kis gidákat az anyjuk nélkül. A szegény apróságok el nem bírják képzelni, hová lett a mamájuk. Kétségbeesve keresik erre, arra, megriadnak minden reccsenő ágtól, gyanús szagtól, és ostoba elképedéssel merednek a feléjük közelítő emberre, akitől rendesen az utolsó pillanatban ugranak el. Órák múlnak így, míg végre meghallják az anyjuk hívószavát. A mama azonban éppen csak megszoptatja őket, és megint eltűnik. Megy vissza az urához, mert titokban férjhez ment. Azért siet, hogy mire felébred, már mellette legyen. Mert csak az álmát lophatja meg, hogy anyai kötelességeit teljesíthesse, különben a bak nyomon követi, és gorombáskodik a gidákkal. Az őzbak ugyanis hűséges férj, de rettentően féltékeny természetű, és ha más őzet talál a sutája mellett, nem nézi, hogy kicsoda, micsoda, hanem elveri.
Nem is tudni, mi lenne a szegény gidákkal, ha a házasság sokáig tartana. De szerencsére egy hét múlva felbomlik. Utána a suta kiábrándultan hazamegy, hogy jövő júliusig megint józan özvegységben gondozza a családját, a bak azonban újraházasodik. Némelyik háromszor-négyszer is egy-egy őzfarsangon, de mindig csak egy hétre. Ezalatt azonban szigorú egynejűségben él, ellentétben a szarvassal, amely egész háremet terel össze magának. Az őzbak a kurta házasság alatt hűséges férj: akármilyen csábítón sír is a közelében a párt kereső másik suta, rá sem hederít. Hűséges, de házsártos. Főleg az öregebb bakok. Ezért aztán az idősebb, tapasztaltabb suták óvakodnak is az öregebb bakoktól, és szívesebben boldogítanak fiatal kezdőket. Az öreg bakokat viszont többnyire hajadon sutákkal lehet látni.
Ezek, szegénykék, járatlanságukban, mikor a szívük megtelik vággyal, rögtön sírni kezdenek, kihirdetik, hogy férjhez mehetnékjük van, mire természetesen a környék legerősebb, idősebb bakjának az áldozatává lesznek, mert ha az tudomást vesz róluk, szó sem lehet róla többé, hogy más bak a közelükbe férkőzhessék, hacsak az öregnek már más párja nincs. Ez olyan helyen szokott történni, ahol sok a suta a bakokhoz képest. Ilyenkor könnyű dolguk van az öregebb sutáknak: titkolózniuk sem kell, nyíltan sétálhatnak fiatal gavallérjukkal. Ám ha a környék ura éppen párt keres, akkor baj van: az öreg elveri a gyengébb fiatalt, és elveszi tőle a feleségét.