A vetés szélén álltam egy bokorcsoportban, mikor a távolban, több száz méterre megpillantottam az őzeket.
El is döntöttem, hogy sajnos túl messze vannak, nem érdemes próbálkoznom velük, mert megfelelő takarás híján úgyis hamar kudarcot vallanék, a rejtekadó cserjéken kívül ugyanis nem igen volt más, mely fedezéket nyújthatott volna. Törtem a fejem, mégis hogyan férkőzhetnék észrevétlenül a közelükbe, mikor egy traktor jelent meg a tábla szemközti szélén. Az őzek a jármű közeledtére megriadtak és éppen felém vették az irányt.
Ekkor azonnal hasra feküdtem a fűben és vártam a fejleményeket. A szerencse mellém szegődött, jó szelem volt, így a gyanútlan őzek hozzám egészen közel álltak meg és méregették a traktort. Amint biztonságban érezték magukat, elkezdtek csipegetni, körülöttem jöttek-mentek a fűben, majd lepihentek.
Órák teltek el így, már egészen elgémberedtek a tagjaim, de eltökélt szándékom volt addig maradni köztük, míg csak élvezhettem a közelségüket. Tartson bármeddig, én nem mozdulok, amíg ők el nem mennek, illetve meg nem érzik a fényképezőgéppel lapuló betolakodót a területen.
Óriási élmény volt az őzek természetes viselkedését figyelni, olyan közel voltak hozzám, hogy levegőt venni is alig mertem és néha attól tartottam, talán hevesen dobogó szívem hangja buktat le. Lapultam a fűben, körülöttem az élet mindenhol, színek, hangok, illatok! Pillanatok, melyeket sosem felejtek el!
Nem csak a bak képe maradt meg bennem, hanem olyan apró mozzanatok, ahogy a pitypang magja az őzek lába nyomán elvitorlázott a lágy tavaszi szélben, a csaláncsuk, mely a bodza ágának tetején szárnyát a nap felé kitárva üdvözölte a kikeletet, a pillanat, amikor a bak megrázza magát és a mozdulat tetemes mennyiségű téli szőrszáltól szabadítja meg.
Felejthetetlen percek ezek mind és én végtelenül hálás vagyok értük! Csodálatos órákat töltöttem együtt az őzekkel és a kalandnak végül a bak vetett véget. Méterekre volt tőlem, mikor gyanús lett neki a fűben hasaló alak. Nézett, egy ideig méregetett, majd kíváncsisága legyőzte óvatosságát és még közelebb merészkedett.
Fotózni már nem is tudtam, az objektív közelpontján belülre került, így ezek a különleges pillanatok már csak az enyémek, jutalmam a kitartásomért. A fényképezőgép mögül kinéztem rá, néhány másodpercre találkozott a tekintetünk, majd megtört a varázs, a vad szagot fogott, egy pillanat alatt eliramodott és vitte magával a többieket is.