A link vágólapra másolva!

Nagy sikerrel zajlott le a Somogy vármegyei Csurgónagymartonban az Izabella major ökotábora.

 Idén 25 gyermek vett részt a programon, fele bentlakó volt, a legkisebb 5,5 éves, a legnagyobb pedig 11 éves volt. A környékbeli településeken kívül érkeztek diákok Budapestről, Mogyoródról, Győrből, Sopronból és Babócsáról is. 

 A program főbb céljai a környezeti nevelés, a szemléletformálás és a közösségépítés. A foglalkozások a gyermekeknek lehetőséget nyújtanak arra, hogy élmények által kapcsolódjanak a természettel. A táborozókat meglátogatta lapunk főszerkesztő-helyettese, Bors Richárd is, aki ajándékcsomagokkal kedveskedett a táborlakóknak. A programhoz, akárcsak tavaly, vadászemberek és természetfotósok is csatlakoztak.

 

– Idén is eljött hozzánk Györke Zsombor, a Bakonyerdő Zrt. nyugalmazott munkatársa, aki a vadászható vadfajokról tartott színvonalas prezentációt, valamint Adorján Péter természetfotós, aki tartalmas előadás keretében mutatta be a gyermekeknek a Kis-Balaton élővilágát. A szakemberek – számos szemléltetőeszköz kíséretében – a természet tiszteletére oktatták a diákokat. A tanulók kézbe vehették a különféle madártojásokat, fészkeket, koponyákat, trófeákat, de kipróbálhatták a vadhívó sípokat is. Horváth Imre hivatásos vadász hűen szemléltette, miként orgonál szeptemberben a magyar erdők királya a somogyi erdőkben, de velünk voltak a Dráva Menti Íjászok is, Szutyányi Ákos vezetésével, illetve Soós László és szálkásszőrű tacskója, Kökény is, akik megmutatták, hogy a kutya nem csupán az ember legjobb barátja, hanem hasznos segítője is – mondta el a tábor vezetője, munkatársunk, Szigeti Edit, aki a major tulajdonosaként saját példáján keresztül arra tanította a jövő nemzedékének tagjait, hogy hogyan lehet harmóniában élni a természettel.