A link vágólapra másolva!
Cikk kép

Első alkalommal rendeztek nyári napközis tábort Izabella majorban. A farm egy festői kis somogyi település, Csurgónagymarton területén helyezkedik el. 

A program főbb céljai a környezeti nevelés, a szemléletformálás és a közösségépítés. A foglalkozások a gyermekeknek lehetőséget nyújtanak arra, hogy élmények által kapcsolódjanak a természettel. A tábor hagyományos értékrendet közvetít, így telefonmentes, a virtuális világ helyett a valóságban kalauzolja a diákokat, a hangsúly pedig a személyes kapcsolatokon van, azokat építi és erősíti.

 

Cikk kép
Cikk kép

A tanulók kulturált körülmények között ismerkedhettek meg a ház körül, illetve a vadon élő állatokkal, a felelős állattartás ismérveivel és a fenntartható, természetközeli életmód alapjaival. A táborba ellátogatott Adorján Péter természetfotós, aki tartalmas előadás keretében mutatta be a gyermekeknek a Kis-Balaton élővilágát, valamint Györke Zsombor, a Bakonyerdő Zrt. nyugalmazott munkatársa, aki a vadászható vadfajokról tartott színvonalas prezentációt. A szakemberek – számos szemléltetőeszköz kíséretében – a természet tiszteletére oktatták a diákokat. A tanulók kézbe vehették a különféle madártojásokat, fészkeket, koponyákat, trófeákat, de kipróbálhatták a vadhívó sípokat is.

Cikk kép
Cikk kép

Lapunk munkatársa, Szigeti Edit táborvezető – a major tulajdonosaként – saját példáján keresztül arra tanította a jövő nemzedékének tagjait, hogy hogyan lehet harmóniában élni a természettel.

 

 

Cikk kép
Cikk kép

A szervezők a hasznos ismereteken túl állatsimogatóval, kézműves foglalkozásokkal, kenyérsütéssel, lovas programokkal kedveskedtek a nebulóknak. Az eseményen közreműködtek a Dráva Menti Íjászok, akik Szutyányi Ákos vezetésével – egy történelmi bemutatót követően – íjászatra oktatták a kicsiket.  Mindezeken túl látványos solymászbemutató is színesítette a palettát, melyet Lóki György, a Vadászati Kulturális Egyesület Solymász Rendjének elnöke tartott meg. Az ökotábor nagy sikerrel zárult, a gyermekek hasznos ismeretekkel és sok szép élménnyel távoztak Izabella majorból.

Cikk kép
Cikk kép
Cikk kép