A hónap végén egyik délelőtt kilenc órakor, az ajkai uradalom Zsófia-pusztai gazdaságában, Veszprémtől mintegy huszonöt kilométerre, a Vázsonyba vezető útvonal mentén egy bíbicet láttam, amint jajongva, cél nélkül csapongott a feneketlen ködben.
Egyedül volt. Kocsival továbbhaladva, még sokáig hallottam siránkozását, mintha a fészkét védte volna.
Pár nappal később pedig viszontláttam Gizella-majorban, Ajkától három kilométerre, már három éve itt telelő nagy őrgébicsünket (Lanius excubitor). Ez a madár mindig késő ősszel jön meg. Sem tavasszal, sem nyáron nem látható itt. Az első derek után megjelenik, és kitart egész télen. Pedig tavaly ugyancsak komisz idők voltak. Cudar hidegek, és olyan zúzmara, mely összetört minden út menti fát. Ezekben a legnehezebb időkben körülbelül két hétig nem láttam madarunkat, de amint engedett az idő, újból megjelent, áthimbálódzva egyik fáról a másikra a kocsi előtt. Lehet, hogy valamelyik akolban húzta meg magát.
Már régen lelőttem volna, ha nem lenne határunkhoz olyan hűséges ez a kis zsivány. Valószínűleg főleg egérkoszton van, bár két ízben láttam, amint cinkét hajszolt „karvalystílusban”, de eredménytelenül. Arra persze nem esküszöm meg, hogy ugyanazon példányról van szó mind a három évben, csak a megjelenési helyből és időből következtetek.
Ugyancsak ajkai eset a következő is:
Egyik alkalommal Zsófia-pusztán vagyok, amikor a tehénistállóból nagy zenebona hallatszik. A szokatlan lármára odamegyek, amikor a tehenes gazda már jön kifelé az ajtón, markában egy madarat szorongatva.
– Megvan a kakukk! – mondja nagy örömmel.
A „kakukk” egy megtermett nőstény karvaly, aki erre a sértésre jól belekarmol az ember kezébe.
– Nem kakukk az – mondom –, hanem karvaly. Látja, milyen mérgesen néz?... A kakukk, az egy szelíd madár, amely igen hasznos, és csak hernyóval él – oktatom tovább emberemet.
– Az igaz – mondja –, de csak addig szelíd, amíg hernyót eszik. Ilyenkor elfogy a hernyó, és megvadul a kis madár véritül...
Megmutatta a helyet is, ahol a karvaly bevágott az istállóba. Az egyik ablaküvegen alig két ököl nagyságú lyuk, s ezen a kis nyíláson a veréb után úgy ment be emberem szerint a karvaly teljes sebességgel, „mint a ménkű”. A karvaly-kakukk „azonosságot” pedig felajánlom a népi természetrajzi babonák gyűjtőinek.
(1933)