Ez a bizonyos mondat, mint egy tüzesen izzó, kovácsolt billog, mely az állatok húsába égeti a gazda jelképét, tulajdoni szimbólumát, pontosan úgy égett sisteregve bele az agyam tekervényeibe
A család nyaralójában üdültünk, amikor arra lettem figyelmes, hogy apa hosszasan keresgél az egyik ruhásszekrény feketén tátongó, feneketlen katlanjában. Derékig belevetette magát az ismeretlen felfedezésébe. Az expedíció sikeresnek bizonyult. A belső sarokból egy jól becsomagolt, takaróba tekert, sejtelmes eszközt halászott ki. Ahogy napvilágra került a bebugyolált jövevény, az alakja egy fegyvernek látszó tárgy alakját öltötte magára. Izgatottan vártam a kibontását. A lassú kirajzolódás alapján már sejtettem...
Igen.
Ez egy puska, nincs apelláta.
Lassan teltek a hosszú másodpercek.
Végre.
Lehullt a lepel.
Egy légpuska.
Apa bemutatta nekem a köntöséből kihámozott idegent.
-Ő itt a Slavia 631- es, kisfiam.
Szépen karbantartott, megkímélt fegyver volt. Mintha csak valamelyik fegyverbolt polcáról lett volna leemelve. Nem sokkal volt kisebb, mint én, ha mellé álltam. Csodáltam. Komoly tűzerő, ez már igen. Nem gondoltam rá, hogy kezelhessem. Nem-nem. Még nem éreztem magam felnőttnek igazán, hogy a kezembe vehessem és elsüssem. Előkerült egy köteg keménypapír céltábla is, ahonnan a csomag érkezett. Apa a kezében fogva a fegyvert és a táblákat, a hátsó udvar felé vette az irányt és szólt, hogy kövessem. Az udvar végére ment és egy nagy tőkére deszkákból összetákolta a céltáblatartó állványunkat. Kihelyezett egy lapot majd visszasétált mellém a ház oldalához, és a zsebéből egy kis kerek dobozkát húzott elő. Átnyújtotta.
-Óvatosan nyisd ki – mondta nekem.
Szétnyitottam a kis fiolát, és sok kis apró, tompa és hegyes fejű tölcsérke oly módon pislogott rám, mint ólomhangyák serege.
-Ez a muníciónk fiam. Légpuskatöltények. Ólom lőszerek.
Aztán egy könnyű mozdulattal megtörte a puskát, és kért egy golyót tőlem. Először azt hittem, megsérült a fegyver. Teljesen kettéhajtotta. De gyorsan rájöttem, miközben figyeltem az eseményeket, hogy így kell a lőszerrel megtölteni a puska csövét. Visszacsukta, a vállához emelte, célzott a táblára, kibiztosította, meghúzta a ravaszt és elsütötte a rettenetes fegyvert. Hangos volt. Kicsit összerezzentem, de nem féltem. Odasétáltunk és megnéztük hova csapódott be a lövedék. A közepétől úgy két centire volt látható a kis lyukacska.
- Elsőre nem is rossz, apa, igaz?
-Tényleg nem rossz kisfiam, de lehetett volna jobb is. Majd alakul.
Visszasétáltunk és a legkomolyabb fegyvertani oktatás most következett.
A legelső mondatokra most is emlékszem. Bevésődtek a kis kobakom palatáblájába, mint valami kőbe rótt szentírás. Érezhető volt a helyzetből és a hanglejtésből, hogy komoly dolgok vannak folyamatban, és nem lehet félvállról venni az elhangzottakat.
-Kisfiam, jól jegyezd meg: NINCSEN TÖLTETLEN FEGYVER! Még ha tudod is, hogy nem tettél töltényt a csőbe, még ha meg is van törve és nem látsz belehelyezett golyót, még akkor is úgy kell vele bánni, mintha töltve lenne. A fegyver csöve ne mutasson senkire és semmire, ne álljon senki felé a célkereszt. Csakis céltáblára, egyéb élettelen célra vagy a kiszemelt vadra. Körültekintően kell célba venni a vadat és a célt, körülötte vagy mögötte ne legyen más személy vagy más állat. Ne történjen semmilyen baleset. A célzást a biztosított fegyverrel végezzük, és a végén a ravasz meghúzása előtt kell kibiztosítani a puskát, aztán lőhetünk.
Megtörte újra, belenézett a csőbe, majd töltetlenül visszazárta a fegyvert és óvatosan átnyújtotta nekem, hogy közben csak a céltábla felé nézzen a cső vége. Roppant nehéz volt, nem is esett rá pontosan a kezemre, fura volt a tartása, a rövid gyerekkezem valószínűleg nem teljesen ehhez a puskatushoz volt méretezve, de tartottam büszkén, ahogy csak tőlem tellett. Katonásan kellett helytállnom. Rövid idő után beremegett a kezem a nagy súly és szokatlan kéztartás miatt. Apa besegített a tartásba, mondta közben, hogy nyomjam be a biztosító szöget. Benyomtam egy kis kattanással, majd folytatta.
-Nézzél a cső végén található célkeresztbe, ezt pedig irányítsd a céltáblára. A puska tusát szorítsd a válladhoz, a mutatóujjadat tedd a ravaszra. Most süsd el.
-Durr.
Akkor hatalmas durranásnak tűnt nekem, ma már persze csak egy csattanás, de akkor még nagyot szólt a puska számomra. Sőt még ütött is a tus a vállamba egyet. Nagy élmény volt. Felügyelet mellett célba lőhettem éles fegyverrel. Kisebb-nagyobb sikerekkel. Nem voltak túlzottan pontos lövések és nem voltak a legszebb találatok, de az enyémek voltak. Én magam törhettem és tölthettem meg a fegyvert. Rettentően nehéz volt ez a törés. Az izmaimnak igencsak meg kellett feszülnie ahhoz, hogy le tudjam hajtani a csövet, de csak a helyére kattant ez a csodafegyver. Számtalan lőszer és jó pár papír elfogyott azalatt a pár nap alatt. Szitaszerűvé változott a karikákkal díszített lap és az őt tartó fenyő deszka is, elvesztette a stabilitását, mely egy ementáli sajt hasonlatosságát öltötte magára.
Nem mindenki számára adatik meg az ilyen különleges alkalom. Igazi apa-fia, tanár-diák, nevelési-oktatási pillanatok voltak ezek.
Köszönöm.
Ha önnek is van egy jó története, írása, amelyet megosztana másokkal is, akkor ne habozzon, küldje el szerkesztőségünk részére az info@nimrod.hu címre!