Eredményes dámidényt zárt a NYÍRERDŐ Zrt. Gúthi Erdészete. A világhírű, a világon egyedülállóan kétszeres Edmond Blanc-díjas vadászterületen 120 bikát ejtettek el a vadászok a barcogás idején – a trófeák átlagtömege csaknem 4 kilogramm volt.
A kedvező időjárási feltételeknek köszönhetően ebben az idényben is kiváló volt a dámtrófeák minősége. Gúthon tíz 5 kilogramm feletti trófeatömegű bika került terítékre, közülük a legnagyobb agancsa 5,86 kilós lett, és 232,49 nemzetközi pontot kapott, így várhatóan nemzetközi bírálaton is átesik majd (ez lapzártánkig nem történt meg – a szerk.). Az érmesarány megközelítette a 90 százalékot: a trófeák 46 százaléka arany-, 35 százaléka ezüst-, 19 százaléka pedig bronzérmes lett. Az aranyérmes trófeák közül kilenc kapott 200 nemzetközi pontnál többet a bírálaton.
– A pandémia enyhülése miatt a külföldi vadászok száma meghaladta az előző évit, de a korábbiakhoz képest továbbra is magas volt a hazai vendégek aránya – tájékoztatta lapunkat dr. Szalacsi Árpád vezérigazgató.
A kapitális bika elejtésének történetét Hostisóczki Ákos, a Gúthi Erdészet hivatásos vadásza mesélte el a Nimródnak.
„2019 októberében figyeltem fel rá először, a Dőltnyaras nevű barcogóhely közelében. Már akkor is jelentős bikának ítéltem meg, viszont ami miatt igazán kiemelkedett a többi közül, az a szárhossz és a lapát mérete volt. Egyértelmű volt számomra, hogy bár nem »gyerekbika«, csak fényképezőgépet emelünk rá. Egy évvel később szinte azonos helyen kezdett el barcogni, de a hónap közepe táján már a barcogóhely centrumában lehetett megtalálni. A méretei kismértékben ugyan javultak, de a lapát hátélén már a visszarakás jeleit lehetett felfedezni. A korát 10-11 évre becsültem, erőteljesen gondolkoztam a meglövetésén. Végül, szárvastagodás reményében, fegyver helyett abban az évben is csak a kamera zárszerkezete csattant.
2021 októberének elején nem találtam a megszokott barcogóhelye környékén. Aztán az egyik napon, egy német vendég kikerekedett szemmel hívta fel a figyelmem egy bikára: »Akos! Dort ist ein kapitaler schaufler! … Nicht schaufler, das ist ein Elch!« (Azaz: Ákos! Ott egy kapitális lapátos! Nem is lapátos, az egy jávor!) Így ragadt rá a bikára a »Jávor« név. Az agancs méretei még nagyobbak lettek, ám tömegében végig bizonytalan voltam. Itt hatalmas segítség lett volna, ha az előző évi hullajtott agancsait kezünkbe foghattuk volna, ám ez nem valósult meg. Idő hiányában – a bevett gúthi gyakorlat ellenére – nem volt lehetőségünk más kollégával közösen megnézni, ezért videofelvétel alapján hoztuk meg közös döntésünket az elejtéséről.
Egy pár nap múlva érkező, kedves, visszajáró francia vendégünknek szántuk a bikát, aki egy kapitális, széles lapátú dámra vágyott. A következő napokban csak egyszer cserkeltem a környéken, ekkor már pár 100 méterre barcogott a Dőltnyarastól. Az első délutáni cserkelésen onnan indultunk, ahol »elkereszteltük« a bikát. Sejtettem, hogy mostanra már beverekedte magát a barcogóhely közepébe, így arrafelé folytattuk cserkelésünket. Több jó bikát is meg tudtunk nézni, de javasoltam vendégemnek, hogy kerüljük meg a Dőltnyarast, és próbáljunk meg felosonni egy olyan magaslesre, ahonnan bepillantást nyerhetünk a »sűrűjébe«.
A sejtés bejött, mert több jelentős bika között ott volt »Jávor« is. A rohamosan fogyó lővilág és a bika aktivitása miatt azonban nem jutottunk lövéshez, de a vendégnek volt lehetősége meggyőződni arról, hogy ilyen bikát szeretne elejteni. Ezért másnap reggel, szinte még sötétben, becserkeltünk előző esti leshelyünkhöz. Amint kivilágosodott, megláttuk a bikánkat a korábbi helyén. A vendég felkészült, és most már a fényképezőgép helyett a lövés csattant el. A találatot a bika jól jelezte, majd rövid halálvágta után elesett. Ekkor a vendég előhúzott az inge alól egy ezüst nyakláncon lévő, Dianát ábrázoló kopott medált, és elmesélte, hogy harmadik generáció óta hordják a családtagjai, és biztos benne, hogy nagyapja és apja is segítették ebben a vadászatban…
A bika mellé lépve, a végtisztesség megadását követően, csak annyit mondott:
– Ákos! Most már értem, miért hívtátok Jávornak...”
Ismét bizonyosságot nyert a gúthi szakmaiság. Igaz, hogy a CIC nem vezet már hivatalos világranglistát, de a pontszámok közt kalandozva, az ötödik helyet foglalja el „Jávor”. Így a világon az első 5 legmagasabb pontszámot elért dámbika közül, már 4 a gúthi erdőkben nevelkedett.
