Minden évben kiemelt ügye mind a vadgazdálkodóknak, mind pedig a vadmentőknek a kirándulók és erdőjárók felvilágosítása, hogy miként cselekedjenek helyesen, ha „elkóborolt”, „árva”, magányos kölyökállatba botlanak.
A prevenció általában több platformon zajlik, így nem csak a közösségi médiában, az online sajtóban, hanem sok erdőgazdaságnál plakátokon is találkozhatunk a szakemberek figyelemfelhívó tájékoztatójával.
Nagyjából áprilistól júniusig, májusi főszezonnal hozzák világra a hazai szarvasfélék az utódaikat, közülük is leggyakrabban őzgidákkal találkozhatunk, ahogy látszólag elhagyatottan hevernek a magas fűben, aljnövényzetben. Ennek fontos evolúciós oka van, hiszen a gidát élete első pár hetében éri a legtöbb ragadozótámadás, így a suta, míg táplálékért kutat, a védtelen őzgidát elfekteti, majd naponta több alkalommal visszatér hozzá és megszoptatja. Az őzsuta nem megy igazán messzire, de a laikus szem számára általában láthatatlan. A helyzet ugyanez a gím-, illetve dámszarvasok esetében is: a borjú a nap nagy részét a biztosnak vélt rejtekhelyén tölti.
Ezeknek a tényeknek az ismeretében az emberi beavatkozás szinte minden esetben szükségtelen és káros. Az állatot elszakítják az anyjától, és nagy valószínűséggel (a ragadozókkal ellentétben) soha nem térhet vissza a természetbe, így anyagi kárt szenved el a vadgazdálkodó, illetve az emberi jelenlét stresszt okoz a fiatal állatnak. A felnevelés sikeressége is igen alacsony, a szarvasfélék gidái, borjai érzékenyek minden traumára.
Amennyiben bizonytalanok vagyunk, hogy az adott egyed mentésre szorul-e, vagy sem, érdemes betelefonálni az éppen elérhető vadmentő szervezetnek vagy vadásztársaságnak, akik minden tőlük telhető tanáccsal hozzájárulnak a legmegfelelőbb döntés meghozatalához. Korábbi tévhit, hogy az arrébb helyezett gidához később nem tér vissza az anyaállat. Ha esetleg lekaszálandó terület ellenőrzésekor akadunk őzgidára, akkor szagtalanított kézzel (fűvel beborítva, földdel bedörzsölve) a kisállat kissé távolabbra helyezhető a veszélytől, olyan helyre, ahol az anyja még megtalálja.
A szarvasfélék mellett a leggyakoribb, az egész tavaszi–nyári szezonban érintett faj a mezei nyúl, mely szintén magára hagyja a nyúlfiakat, és csak naponta egyszer, legfeljebb kétszer táplálja őket. A mezei nyúl a felnőtt példány miniatűr másaként születik, a kicsik már röviddel a megszületésüket követően képesek látni, illetve menekülni.
Az összes vad az állam tulajdona, hazavinni őket lopásnak minősül.