A link vágólapra másolva!
Fotó: Kékesi Anikó
Fotó: Kékesi Anikó

Október első hétvégéjén került sor az Országos Vizsla Klub őszi versenyére, a VI. Josera Kupa CACIT vízi-mezei versenyre.

 

Mint ahogyan az a rendezvény nevéből is kiderült, egy hat éve tartó hagyomány folytatásának lehettek tanúi a résztvevők. A Josera Kupát Bobok Endre hívta életre 2017-ben azzal a céllal, hogy ezen az eseményen az „örömteli kutyázásé” legyen a főszerep. Az általa megfogalmazott szellemiségen idén sem esett csorba, mert amellett, hogy nemzetközi versenyről lévén szó, és természetesen mindenki a lehető legjobb eredmény elérésére törekedett, az egész rendezvényt a baráti hangulat és a kellemes légkör jellemezte, amely a megfelelő szakmaisággal és a korrekt bírálatokkal párosulva tökéletes rendezvényt eredményezett.

A szombat reggeli megnyitón 22 kutya sorakozott fel 4 fajtából (rövid- és drótszőrű magyar vizsla, illetve rövid- és drótszőrű német vizsla). Már-már az is hagyománynak számít, hogy Dr. Simicskó István tiszteletét teszi a rendezvényen, és kutyás emberként pár kedves szóval köszönti a felsorakozott vezetőket és a bírókat – idén sem volt ez másképpen.

A megnyitót követően a kutyák két csoportban indultak a megmérettetésre: 11 kutya a mezőn, 11 kutya pedig a vízen kezdte meg a munkát.

Az időjárás egy napon belül igen sok arcát megmutatta: a résztvevők óránként kaptak egy hatalmas zivatart a nyakukba, amit minden alkalommal ragyogó napsütés követett enyhe szellővel és kellemes hőmérséklettel. Bár az esőkabátok előkerültek ilyenkor, ez a szeszélyesség senkinek sem szegte kedvét, a kutyáknak pedig kifejezetten kedvezett a párás levegő és számukra ideális hőmérséklet. Az Apaj-Ürbőpusztai Természetvédő Vt. által rendelkezésre bocsátott hatalmas terület pedig idén is remek körülményeket biztosított a feladatok kivitelezésére. A szombat esti díszvacsorát a már hagyományosnak tekinthető helyszínen, a Forster Vadászkastélyban élvezhették a résztvevők.

Vasárnapra mind a vízen, mind a mezőn maradtak még munkák, de kora délutánra már mindenki visszatért a versenyközpontba, és hamarosan sor került az ünnepélyes eredményhirdetésre is. Az eredményeket a kettősség jellemezte: a 22 nevezőből 14 kutya tudta befejezni a versenyt, ők viszont mindannyian első díjban végeztek. A nevezett kutyák magas színvonalú munkáját jól jelzi, hogy az egyes helyezéseket fél pontok döntötték el.

A dobogóra a következő kutyák állhattak fel:

 

1.    helyezett, CACIT, CACT – Aranyszabja-Földi Sába, t: Dán László, v: Juranovics Diána

2.    helyezett, R.CACIT, CACT, Legjobb mezei munka – Micskei Zefír, t+v: Fábián Péter

3.    helyezett CACT, Legjobb vízi munka – Csipkéskúti Ugar, t: Balázs Hedvig, v: Tauber István