Kiderült, ki érdemelte ki idén a Tusk Wildlife Ranger Award-ot, azt a díjat, amelyet azok a vadőrök kaphatnak meg, akik nap, mint nap veszélybe sodorják életüket Afrika vadvilágának védelme érdekében. Az elismerést vélhetően Vilmos walesi herceg adja majd át, aki tevékenyen vett részt a megalapításában.
A 2023-as nyertes Jealous Mpofu, a Painted Dog Conservation (PDC), magyarul az afrikai vadkutya megőrzésével foglalkozó szervezet tagja. A PDC-nél ő a vezetője annak a csapatnak, amelynek napi feladata a felkutatása és a megfigyelése a Hwange Nemzeti Parkban (Zimbabwe legnagyobb természeti rezervátuma, területe körülbelül 14 600 négyzetkilométer) található afrikai vadkutyák falkáinak. Ő felelős azért, hogy jelentse az úgynevezett „konfliktusos övezetekben” lévő falkák hollétét az orvvadászat felszámolásával foglalkozó egységeknek, továbbá ő vezeti őket a területekre, hogy megkeressék a rabsicok által kihelyezett csapdákat.
A szakember érdeklődése a vadfaj iránt már gyermekkorában kezdődött. Amikor kisfiú volt, édesapja főnökeit (szülője a Hwange Nemzeti Parkban dolgozott) hallotta a vadkutyákról negatívan beszélni.
– Azt mondták, hogy a vadkutyák nem ölik meg a prédaállatot, hanem csak a húsát kezdik ki, majd hozzátették: durva állatok – mondta Mpofu a díj kapcsán a The Guardiannek. Hozzátette: ellentétben azzal, amit apja főnökei mondtak, az afrikai vadkutyák (amelyek angol neve egyébiránt nagyon beszédes: painted dog, azaz festett kutya) nem dögevők. Nem szabad őket a hiénákhoz hasonlítani, amelyek sokkal nagyobbak náluk. Mégis, a helyi gazdák még mindig sok esetben lelövik őket. Az sem segít a helyzeten, hogy a természetvédők és a turisták kevés érdeklődést mutatnak irántuk, ellenben az antilopokra „vadászó” orvvadászok könnyen megfogják őket hurkaikkal és akkor még nem beszéltünk a személygépjárművekkel való ütközésekről.
A „festett kutyák” száma – az élőhelyük szűkülése, az orvvadászat és egyéb kedvezőtlen tényezők miatt – félmillióról mindössze 7 ezerre zuhant. A tudomány jelenlegi álláspontja szerint, az éghajlatváltozás miatt még a kihalás szélére is sodródhatnak.
Mpofu az első vadkutyát 1997-ben pillantotta meg. Az élete akkor változott meg gyökeresen, amikor megismerte Peter Blinstont, egy brit embert, aki megalapította a Painted Dog Conservation szervezetet, miután Jane Goodall egyik dokumentumfilmjében megismerte a vadfajt. Mpofu lett a jótékonysági szervezet első vadőre, és ahogy az anyagiak engedték, széltében-hosszában bejárta a Hwange Nemzeti Parkot a vadkutyák után kutatva. Gyakran 20 mérföldet gyalogolt a legközelebbi szerelőhöz, amikor a szervezet egyik járműve elromlott a munkája közben.
Napjainkban Mpofu 6 vadőrt irányít, akik nyomon követik a projekt által gondozott 5 falkát. Körülbelül 150-200 vadkutyáról van szó, amelyek több mint 1000 négyzetmérföldön belül „barangolnak”. A díjazott vadőr jellemzően hajnali 4-kor kel fel, és rádióberendezéseivel hóna alatt elindul a „bushba”, ahol akár több napot is eltölt. Kis túlzással mindegyik „kutyáját” jól ismeri, hiszen egyedi foltjaikról könnyen azonosítja őket.
Jealous Mpofu a díjat és a 30 ezer fontnyi jutalmat a szerinte félreértett vadfajjal végzett munkájáért kapja. A brit lapnak elmondta: a pénzjutalmat a családjára és a helyi közösségre fogja költeni.
– Meg kell mutatnom az embereknek, hogy ha valaki ilyen formán pénzhez jut, akkor vissza kell belőle adni másoknak is. Ebben hasonlóan gondolkozom, mint az afrikai vadkutyák, hiszen ők is megosztják egymással az étküket, először mindig a kölykök kapnak a húsból, nem önzőek, mint az oroszlánok, mindig osztozkodnak egymás között – nyilatkozta a vadvédelemmel foglalkozó szakember.
Jealous Mpofu bemutatkozó videóját az alábbi linken keresztül nézheti meg:
