A link vágólapra másolva!
fotó: Szigeti Edit
fotó: Szigeti Edit

Az idei évben több szempontból is rendhagyó volt a február 23–26 között rendezett Kaszó Kupa. A Magyar Véreb Egylet vezetése ezúttal négynaposra tervezte a rangos vérebes találkozót.

 

Az alapvető szempont azonban mégis az volt, hogy a szakemberek lehetőleg egyben lássák azt a tenyészanyagot, ha úgy tetszik azokat a hadrafogható kutyákat, melyekre a tenyésztés és a nemzetközi versenyek szempontjából a jövőben számíthatnak. Ezen a hétvégén többször is bebizonyosodott, hogy a vérebvezetők bármire képesek és bárhova elmennek, ha egy sebzett vad felkutatásáról van szó. A kaszói bázisról nem egy esetben 200-250 kilométert kellett megtenni, hogy munkához lásson a véreb és vezetője. A Magyar Véreb Egylet kutyái szinte az egész Dunántúlon dolgoztak és a bázisról kiindulva volt, hogy Budakeszi környékére, a Vértesbe, Zalába, Vasba, de akár Pécs közelébe is el kellett indulni, ha éppen ott adódott feladat. A kaszói négy nap alatt tizenhárom alkalommal kérték a vérebesek segítségét, igaz volt olyan eset, ahol csupán a sajnálatos hibázás tényét tudták megállapítani. A rendezvényért szakmailag a kijelölt vezetőbíró felelt, aki ez esetben, a már több nemzetközi versenyen is bizonyított Nyúl András volt. A reggeli megnyitón és a záróünnepségen az egylet elnöke, dr Buzgó József és a KASZÓ Zrt vezérigazgatója, Galamb Gábor szólt a megjelentekhez, minden esetben kihangsúlyozva a vérebvezetés fontosságát és a közel harminc éve elindult Kaszó Kupa patináját, hatását a nagyvadvadászati eredményekre, a kinológiára és a vadászati kultúrára. A vasárnap délutáni záróünnepség után a vérebvezetők a jövőbeni viszontlátás reményével búcsúztak egymástól, bízva abban, hogy KASZÓ visszavárja őket…

Az idei győztes Ozvári Zoltán a Kaszó Kupa fennállása óta egyedüliként, negyedszer nyerte el a rangos díjat, ez az unikum külön emelte a kaszói hétvége hangulatát.

 

Eredmények:

1.    Ozvári Zoltán, Zemplén–Erdei Viki, hannoveri szuka, 209 pont, I. díj, Kaszó Kupa győztes

2.    Kovács Sándor, Hollós-Völgyi Fürkész, hannoveri kan, 179 pont, I. díj

3.    Horváth Róbert, Belsőcsányi Anna, hannoveri szuka, 159 pont, III. díj

 

 

Cikk kép
Cikk kép
Cikk kép
Cikk kép
Cikk kép
Cikk kép
Cikk kép
Cikk kép
Cikk kép