A nagykanizsai Mátai Mihály édesapja nyomdokain járva viszi tovább a családi örökséget, s válik vadásszá.
Valószínűleg nem egyedi Mihály története. Arra azonban feltétlen jó példa, hogy a vadászattal foglalkozók körében mennyire fontos szerepet tölt be a hagyomány. A férfire a szintén vadászó édesapja gyakorolta a legnagyobb hatást gyermekkorában, az ő fegyvereit örökölte meg és azokkal vadászik ő is – éppen ugyanott, ahol apja járta az erdőt.
„Tavaly júniusban tettem le a vadászvizsgát. Édesapám fegyvereit örököltem meg, reá pedig a nagyapám, az ő apja hagyta azokat. Közös döntés alapján viszem tovább a családi hagyományt. Több vadásztársaságnál ismerkedtem a vadászattal, és sajnos volt részem negatív élményekben is: többször ért bántás amiatt, mert régi fegyvereim (egy Brno ZKK-600-as és egy IZS Bock) vannak. Szerencsére, a nyár folyamán Bicsák Attila, a Miklósfai Parkerdő Vadásztársaság hivatásos vadásza, vadászmestere, vadászatszervező a szárnyai alá vett, mert meglátta bennem a tudásvágyat. Azóta kísérhetem és tanulhatok tőle folyamatosan, ami nagyon fontos nekem, hiszen így immár a vadászat nemcsak szakmailag, hanem emberileg is azt jelentheti számomra, amit mindig is gondoltam róla. A legszebb az egészben, hogy a Miklósfai Parkerdő Vt. területén tesszük ezt, ami a régi Olajos Vadásztársaság területe volt, ahol édesapám vadászott. Így azokon a dombokon válhatok vadásszá, amelyeken ő is azzá lett.”
Mátai Mihály elárulta, élete első bakját idén, az Erdőgazdasági Dolgozók Vadásztársasága területén ejtette el Kanizsai László kíséretében, ami meghatározó élmény volt számára.
„Ezzel együtt nem mondanám, hogy akkor ér a legnagyobb vadászélmény, amikor puskával megyek ki a területre, s valamit sikerül elejteni. Nekem sokkal többet jelent, amikor Attilával a gímbikákat figyeljük, próbáljuk feltérképezni a helyüket, mozgásukat. A vad elejtése számomra a vadászat legkisebb szelete.”
Mihály azt is megjegyezte: novemberben ünnepli 30. születésnapját, amit az Alpokban, zergevadászattal tölt majd – és már nagyon várja.
