Nemrég írtam egy novellát „Újjászületés” címmel, mely írás a Nimród Vadászújság márciusi számában jelent meg, megidézve egy elmúlt tavaszt.
A címválasztás nem volt véletlen, az általa közvetített gondolatnak nagy jelentősége van számomra, mivel a téma közel áll hozzám. Legalábbis abból a szempontból, hogy igyekszem a körülöttem lévő dolgokban meglátni az igazi értéket. Ha jöttünkben-mentünkben egy régi, lerobbant ház mellett haladunk el, én nem a beszakadt tetőt, a leomlott vakolatot, a kidőlt ablakszárnyakat látom, hanem a fehérre meszelt falat, a frissen mázolt zsalugátert, az ablakpárkányon, és a tornác kerítésén pedig színes muskátlikat. Az udvaron gyermekeket, akik macskával és kölyökkutyával játszanak. És azt érzem, hogy ez jó így… Most különösen jó!
Szeretem, ha olyan emberek vannak körülöttem, akik hasonlóan gondolkodnak. Olyanok, akik egy régi, kissé megcsorbult, egy kicsit rozsdás meg egy darabon elkopott tárgyat nem raknak félre egy szájhúzással, hanem szeretettel veszik azt kezükbe, mosolyogva forgatják, és látom rajtuk, hogy lelki szemük előtt már az újjászületés ölt testet.
Balázs István fegyverműves pont ilyen ember. Nem véletlenül cseng ismerősen neve a Nimród olvasóinak, hiszen most járok nála harmadszor, hogy ismét bemutathassa egy régi, patinás puska felújítását, magam meg egy új történetet kerekítsek a dologból.
– Hogy is kezdődött? – tudakolom beszélgetőtársamtól.
– Ahogy az lenni szokott: jött egy vadász, hozott magával egy elhanyagolt, patinás Merkel 47-es sörétes vadászpuskát – meséli István. Az állapotfelmérés eredménye lesújtó volt, tátongó zárolási hézag, törött és hiányos alkatrészek tömkelege fogadott, a csövek pedig kívülről igencsak rozsdásnak bizonyultak – magyarázza a fegyvermester, de látom rajta, hogy már az első pillanatban megszerette az ütött-kopott vadászszerszámot.
– Készítenem kellett hozzá egy teljesen új agyazást, mely egy egyedi, balos angol hátsó agy és egy új előagy készítését jelentette. Alapanyagként általam szárított, kiváló minőségű diófát használtam, melyet magam fűrészeltem, magam gyalultam és faragtam a megfelelő formára, majd jött a tulajdonos kérésére az egyedi, személyre szabott méretre történő kialakítás – mutatja István a folyamatról készült előtte-utána fényképeket.
– Ezután jött a fémrészek barnítása, majd a baszkül polírozása, és már készen is volt a fegyver… – mondja a mester, és mosolyogva paskolja meg a szalagfűrész munkaasztalát.
A képek magukért beszélnek; azt hiszem, ez az értékes puska új életre kelve, új vadásztörténeteket rejt magában, melyet azonban csak gazdájának fog elmesélni…
