Nem érdemes félvállról venni a mosómedve hazai gyarapodását, mert a külföldi tapasztalatok azt mutatják, hogy ha elér egy szintet az állomány, akkor már csak vért izzadva, rendkívüli erőfeszítésekkel lehet megfékezni a kártételét.
Idén márciusban jelent meg a Nimród hasábjain Hajdu Márk cikke, amelyben Észak-Amerika mocsárvidékén, hivatásos vadászként, a mosómedvével kapcsolatban szerzett tapasztalatit írja le. Szerinte nagy baj közeleg Magyarországon, ha nem vesszük komolyan ennek a vadnak a veszélyességét.
„Amit a mosómedve a hazai apróvadállományunk maradékával művelni képes, arra nem vagyunk szakmailag felkészülve, főleg akkor, ha a sakál példáját követve, ebben az esetben is megvárjuk, míg már akkora a baj, amit már nehezen tudunk orvosolni. […] a foltszerű előfordulások megfogására éppen a csapdázás és a kutyázás lenne a legalkalmasabb. Hiszen amikor már vadászni tudunk a mosómedvére, elkéstünk.” – fogalmaz a szerző.
A szakmailag megalapozott, gondosan tervezett védekezéshez pedig tudományos kutatások által alátámasztott tényekre, információkra van szükség, amelyek az érintett ország környezeti adottságaihoz igazítva vizsgálják a témát. Ezért rendkívül fontos, hogy a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) részese egy olyan projektnek, amely számos partnerrel együtt alkotott konzorciumban, sok más fontos kérdéssel együtt az inváziós vadfajok témáját is vizsgálja. Erről kérdeztük a kutatás vezetőjét, dr. Katona Krisztián egyetemi docenst, a MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet kutatóját a napokban felröppent hír apropóján, miszerint egy főváros közeli erdőben vizsgálják az ott megtelepedett mosómedvéket.
A kutatásvezető lapunknak elmondta, hogy a MATE az Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium Program keretében végzi a vizsgálatait, amely egy európai uniós forrásból támogatott tevékenység. A MATE a nevezett programot végrehajtó széleskörű konzorcium tagja. Négy divízió dolgozik a program keretében, amelyek egyike az ökológiai rendszereket vizsgálja, és arról szól, hogy a különböző inváziós fajok hogyan hatnak az életközösségekre. A MATE kutatói ebben azt vállalták, hogy vizsgálják az idegenhonos, gyorsanterjedő vadfajokat, mint a nyestkutya, mosómedve és a nutria, valamint az őshonos, szintén gyorsan terjedő vadfajokat, amelyek a környezetüket drasztikus módon képesek megváltoztatni, mint a vaddisznó, gímszarvas és az aranysakál.
A mosómedve kapcsán elmondja, hogy nézik a terjeszkedését az ország területén, ezt részben az Országos Vadgazdálkodási Adattár segítségével teszik, és így jutottak el arra a helyszínre is, ahol a hírekből megismert vizsgálatokat végzik. Mivel erről a területről, a Budapesttől mintegy 30 kilométerre fekvő erdős vidékről már egy ideje érkeztek mosómedve elejtéséről szóló információk, így érhető módon gondolhatták, hogy megfigyelésre alkalmas állomány élhet ott. A megalapozott előfeltételezésük az volt, hogy a területen fészkelő madarakra mindenképpen hatással van a mosómedve jelenléte, ezért műfészkeket helyzetek ki a talajra, bokrokra, illetve odúkat a fákra, tojásokat raktak beléjük, majd egy héten keresztül vadkamerával figyelték meg ezeket. Arra voltak kíváncsiak, hogy mely állatfajok egyedei látogatják a fészkeket, illetve mit tesznek velük. Meglepődve tapasztalták, hogy nagy jövés-menés volt a fészkeknél, számos vadfaj mutatott érdeklődést irántuk, így jóval veszélyeztetettebnek látják ma már az erdőben fészkelő madarakat, mint korábban. A látogatók között volt galamb, harkály, egér, illetve az egyértelműen tojásfogyasztók, mint a nyuszt, vaddisznó és mosómedve.
Még zajlik a képanyag feldolgozása és a látottak számszerűsítése, de azt már így, konkrét adatok nélkül is elmondhatja, hogy a mosómedve nagyon gyakori látogatója volt a kihelyezett csalifészkeknek. Most ott tartanak, hogy megállapították: van mosómedve a területen, különböző hatásai is vannak az ott élő fajokra nézve, amelyeknek nem feltétlenül örülnek az érintettek. A továbbiakban igyekeznek jobban meghatározni, hogy mennyi egyedről van szó, illetve annak a kidolgozásához is szeretnének hozzájárulni a kutatásukkal, amely a terjeszkedését megállítja, hiszen egyértelműen kedvezőtlen a hatása az őshonos vadfajokra nézve. Mint elmondta, tudja, hogy nem konfliktusmentes a téma, mert a közvélemény szemében egy szimpatikus, bohókás állatról van szó, így sokan nem fogják fel, hogy mekkora természeti károkat képes okozni a környezetében. Azt jó alapnak tartja, hogy egész évben vadászható Magyarországon, de nem elegendőnek, hiszen számos külföldi példa mutatja, hogy önmagában ez a lehetőség nem állítja meg a terjeszkedését és elszaporodását. Mivel kötelező bejelenteni az elejtett egyedeket, így van módjuk megvizsgálni azokat, és információkat gyűjteni a táplálkozásukról, kondíciójukról és szaporodásukról. Genetikai mintavétellel pedig a származásukról, a rokonsági viszonyokról gyűjthetnek adatokat.
Nagyon fontosnak tartja kihangsúlyozni, hogy a vadászok által elejtett mosómedve bejelentését vegyék komolyan a vadászatra jogosultak, mert a cikkben vázolt kutatások, például az állomány minél pontosabb felmérése nekik is érdekük.
