Ez a cikk most kifejezetten azon kezdő vadászoknak szól, akiknek meg sem száradt még a tinta vadonatúj vadászjegyükön, és akik leginkább most egész éjszaka a vetések mellett vigyázzák a holnap kenyerét.
Annak idején, mikor először pakoltam össze a vadászhátizsákomat a nyári, egész estés kiülésekre, a fél szekrényt bepakoltam. Az elmúlt évek során több ifjú vadásztársamnál láttam, hogy hasonlóképp kezdik „pályafutásukat”, ezért nekik szeretnék most segíteni ezzel az írással. Igyekeztem olyanra megírni, amit én is szívesen olvastam volna annak idején.
Kezdő túrázó, pecás és vadász is beleesik abba a hibába, hogy minden egyes szituációra fel akar készülni, ami csak elé kerülhet. Érthető, hiszen nem szeretnénk, hogy bármi elrontsa szórakozásunkat, amikor végre hódolhatunk ezen szenvedélyeinknek. Az első vadásztáskámnak éppen ezért a szíja – a ráterhelt súlytól – hamarabb kopott el, mint a benne lévő bármely felszerelési tárgy. Mostanra, ha bármilyen vadászatra igyekszem, csak és kizárólag a puska, a lőszer, az engedélyek, valamint egy keresőtávcső van a képzeletbeli „checklisten”, hiszen, ha ezek megvannak, nagy baj már nem lehet. De azért nézzük, mégis miket érdemes még bepakolni ezeken felül?
Amikor kiülünk a tábla szélére, nagy valószínűséggel úgy készülünk, hogy hajnalig ott is maradunk. Persze a vadászláz a frissen ácsolt kakasülő deszkájának faragatlan keménységét az első pár órában feledteti, de azért nem baj, ha viszünk valami puhább párnát, hiszen amikor lövést kell tennünk, az addigra akár teljesen elgémberedett tagjaink nem lesznek segítségünkre. Kényelmi szempontból még sokat ad, ha kellő étel és ital is van, valamint egy olyan lámpa, amely tud piros fénnyel is világítani, minekutána ha matatnunk kell a lesen, ezzel a fénnyel nyugodtan megtehetjük, aligha veszi észre a vad (nyilván ne pásztázzunk vele, ha nem muszáj).
Én kétféle kést viszek magammal, eggyel eszem, a másikkal pedig „dolgozom”, ha úgy adódik. Más nem sok lapul már a „tarisznyában”, talán még egy vadhúzó van valahol a mélyén, valamint egy babzsák a lesdeszkára, hogy a puskát kényelmesen fel tudjam fektetni. Ezutóbbi rendkívül sokat számít!
Én nem használok elektronikus képátalakítójú céltávcsövet, a keresőm is még az a keletnémet csoda, amit nagyapámtól megörököltem, de azért a biztonság kedvéért van nálam egy kereső hőkamera, hogy még véletlenül se lőjek kocát (tudom, tudom, a habitus, no de láttunk már „csodákat”, úgyhogy inkább biztosra megyek). Ezen felül a pontosságot elősegítendő, van nálam egy fegyverlámpa, ha igazi koromsötét éjszaka lenne. Ha elugrik a vad? Na és?
És itt a legfontosabb, amit magammal viszek: a fejem. A vadkárelhárítás ugyanis nem egy klasszikus értelemben vett vadászat. Senki ne ettől várja a Bársony István könyveiben olvasott éjszakai vadászélményeket. Az ilyen típusú őrzés a szó legszorosabb értelmében vett „csőszmunka”. Ha elugrik a vad a lámpától, már megóvtam a vetést. Ha éjjel szarvas jön ki, ráfüttyentek és világítok, ha pedig semmi nem jött ki reggelig, akkor jól összemászkálom a tábla felém eső szélét, hadd maradjon ott a szagnyom. Aztán visszaballagok az autóhoz és elégedetten nyugtázom, hogy kiszellőztem és a „káposzta is megmaradt”.