Ugye, nem kell senkinek bemutatni a Brian élete című zseniális film címben megidézett jelenetét, amelyben a Mit adtak nekünk a rómaiak? kérdésre csak gyűlnek és gyűlnek a válaszok. Ez a jelenet adta egy cikk ötletét, amely végül nem készült el.
Ez egy ’werkcikk’. Tudják, olyasmi, mint a werkfilm, amely bemutatja egy produkció elkészítésének körülményeit. Most pedig egy el nem készült, pontosabban félbehagyott cikk történetét fogom bemutatni ebben az írásban - tehát ez egy werkcikk.
Először tisztázzuk, hogy miért kezdtem el a Mit adott nekünk a Nimród? című írást. Az ötlet onnan jött, hogy bár az internetes közösségi oldalakon törvényszerűen mindenhol meglévő beszólogatásra nem érdemes válaszolni, mert az ilyen hozzászólások nem tartalmaznak megfontolandó értelmes kritikát, és nem is azért születnek, mert az elkövetője normális hangvételű vitát szeretne elérni, mégis úgy éreztem, hogy kellene néha reagálni, mert az olvasóink egyfelől helyeslik, hogy nem bonyolódunk bele a tartalmatlan vagdalkozásra adott válaszokba, másfelől minden normális emberben felmerül, hogy időnként igenis védjük meg magunkat, ne tűrjük balgán, amikor alpári stílusban, hazugságokkal vádaskodnak. Nos, ennek az ellentmondásnak a feloldására gondoltam, írok egy összefoglalót, hogy az elmúlt két évben mit tettünk le az asztalra, majd abból mindenki eldöntheti, hogy milyen jelzőt használjon a Nimródra. Biztos voltam benne, hogy ezzel a módszerrel, azaz a valóság sűrített bemutatásával úgy lehet válaszolni a felszínes beszólogatásokra, hogy közben nem süllyed le az ember a trollok szintjére, nem elegyedik méltatlan szópárbajokba, mégis helyreteszi a témát.
Ezért belevágtam az olvasásba, átnyálaztam lapunk elmúlt 2 évének összes nyomtatott és online megjelenését. Közben elkezdtem jegyzetelni. Bár azt gondoltam, hogy visszatekintés nélkül is tudom, mit produkált a szerkesztőségünk, hiszen nem csak szerzője, hanem fogyasztója is vagyok a lapnak, de amikor az emlékeimben hömpölygő óriási tartalomhalmazra tudatosan ránéztem és végig mentem a témákon, meglepődtem, hogy mennyi minden került ki a kezünk közül.
Szerintem nem árulok el titkot azzal, hogy rendszeresen szoktunk magunkról, azaz a lapról beszélgetni, szerzőinket és a szerkesztőbizottság tagjait felkérjük, hogy elemző módon kritizálják meg a tartalmat és a formát egyaránt, hogy lássuk, min kell változtatnunk. És ha kívülről érkezik kritika, azt is mindig megbeszéljük, hiszen a mi érdekünk is, hogy a valós és értelmes felvetéseket megfontoljuk. Most viszont azt tapasztaltam, hogy az általam sűrítve összerakott kép még a magunkkal szemben megfogalmazott kritikák egy részét is cáfolta. Ennek oka az lehet, hogy mindenkinek, aki olvassa a lapot, vannak kedvesebb témái és vannak olyanok is, amelyek kevésbé érdekesek a számára, így utólag nem marad meg minden tartalom azonos mértékben az emlékeinkben. Ezért mindenkiben kicsit torzított kép él a Nimródról, de mindenkiben másként torzul a valóság.
Például van olyan tiszteletre méltó (ön)kritikusunk, aki több vadászok által írt élményt látna viszont, mert szerinte túl „újságírós” a lap. Nos, megnézve két év cikkeit, rengeteg vadászok által, a vadászok szemszögéből született írást találhatunk. Van olyan hang is, amely a vadászatot a vadgazdálkodást érintő tudományos területek kutatásai, megfigyelései irányából közelítené meg jobban, magyarán a hivatásos vadászok és a vadászatra jogosultak számára nyújtana inkább szakmai támogatást, inspirációt. Nos, ezt az igényt is kielégítettnek érzem annak alapján, amit találtam a cikkeink leválogatása közben. Oly annyira, hogy miután kijegyzeteltem az általunk érintett tudományos témákat, nem jutott eszembe olyasmi, ami kimaradt volna az elmúlt évek vadvilágot érintő hírei közül. Vagy mi készítettünk interjút valamely szakemberrel, illetve cikket több szakértő megkérdezésével, vagy vendégszerzőinknek adtunk felületet, hogy bemutassák munkájuk, vizsgálódásuk eredményeit. És persze ennek az ellenkezője is megfogalmazódott már a lappal kapcsolatban, miszerint a Nimród legyen egy színes-szagos vadászati életmódmagazin, amely egyszerre őrzi a hagyományainkat és követi a legújabb trendeket. Jelentem, amikor ránéztem a megjelent cikkeink ezen halmazára, pont azt láttam, ami ezt az igényt is kielégíti. Ebben a kérdésben az egyetlen vitás pont az lehet, hogy mi valóban nem adtunk és adunk teret olyan eszközöknek, amelyeket a jogszabályok nem, vagy csak erősen korlátozott mértékben engednek használni, illetve ott is a konzervatív, felelős álláspontot képviseljük, ahol az etikai normáink sérelmének veszélyét érzékeljük. Ezt valóba a szemünkre lehet vetni, vállaljuk, és ezután is ebben a szellemben fogjuk szerkeszteni a lapot.
Összefoglalva az elmúlt 2 év terméséről szerzett tapasztalataimat, ha mindenáron önkritikát kell gyakorolnunk, akkor azt mondhatjuk el magunkról, hogy túl univerzális, túl színes a Nimród Vadászújság, ezáltal nem kategorizálható be sem a vadgazdálkodási szaklapok, sem pedig az életmódmagazinok közé.
És ez bizony lehet jogos kritika, mert egy mostaninál kedvezőbb kulturális környezetben valóban az a helyes szerkesztési elv, ha egy tematikus médium megtalálja a maga helyét és szerepét a fogyasztói igények és a meglévő kínálat közegében. Viszont jelenleg mind a fogyasztói igények alakulásával, mind pedig a kínálattal komoly problémák vannak, ezek ráadásul egymást kölcsönösen befolyásoló jelenségek, így az, amit az olvasóink tőlünk kapnak, a jelenkor kihívásai között értelmezhető szerkesztői stratégiát tükröz.
Konkrétabban megfogalmazva, mi az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás szellemiségét és célkitűzéseit képviselve szerkesztjük a lapot, ennek megfelelően szakmai, tudományos és művészeti misszióként tekintünk a munkánkra. Ezért nem sorolható be a Nimród a vadászújságok valamely alkategóriájába.
És miért van erre szükség? Az előző bekezdésben azt írtam, hogy kedvezőbb kulturális közegben más lenne a helyes szerkesztői hozzáállás. Úgy is fogalmazhattam volna, hogy a múltban voltak olyan korszakok, amikor még nem volt szükség egyszemélyben vállalkozni arra a misszióra, amit a jelenben a Nimród égisze alatt teszünk, hanem a területen több médium és a pezsgő közösségi élet együtt szolgálta mindezt. Most viszont rohamos léptekkel alakul át a tömegkommunikáció, a médiafogyasztói szokások, egyáltalán a kulturális fogyasztói szokások, valamint a közösségi élet mindennapi gyakorlata és értéke. És ezzel együtt változik a vadászaton kívüli világ megítélése a természetes élőhelyekről és benne az ember szerepéről, valamint a vadászok egymáshoz való viszonya, a magukról alkotott képe. Márpedig ez a sok-sok alapvető változás soha nem látott kihívások elé állítja azokat, akik aktív szereplői a vadászati kultúránk alakításának. Ezek a kihívások már nem engedik meg számunkra azt a luxust, hogy kényelmesen kiválasszunk magunknak a vadászat témaköréből egy csak ránk jellemző szeletet, ezzel kiegészítve a többi tartalomszolgáltató kínálatát, hanem mindennel foglalkoznunk kell, ami érinti a természetes élőhelyek világát. Ha mi ezt nem tesszük, akkor egyrészt a jelenben nem tudnának megfelelő módon tájékozódni az emberek a természeti kincseink helyzetéről, a vadvilágunk alakulásáról, másrészt nem maradna fenn olyan egységes tudásbázis, amely bemutatja korunk vadászatát a jövő nemzedékeinek.
Ahogy az elején írtam, a felszínes vagdalkozásra soha nem érdemes reagálni, ezért velük tételesen nem foglalkozom most sem. Van viszont két téma, amiben mégis szeretném a valóságot közvetíteni az olvasóink felé, mert nem tartom ördögtől valónak, ha válaszolunk rájuk. Az egyik szerint mi pusztán a politika szócsövei vagyunk. Nos, egyrészt, ha valaki olvassa a lapot, akkor tudja, hogy a cikkeink nem politikai jellegűek, semmiképpen nem lehet rájuk ezt a jelzőt mondani. Vadászati eseményekről beszámolunk, ezt el is várják tőlünk azok a vadászok, akik pénzt és energiát fektetnek a szervezésükbe, és ezeken az eseményeken általában szerepelnek politikusok is. De politikai megrendelésre soha nem közlünk semmit, és nem is szokott ilyesmivel megkeresni minket senki. Egyszerűen ez az igazság. A másik időnként visszatérő vád a Nimród előző szerkesztőgárdájához kötődik. A mai és a 2019 előtti Nimród közötti összehasonlítást bátran vállaljuk, ha valakinek kétségei vannak, menjen fel az Arcanum Digitális Tudománytár oldalára, ott össze tudja vetni a mai Nimródot a régiekkel. A mi önértékelésünk ebben a kérdésben azért is magabiztos, mert 2019-ben gyakorlatilag a nulláról kellett felépíteni a lapot, így minden, ami azóta történt, valóban csak és kizárólag a mi szakmai felelősségünk. Mi akkor úgy láttunk munkához, hogy rövid idő alatt a vadászati világkiállításhoz méltó lapot kell létrehozni, amely merőben más, mint az addig szerkesztett Nimród.
A Nimród elmúlt éveinek szisztematikus vizsgálata, valamint a munkánk szemléletének indoklása után, már csak azzal maradtam adós, hogy elmondjam, miért nem írtam meg végül a Mit adott nekünk a Nimród? című cikket, miért írtam helyette ezt a werkcikket.
Amikor elolvastam a félig elkészült összefoglalót az elmúlt 2 év megjelenéseiből, és elképzeltem, hogy milyen lesz a közlése, hirtelen elment a kedvem az egésztől. Rájöttem, hogy ez a módszer, amit eleinte jónak gondoltam, valójában pont ellentétes azzal a kulturális misszióval, amit a Nimród képvisel.
Ugyanis mi nem azoknak írjuk a lapot, akik a hozzászólásaikban csak a frusztrációikat élik ki másokon, és nem is azoknak, akik csupán olcsó és felszínes szórakozást keresnek mindenhol, hanem annak a csendes többségnek, akik még hisznek a kulturális értékek fontosságában. Márpedig nekik nincs szükségük ilyen tételes magyarázkodásra, nem kell helyettük megemészteni a szellemi tartalmakat, sőt pont az a szerintünk helyes szemlélet, ha az olvasóinkra bízzuk az olvasás, a gondolkodás, az elemzés és az ezekből származó higgadt és tárgyilagos értékítélet munkáját.