Íme, egy hazai bulvárlap cikkének címe: „Rókalesen: ha szelíd, nem veszett, csak kíváncsi”. Ez igen! Hiszen mindez lehetne a Nébih szakértőjének visszatérő rémálma is, amelyről rendszeresen beszámol a pszichológusának.
De nem rémálomról van szó, hanem a valóság köszön ránk mosolyogva: sziasztok, megjöttem, én vagyok az elhülyülés kora. Járom a világot, beköszönök a Föld minden zugába, mert az emberek mindenhol tárt karokkal és idült mosollyal fogadnak. Pedig, ha tudnák, hogy néhányan belehalnak a velem való találkozásba, nem lennének ilyen vidámak. Romániában például több tucat ember halt meg azért, mert sikerült betiltatnom a kontinens legnagyobb testű ragadozójának, a barna medvének vadászatát és bármi nemű emberi beavatkozást vele kapcsolatban, így azt is, hogy a településeken megjelenő, emberre veszélyes egyedeket ártalmatlanítsák. Öröm volt nézni a székelyföldi óvoda udvarán cammogó macit, csak azt sajnáltam, hogy a gyerekeket nem engedték játszani vele az óvónők. Maradiak!
És most itt vagyok, üdvözöllek benneteket, és kezdjük is el a mókát. Illetve már elkezdődött, mert azt tudnotok kell, hogy mindenhol vannak előfutáraim, helyi ügynökeim. Ezek szépen előkészítik nekem a terepet, hogy mire megérkezem, már kellően hülye legyen mindenki: a nép, az újságírók és lehetőleg minél több politikus is megbuggyanjon, hogy a bulika a lehető legnagyobbat szóljon.
És ne gondold, hogy az ügynökeimet én fizetem. De nem ám! Ez a legszebb az egészben, mert azokat ti fizetitek, a bolondok, akiknek a világ összes filléres bóvliját képesek eladni, ami csak picit is hasonlít egy állatra. Mellé gyűjtenek pénzt nem létező állatorvosi kezelésekre, állateledelre, benzinre az állatmentéshez, a benzinhez gépjárműre stb. Egyetlen szélhámos havi több millió forintot tud kaszálni rajtatok, az árucikk pedig, amit ad érte, a hiszékenységeket folyamatos kielégítése. Szerintem méltányos üzlet, hiszen havi néhány tízezer forintért vásárolhatsz magadnak JÓEMBERSÉGET. Ócsó, nem?
Apropó, újságírók. Az elhülyülés korának szimbólumaként őket külön nagyon szeretem. Szeretem, mert manapság zokszó nélkül leírnak bármilyen marhaságot, ha az a cukiskodás iránti tömegigényt kielégíti. Ezért gondolkodás nélkül szembe mennek még a járványügyi alapvetésekkel is, egy pillanatig nem lamentálnak az újságírói felelősségen és a lehetséges következményeken. A szerkesztők pedig úgy engedik át az ilyesmit, hogy közben fel sem néznek a disznósajtos szendvicsükből (féldecivel). Ha pedig tragédia lesz az ügyből, akkor egyetlen pillanatig sem gondolják, hogy közük van hozzá, tehetnek róla, hanem kórusban követelik a járványügyi intézmények vezetőinek a fejét.
No de, térjünk vissza a mókához. Azt látom, hogy Magyarországon nincs elég medve, ezért esélytelen elérni, hogy a leghülyébbeket a karmai és az állkapcsai közé tereljem. Van viszont róka, sakál és borz dögivel, és a szomszédban zajló háborúnak köszönhetően van újra veszettség is. Kiváló kombináció, hiszen a veszettség átterjed más állatfajokra – és az emberre is. És nem csak maga a kór okoz óriási szenvedést és halált, hanem a kezelése is borzalmas, így a terjedése mindenképpen hozza a várt eredményt: lesz nagy balhé, krízisintézkedések, egymásnak eső tömegek és persze áldozatok, akiknek a kínszenvedése a bulika fénypontját jelentik. A rókának már amúgy is van szép propagandája, beszopta a laikus, semmihez nem értő „rókamentő” összes zagyvaságát a média, tömegek éltetik a giccses üzeneteit. Már csak arra van szükség, hogy néhány embert a veszettséggel fertőzött egyedekkel találkoztassunk, hátha megtörténik az áttörés, a bulika csúcspontja: az emberi áldozat.
Erre pedig mi más lenne alkalmasabb eszköz, mint egy bulvárlap üzenete: ha a róka szelíd, nem veszett, csak kíváncsi. Tessék vakargatni a füle tövét meg a pocakját!