A mezőgazdasági termelők a vadgazdálkodókkal közösen maguk is sokat tehetnek annak érdekében, hogy a szarvasfélék által okozott téli vadkárt minimalizálják kultúrnövényeikben.
Ezzel kapcsolatban fogalmazott meg jótanácsokat Babrik Zsolt mezőgazdasági szaktanácsadással és kutatás-fejlesztéssel foglalkozó szakember, aki egyébként maga is vadász. Mint elmondta, a gímszarvas és az őz télen előszeretettel keresi fel a repcetáblákat, mert ebben az időszakban ez biztosítja számukra leginkább a zöld táplálékot. A távoltartásuk érdekében gyakran alkalmazott villanypásztoron túlmenően az is hatékony megoldás, ha a tábláktól távolabb vadetetőket és sózókat létesítenek a gazdák, ahova jó minőségű szárított szálas és szemestakarmányt - lehetőleg árpát - helyeznek ki. Sok hasmenéses, legyengült őzet és szarvast lehet látni tél vége felé a repcetáblákon, ezért az etetésnél fontos, hogy jó minőségű legyen a kiegészítő takarmány, ami megfelelő szárazanyagot biztosít számukra, a só pedig kiemelten fontos, főleg, ha már kialakult a hasmenés. Kihangsúlyozta, hogy penészes takarmány semmiképpen ne kerüljön a vad elé. Szerinte ez a gazda szempontjából se jó, mert ha a vad nem szívesen fogyasztja, akkor az egész művelet hiábavaló. Hozzátette, természetesen az elterelő etetés céljából létrehozott szórókon tilos a vadászat! Ha jó a viszony az illetékes vadásztársasággal, érdemes megkérni őket, hogy a vadászati célra létrehozott szóróikat is helyezzék távolabb.
Minden érintett profitálhat abból, ha jó a kapcsolat és együttműködés alakul ki a földhasználók és a vadgazdálkodók között. Nagyon hasznos, ha a felek tudnak figyelni egymásra, az meg pláne, ha a mezőgazdasági termelők tagok a helyi vadásztársaságban. A gazdák és a vadászok közt a legtöbb konfliktus az egyik oldalról a vadkárral kapcsolatban, a másikról az apróvadállomány életterének - termesztéstechnológiából és bevételorientáltságból eredő - drasztikus csökkenése miatt alakul ki.
Góber Zoltán, a Nagykanizsai Erdőgazdasági Dolgozók Vadásztársaságának elnöke úgy tapasztalja: habár a vadászati törvény a földhasználót a vad okozta károk bizonyos mértékű tűrésére, illetve a védekezésben történő együttműködésre kötelezi a vadászatra jogosulttal, azonban a részletek tekintetében nem minden esetben tudnak együttműködni egymással. A szakember fontosnak tartja, hogy a termelő és a vadgazdálkodó partnerként tekintsen egymásra, mert csak az együttműködés hozhat mindenki számára üdvös megoldást, feltéve, hogy valaki nem kifejezetten a vadkár anyagi érvényesítésére hajt. A másik oldala az éremnek (s egyben a vadkár egyik oka), hogy a vadnak nincs már helye sem a mezőgazdaságban és – sajnos – az erdőgazdálkodásban sem. Talán pozitív változást generálhat az új agrártámogatási rendszer, melynek köszönhetően a termelők támogatáshoz juthatnak mezővédő erdősávok, fás-ligetes, gyepes területrészeik után is.
A legjobb nyilván az lenne, ha a mezőgazdászok a vadat is a biodiverzitás fontos részének tekintenék, amivel együtt kell élni. Valahogy úgy, ahogy teszi azt a szentpéterúri Szummer László. Ugyan földjeit villanypásztorral védi, de emellett mindig hagy el két-három méternyi füves területet; illetve nagy hangsúlyt fektet a mezővédő erdősávok meghagyására is. Tapasztalatai szerint működik a metódus.
Másként tekint a vadra a földtulajdonos-földhasználó, ha maga is vadász. Jó példa erre a Pat és Környéke Földtulajdonosok Vadásztársasága. Karvalics Sándor hivatásos vadász elmondta: termelőként kevésbé vadkár-érzékeny növénykultúrák termesztését részesítik előnyben, mint például az úgynevezett szakállas búza (ezt szúróssága miatt nem kedveli a vad) és kukoricát, repcét nem vetnek az erdőhöz közeli területeken, ezeken a részeken más növényt választanak. Megfelelő növénykeverékek vetésével, esetleg bizonyos részek termelésen kívül hagyásával igyekeznek élőhelyet biztosítani az állatoknak. A földtulajdonosok és a vadászok összehangolják egymással a villanypásztoros védekezés módját, mennyiségét is, igyekeznek olyan megoldásokat választani, ami megfelelő a vad számára is. Gazdaként pedig ajánlanak fel területeket a vadásztársaságnak, hogy azon vadföldeket alakíthassanak ki. A termelő megkapja utána a területalapú támogatást, a vadászok pedig a vadászkamaránál megpályázhatják a vadföldek kialakításáért kapható forrást – ha minden sikerül, akkor mindenki jól jár.