Idénystart előtti gondolatok a bakok kapcsán.
Április derekán elstartol az őzbakidény, ezért az ország különböző pontjain működő vadászatra jogosultakat kérdeztünk meg arról, hogy mire számítanak a témában. A válaszokból ismételten kiderül, hogy az őzzel való gazdálkodás egy rendkívül összetett és érzékeny feladat, a hivatásos vadászoknak sokszor okoz fejtörést a felmerülő problémák elhárítása, az eredményes hasznosítás megtervezése. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy mindez rengeteg időt, energiát és áldozatot követel a vadásztársaságoktól.
A Szellembak fiai nyomában
Csákány Csaba a Fejér vármegyei Váli-völgyben teljesít szolgálatot hivatásos vadászként egy háromezer hektáros revírben, ahol jelentős számban él gímszarvas, vaddisznó és őz, valamint a fácánra és a mezei nyúlra is remek vadászatokat tartanak. A terület nagyobb hányada mezőgazdasági művelésű táblákból áll, amelyeket kisebb-nagyobb erdőfoltok választanak el egymástól. Kilenc éve vadgazdálkodik a jelenlegi vadászatra jogosult társaság, amelynek egyik kifejezett célja, hogy az őzállomány minőségét javítsa. Munkájuk gyümölcseként 2025-ben náluk esett az országos összehasonlításban második helyezett bak, amely a bírálaton 713 gramm trófeatömeggel 181,33 CIC-pontot ért el és 8 évesre taksálták a korát. Az elejtése körülményeiről könyv is született Szellembak címmel, Bengyel Zsolt és Kókai Márton gondozásában.
Csákány Csaba elmondja, hogy 5 éve ismerte ezt a bakot, amely mindvégig jól tartotta a helyét, és a rendkívül óvatos, rejtőzködő életmódja miatt nevezték el Szellembaknak. A hivatásos vadász úgy látja, hogy az utódai is maradtak a területen, mert több esetben felismerni véli az agancsalakulás azon jellegzetességeit, amelyek rá voltak jellemzőek. És bár tudatában van annak, hogy többeknek az az álláspontja, hogy az agancsalakulás nem öröklődik, de neki más tapasztalatai vannak erről. Például mostanában gyakran lát egy bakot, amely 500 méterre él attól a helytől, ahol a Szellembak terítékre került, és a most 4 évesre becsült vadról tavaly készített fotókat, amelyek alapján neki egyértelmű a hasonlóság.
Csákány Csaba az eredményeikről úgy nyilatkozik, hogy míg a 2017–2018-as vadászati évben – amikor átvették a területet – a terítékre került őzbakok átlagos agancstömege 240 gramm körül alakult, addig a 2025–2026-os vadászati évben megközelítőleg 320 gramm volt úgy, hogy bár többet ejtenek el, mint a kezdeti években, de a korarány nem változott. A nagyobb agancstömegek elérése visszaigazolta azt a személetet, hogy a tarvad szelektálását legalább olyan alapos gondossággal végzik el, mint a bakokét, mert az agancsfelrakásban is szerepet játszó genetikai tulajdonságok öröklésében a sutának pont annyi szerepe van, mint a baknak. Mint elmondja, nem egy mindig érvényes séma szerint dolgoznak, hanem évente változik a tarvad szelektálásának szempontrendszere, ahogy évente változik az őzállomány összetétele és elhelyezkedése a területen. Mindez nagyrészt a mezőgazdasági kultúrák változása, változtatása, például a pillangósok vetésének az aránya szerint alakul. Alapvetően pedig azt az irányt követi, hogy azokon a területeken, ahol jó a bakállomány, ott nem bántja a sutákat, csak maximum egy-két gyengébb gidát ejt el, és kíméli a bakgidákat. Viszont azokon a területrészeken, ahol több éve gyengébb bakokat lát, pedig az élőhely kedvező, ott jobban belenyúlnak az állományba mind a bakok, mind pedig a tarvad tekintetében. Az erősebb szelekciónak köszönhetően megüresedő területrészre a jobb genetikai tulajdonságú és megkímélt őzek egy része áttelepül, ezzel javítva az itteni állomány minőségét.
Az idei őzbakidény előzetes várakozásai kapcsán megemlíti, hogy a megfigyelései szerint nagyon egészséges az állomány, ami egyébként megnehezítette a szelektálást, mert januárban alig lehetett megkülönböztetni a sutát a gidától, és ilyenkor nem könnyű eldönteni, hogy melyiket ejtse el. Hozzáteszi, hogy talán igaz az, amit az öregektől tanultak a mai vadászgenerációk, hogy az igazán kemény tél után fajsúlyosabbak az agancsok, mert az őz kénytelen a jég és hótakaró miatt az ásványi anyagokban és vitaminokban dúsabb rügyeket és kérgeket, valamint a vadgazdálkodók által kihordott takarmányt megenni.
Mint elmondja, az őzzel való gazdálkodás egy rendkívül összetett és sok megfigyelést igénylő tevékenység, amely sok-sok aggódással jár, mert egy érzékeny vadfajról van szó. Hozzáteszi, hogy sokat segítenek az erdőszegélyek, zöldítések, ugaroltatások, mint a modern mezőgazdaság pozitív hozadékai az őznek kedvező élőhely szempontjából. Persze szerinte mindennek van hátulütője is, mert például az egyre divatosabb min-till (minimum tillage) technológia ugyan jó a talajnak, de a fennmaradó szármaradványok gyakran nem bomlanak le, amelyeken rengeteg penészgomba jelenik meg, így a mikotoxinok közismert negatív hatásai veszélyeztetik az őzállományt. Ráadásul idén attól is féltette az őzeket, hogy a nagy hó elolvadását követően hirtelen zöldült be minden a területen, és az őz táplálkozási szokásai miatt nagy gondot jelenthet, ha váratlanul túl sokat eszik a kizöldült növényekből. Ezért ők igyekeztek ezt sóval, szemestakarmánnyal és szénával ellensúlyozni. Mivel hallja a hírét, hogy az ország több pontján nagy baj van az őzzel, így fokozott figyelemmel kíséri az állomány állapotát.
(…)
A teljes cikket a Nimród Vadászújság áprilisi számában olvashatják.
