Olvasónk, Szücs György véleménycikke.
Amennyiben vadászok vagyunk, a fenti kérdést nem kerülhetjük meg, már csak azért sem, mert családunk, barátaink előbb-utóbb nekünk szegezik. Mi pedig kitérünk a válasz elől vagy homályos magyarázkodásba kezdünk: a vadászat sport, szenvedély, aktív pihenés stb. Ez mind igaz, de legbelül érezzük, hogy a válasz nem teljes és tán soha nem is lesz az. Ezért próbálom – a teljesség igénye nélkül – a kérdést az etológia oldaláról megközelíteni. Úgy vélem, hogy a létfenntartás és a fajfenntartás ösztönén kívül, még egy ősrégi ösztön is munkálkodik egyes élőlényekben (az embert is ezek közé sorolom), a bizonyítás ösztöne. Meg akarjuk győzni a rátermettségünkről a fajtársainkat, vagy egyszerűen csak próbára tesszük magunkat. Ez az ösztön nem egyforma erősséggel van jelen mindannyiunkban, de például a sportolókban versenyszellemként folyamatos. Elég, ha csak visszagondolunk gyermekkorunkra, vajon mennyi gyermekbaleset kezdődött hasonló mondatokkal: fogadjunk, hogy nem mersz rámenni a tó behajló jegére, vagy nem mersz kimászni arra a kiálló faágra stb. Egyébként ez a viselkedés néhány állatfajnál is előfordul. Megfigyeltem, hogy a mezei nyúl szinte heccelte a sétáló rókát, próbára téve önmagát, hogy milyen távolságra merészeli azt megközelíteni. Természetfilmekben is nemegyszer sikerült rögzíteni a ragadozó madarat abajgató varjakat, vagy az óriáskígyót egyre szemtelenebbül piszkáló, visítozó majomseregletet. Ezt a viselkedést annak ellenére is megismétlik, hogy néha egy-egy közülük rajtaveszt.
A legsikeresebb kalandregények vagy filmek főhősét soha nem a pénz vagy a dicsőség motiválja, hanem a kihívás. Ahab kapitány nem csak egy bálnát akar zsákmányolni, hanem azt az egy bizonyos Nagy Fehéret. Széchenyi Zsigmond alpesi rabsica nem csupán egy zergét akar lőni, hanem a már rég kifigyelt Öreg Zergebakot. Vagy José Ortega y Gasset által emlegetett Yebes grófja kizárólag hiúzra vadászott, más nem is érdekelte, és még sorolhatnánk a szenvedélyes vadászoknak a nem vadászok számára érthetetlen szokásait.
Évmilliókkal ezelőtt élő ősünkben is bizonyára megvolt a bizonyítás ösztöne. A hordában az elismerés kivívására a legalkalmasabb a vadászati teljesítménye volt. Minél nehezebben zsákmányolható vadat ejtett el, annál nagyobb megbecsülést vívott ki magának. Aztán az áhított vadat és annak agancsát felruházta valamiféle földöntúli tulajdonságokkal, és csak arra vadászott, amíg sikerült elejtenie. A trófeát azután a sátrába vitte, vagy a nyakába akasztotta a mérettől függően, a társai meg csodálták a teljesítményét. Ennek a vadászatnak már semmi köze nem volt az élelemszerző vadászathoz, inkább a rituálék és a vallás felé igazodott. Véleményem szerint a trófeagyűjtő vadászat sokkal régebben szétvált a húsvadászattól, mint azt eddig gondoltuk. Egy időben történt az emberré válással, a vallás kialakulásával. Körüllengi őseink hitvilága, és ezért nehéz megmagyarázni. Ezzel gondolatban el is jutottam a vadászetikához, mert az etika egyenlő a mértékletességgel és a hagyomány megőrzésével. Ortega Elmélkedés a vadászatról című művében úgy fogalmaz, hogy a vadász a vadászat során lemond felsőbbrendű emberi mivoltáról, visszalép a természeti létbe. Ezért ülünk a hideg éjszakában a szórónál, mert ott láttuk meg a nagy kan nyomát, ezért lessük már egy hónapja az öreg bakot, amelyik sohasem ott jön ki, ahol várjuk, és ezért végzünk ősi rituálékat az elejtés után. Szinte gyermeki rajongással vesszük birtokba az elejtett vadat, simogatjuk a trófeát. Visszajátsszuk a génjeinkben évmilliók alatt kódolt jeleket, még ha változott is a felszerelés, a technika, de a várakozás izgalma ugyanaz maradt. És ezt az örök bizonytalanság érzést, a várakozás izgalmát újra és újra át akarjuk élni, ezért vadászunk.
Lehetséges viszont, hogy a bölcselkedésemmel még csak a közelébe sem kerültem a kérdés megválaszolásához, mivel a „titokzatos eredetünk homályába vész.”
Az alábbi írást Szücs György olvasónktól kaptuk. Ha önnek is van egy jó története, véleménycikke, amelyet megosztana másokkal is, akkor ne habozzon, küldje el szerkesztőségünk részére az info@nimrod.hu címre.