Jakabovics Viktória Balassagyarmaton született 2000 márciusában. A természet közelsége és az állatok szeretete egész gyermekkorát végig kísérte, és mindezek a mai napig az élete fontos részét képezik. Mezőgazdász családból származik, ám az ifjú alkotó édesapja révén korán kapcsolatba került a vadászattal is, így művei fő témái a háziállatok mellett a különböző vadfajok.
„Hazánk egyik legkisebb falujában nőttem fel Nógrád vármegyében, és itt élek ma is. Ez a kis település, Iliny festői környezetben, a Cserhát változatos, erdőkkel, rétekkel tarkított dombjai között helyezkedik el. A családom, mióta az eszemet tudom, állattartással foglalkozik. Jó példát kaptam otthonról és a végzettségem is ebbe az irányba terelt” – kezd bele Viktória. Az általános iskola elvégzése után ugyanis – az előzményeket ismerve nem meglepő módon – a szécsényi Lipthay Béla mezőgazdasági szakközépiskolát választotta. „Itt gazda szakon végeztem, majd leérettségiztem, ezt követően, illetve párhuzamosan a családi gazdaságunkban dolgozom jelenleg is.”
A vadászattal már kisgyermekként kapcsolatba került, hiszen a vadászat régi hagyomány a Jakabovics családban. „Dédipapám vadászember volt, őt követte nagyapám, majd ahogy az lenni szokott, az apám és nagybátyám is. Megszámlálhatatlan vadásztörténetet hallottam gyermekként az idősebb generációtól. Akkoriban még nem is a vadászat keltette fel az érdeklődésemet, hanem maga az élővilág” – mesél lelkesen az ifjú művész. „5-6 évesen kíváncsian jártam édesapámékkal a fácántelepre segíteni őrizni, etetni a madarakat. Kislányként érdeklődéssel figyeltem, hogyan dolgozik a két okos magyar vizslánk. Velük nőttem fel. Életre szóló, maradandó élmények ezek! A "Tapi Vadász emlékére" című képem az említett két, kivételesen jó kutyát ábrázolja. Sokat jártam az erdőt ilinyi nagymamámmal is, őt is meg kell említenem, mert tőle is rengeteget tanultam.”
Az első vadászaton Viktória 15 éves korában vett részt. „Akkoriban apámék bérhajtani jártak, és egy időben videózta az eseményeket. Hallva és látva mindezt, erősen kedvem támadt elmenni velük. A Bükk hegyei szolgáltak helyszínéül a jeles két napnak. Szerencsére nagyon jó csapatban éltem meg az első hajtóvadászatomat. Így követték egymást később a disznóhajtások, a terelővadászatok, melyeken szívesen veszek részt a mai napig. Párom, Alex hivatásos vadász és rajta keresztül is betekintést nyerhetek a vadgazdálkodás rejtelmeibe. Bőven van mit tanulnom és én nagyon szívesen tanulok. Tavaly márciusban letettem a vadászvizsgát is. Mikor időm engedi, természetesen vadászom is.”
Viktória alkotásainak középpontjában a természet, azon belül hangsúlyosan hazánk színes faunája áll. „A természetközeli életmód állandó inspirációt jelent számomra. Az alkotás szeretetét édesapámtól örököltem. Gyermekként sokat rajzoltam, festettem, sok dologban volt lehetőségem kipróbálni magam.
Apám jó kézügyességgel megáldott emberként a fafaragás mesterségét űzi, egyes műveimhez ő készíti a képkeretet, sőt párom is rendszeresen farag, ő a dísztárgyak mellett leginkább trófeaalátéteket készít. Az üveggravírozást édesapám próbálta ki egyszer, kértem, hadd próbáljam meg. Kezembe vettem a régi gravírozógépet és azonnal tudtam, hogy ez az én utam. Igaz, a vonalvezetésem még bizonytalan volt, viszont a csiszolt üveg látványa magával ragadott. Éreztem benne a kihívást és tudtam, ha gyakorlatot szerzek benne, akkor egy nagyon különleges hobbira tehetek szert. Apukám támogatott és egy idő után beszereztünk egy komolyabb gravírozógépet, ami hű társam lett az alkotómunkámban. Meglévő tudásomat autodidakta módon sajátítottam el. Inspirálóan hatnak rám Fekete István regényei, a vadásznovellák és a vadászfestők közül Csergezán Pál művei, illetve többek között, a kortárs művészek közül Boros Zoltán, Uracs István, Kun Edit és Kalas András képei. Szerencsére sok pozitív visszajelzést kaptam a környezetemtől, de elsősorban a saját örömöm késztet a fejlődésre. Eddig még nem volt lehetőségem bemutatni műveimet a nagyközönségnek, de bízom benne, hogy egyszer ennek is eljön majd az ideje. Én addig is türelemmel, szorgalmasan alkotok.”
