60 éve hunyt el a „Nimród szent embere”, Sólyom
1881. január 7-én született Vérteskozmán Láng Rudolf „Sólyom”, a vadászetika egyik legnagyobb tudója, Kittenberger Kálmán egyik legjobb barátja és munkatársa, a Nimród Vadászújság egykori kiváló publicistája.
Apja „vidékerdész” volt. Középiskolai tanulmányait Győrben, a Bencés Főgimnáziumban fejezte be. Egyetemi évei után, mint magyar-latin szakos tanár, Lőcsén kezdett el tanítani. Részt vett az I. világháborúban, ahol megsebesült. Hazaengedték, de felépülése után ismét a frontra vezényelték, ahonnan öt év múlva, 1920 karácsonyán Szibérián át érkezett haza. Trianon után – mert Lőcsére már nem mehetett vissza – a magyaróvári piarista gimnázium civil tanára lett. Elévülhetetlen szakírói életművét ebben a városban alkotta meg. Itt élt 60 évvel ezelőtti, 1963. május 25-én bekövetkezett haláláig.
A vadászat szerteágazó kérdéseiben mindenki (írói nevén) Sólyom ítélőszéke elé járult. Az ő tanácsát kérte az országgyűlési felszólalására készülő felsőházi képviselő csakúgy, mint az egyszerű vadőr. Sólyomnak a Nimród Vadászújság 10 rovatában (általános érdekű közlemények, vadászati tanulmányok, vadásziskola, tárcák, irodalom, vadászati elbeszélések, lő- és fegyvertechnika, lőszer, Nimród Vadászújság panaszkönyve) 1000-nél több oldalon, mintegy 500 írása jelent meg. Írásait leginkább Sólyom néven tette közzé, 8 cikkét viszont Borz aláírással fejezte be.
Láng Rudolf kiemelkedő szakírói teljesítményét 1938 márciusában a Nemzeti Vadászati Védegylet igazgató-választmánya egyhangú lelkes határozatával ezüst emlékserleggel tüntette ki, „melyet a tiszta erkölcsű felfogásától és igazságérzetétől irányított kitűnő tollával, mint a magyar vadászok érdekeinek és a magyar vadászat ügyének hivatott védelmezője, éber őre és fáradhatatlan harcosa” nyert el.
A kommunista berendezkedés időszakában lehetőségei beszűkültek, vadászírói tevékenysége csupán híres barátaival: Csathó Kálmánnal, Fekete Istvánnal és Kittenberger Kálmánnal folytatott sűrű levelezésben valósult meg. „Kittivel” (Kittenberger Kálmán) hosszú éveken át szinte mindennapos levelezésben volt.
Minden idők legteljesebb értékelését Fekete István – akit írói pályáján Sólyom indított el – alkotta meg, amikor így írt róla: „Sólyom a vadászok és a vadászat lelkiismerete, aki sohasem beszélt szószékről, sohasem nyilatkoztatott ki semmit, sohasem csúszott le a gorombaság eleve hibás vagdosásába. Sólyom volt a mértékletesség, a Nívó, az egyenes út, amelyről soha nem tért le. Ő volt a Stílus, a vadászpolitika mérlegtartója, a dolgok látója és tudója, az európai hang és a vadászkultúra tévedhetetlen harcosa. Sólyom egyet jelentett Kittenberger Kálmánnal, egyet Újságjával, és nélküle nem képzelhető el egyik sem”.
Sólyom örökérvényűen kivívta, hogy az egész magyar vadásztársadalom tanítója, nevelője legyen. Felemelve őt a feledés mélységeiből, 1992-ben Győrben megalakult a Sólyom Vadászegylet, amely a sólyomi igaz vadász felfogást képviseli, terjeszti, hogy az ő „világos és mértékletes bölcs betűi mély utakat vágjanak a növekvő vadászgenerációk haladó gondolkodásában.”
Gondolkodásmódjára, erkölcsi mércéjére jellemző az alábbi eszmefuttatás, amely a Nimród Vadászújság 1935. szeptember 10-i számában jelent meg, Egy kis etika címmel: „A korrekt vadász fogalmát meghatározni nagyon könnyű, korrekt úriember. Aki ugyanis társaival szemben nem korrekt, az nem lehet korrekt, mint vadász sem... és aki, mint vadász tudatosan inkorrekt, abban mint emberben sem lehet megbízni.” Persze Sólyom is tudja, hogy a korrektség relatív fogalom. Amit valamely korban vagy helyen korrektnek tartanak, az máskor, máshol lehet inkorrekt. De, mint mondja: „Vannak azonban dolgok, melyeket, mint általános kívánalmakat lehet tekinteni. (...) Ezek: tiszteld a törvényt, szeresd az állatot, becsüld vadásztársaidat és ne árts a szomszédnak.” Aligha lehet ennél pontosabban megfogalmazni a mindannyiunk által ma is követendő normákat.
Évről évre számos kötetben, lapban, internetes felületen megemlékeznek az egykori publicistáról. Vadászújságunk idén második éve már irodalmi pályázatát is „Sólyom égisze” alatt hirdeti meg.
Békés Sándor, vadászújságunk főmunkatársa így írt a lap szellemi elődjéről Vadászetika című kötetében: „A jog, a jogszabály, a „törvény”, a tiltás természetesen fontos, megkerülhetetlen, de a jog elsősorban értelmileg, míg az etika inkább érzelmileg motivál. Az előbbi az ész, az utóbbi a szív és a lélek lakója. Ilyen szempontból is tekinthetjük Láng Rudolfot a magyar vadászati etika apostolának! Egy biztos, jogi eszközökkel nem lehet erkölcsi célokat elérni! Etikátlan ember etikus vadász tehát eleve nem lehet!”
2019 novemberében a Nimródban megjelent cikkét pedig ezekkel a gondolatokkal zárta a vadászetika legnagyobb alakjáról: „ha nem is ténylegesen, de jelképesen mindenképpen, fel kellene írni minden vadászház homlokzatára: »A vadászat természetbúvárkodás, a természetbúvárkodás pedig istenkeresés. Aki megtalálta, még a mai nehéz viszonyok között is boldog lehet.«” – s így folytatta: „Kittenberger halála után 5 évvel Sólyom is eltávozott az élők sorából: de vadászetikai kérdésekben azóta is, ma is, mindenki az ő ítélőszéke előtt áll…”
Május 24-én az író szülőfalujában, Vérteskozmán, halálának 60. évfordulóján a Nimród Vadászújság egykori kiváló publicistája, Láng Rudolf (Sólyom) előtt tisztelegtek az egybegyűltek egy emléktábla avatással és koszorúk elhelyezésével. A márványból készült táblát – amelyen a szakíró bronzba mintázott portréja is látható – az Agrárminisztérium támogatásával állította az Erdészek a Vértes Értékeiért Egyesület.
