Elérkeztünk az évnek abba az időszakába, amikor a legtöbb vad elkezdi világra hozni az utódait. Számos egyesület ment háziállatokat, ám ekkor indul be igazán a „gépezet” a vadmentők életében is.
Tél végétől, kora tavasztól folyamatosan izzanak a telefonvonalak és a közösségi média felületei a menteni való vad kapcsán. Valóban meg kell menteni minden vadat? Természetesen nem. Különbséget kell tenni például a veszélyeztetett egyedek, a vadászható fajok, illetve a dúvad közt. Utóbbi „kategória” osztja meg leginkább a civileket.
A témával kapcsolatban a Fehér Holló Vadmentő Alapítvány munkatársával, Németh Józseffel beszélgettünk, akitől megtudtuk, hogy a vadmentési tevékenység emlősök esetében leginkább a fiatal egyedekre koncentrál, ugyanis a vadfajok többsége kifejlett korban már nagyon nehezen tűri a fogsággal, az ember közelségével járó stresszt.
De mi a helyes döntés, ha bajba jutott fiatal vadról van tudomásunk? Tavasszal a leggyakrabban emberi kézbe akadó „mentvény” az őzgida, a szarvasborjú, illetve a mezeinyúl-fiak. Ezekben a fajokban közös, hogy a nőstény napközben általában egy biztonságosnak vélt helyen elfekteti az újszülöttjeit, mert még nem tudják tartani a tempót a táplálékot kereső anyaállattal. A jóhiszemű turista ekkor megtalálja őket, és – rosszabbik esetben – napi jó cselekedetét letudva, azonnal felnyalábolja a „mentenivalót”, és viszi a legközelebbi mentőközpontba, esetleg haza. A prevenciós bejegyzéseknek és plakátoknak hála, ma már azonban egyre többen fordulnak előbb a vadmentőkhöz. A telefon túlsó felén a szakember minden esetben elmondja, hogy szükséges-e tenni bármit az állattal, illetve – ha már elvitték – az azonnali visszahelyezésének lehetőségeit.
A dúvadkölykök életük első részét kotorékban töltik, ezért sok esetben bajban vannak, ha elárvultan hevernek valahol, mivel védtelenek és kihűlhetnek. A mentőhelyek többsége minden állatot fogad, ám vannak kifejezetten rókákra vagy akár vidrákra specializálódott civil szervezetek.
Mentési jogosultságot az oltalom alatt álló fajoknál a „mentőközpont” minősítés ad, amelyet a területileg illetékes nemzetipark-igazgatóság, a kormányhivatal, illetve a természetvédelmi hivatal közösen engedélyez.
Vadászható nagyvaddal kapcsolatban a mentőközpontok a területen vadászatra jogosult személlyel együtt segédkeznek a gidák, borjak visszafektetésének instruálásával, végső esetben mentésével kapcsolatban.