Néhány idézet Haller Ilonának, Schell József unokahúgának visszaemlékezéseiből.
...1934-ig, tízéves koromig Erdélyben tanultam. Ezután Budapestre kerültem, és ott folytattam tanulmányaimat. Halottak napján és húsvét táján nem volt érdemes a rövid vakációra hazautazni, ezért KATALIN-ban Nagyanyáméknál töltöttem ezeket a napokat. Leginkább az első három évre emlékszem vissza nagy szeretettel. Ilyenkor csak négyen voltunk, Nagyanyám, Keresztapám, öcsém és én. Nagyanyám, szegény, főleg a temetőben időzött, mert Nagyapám 1930-ban, 62 éves korában elhunyt. A sírját gyönyörűen gondozták. Öcsém a gazdaságban, legszívesebben azonban a lovaknál segédkezett. Keresztapám és én ezért sokat voltunk együtt. A műtermébe is beengedett, ahol csendesen meghúzódva, élvezettel figyeltem, ahogy rajzolt vagy festett...
...Délután az volt a közös szórakozásunk, hogy szürkület előtt kimentünk a Kettős-erdőhöz. Leültetett a vadászszékre, ha dolga volt, továbbment lóháton. Én pedig figyeltem a számtalan apróvadat: fácánt, foglyot, fürjet, nyulat, sőt őzet, hogy beszámolhassak neki, mit láttam. A mai embernek nincs is fogalma arról, mennyi vad volt akkor! Csendben ültem. Meghagyta, ha észrevesz az állat, maradjak mozdulatlan, ha lehet, ne is pislogjak, mert a vad a szemet is figyeli. Egyszer kaptam csak frászt, amikor nem vettem észre, hogy mögöttem az erdőben az itatóhoz jöttek az őzek, s véletlen mozdulatomra nagy csörtetéssel rohantak vissza.
Gyermekként hajtóvadászaton is részt vettem. Soha el nem felejtem azt a homoktengert, amelyen ez a vidék fekszik! Szandálban egyáltalán nem lehetett járni...
1945-ben végleg hazajöttem Erdélybe, és 1958-ig nem találkoztunk. Ők akkor Kajdacsra voltak kitelepítve.
Kettesben gyalog mentünk át Katalinpusztára, a temetőbe. A kertbe érve, egy fára mutatott: „Látod fent azt a felakadt ágat? – kérdezte. – Amíg az ott van, addig élek én!” – Pedig nem volt babonás, mint ahogy én sem...
Útközben ő mutatta meg nekem az első kolorádóbogarat is. Elmondta, hogy három madár eszi meg – az „F” betűs madarak: a fogoly, a fürj és a fácán...
...1970-ben, nyáron találkoztunk utoljára Pesten. Talán akkor tűnt el a száraz ág a katalini kert fájáról.