Egyhetes nyári kalandra várják a 8-12 éves gyerekeket a Sziágyi Erdészeti Erdei Iskolába.
A SEFAG Zrt. Sziágyi Erdészeti Erdei Iskolája 30 éve biztosít lehetőséget arra, hogy a gyermekek szervezett keretek között, közvetlen élményeken keresztül ismerkedjenek meg az erdő világával.
Az erdei iskola idén nyáron is meghirdeti népszerű Ottalvós Erdőjáró Táborát, amely két turnusban kínál élményekben gazdag, természetközeli programokat 8–12 éves gyermekek számára, azzal a szándékkal, hogy a fiatal generációk számára élményszerű módon tegye elérhetővé az erdő megismerését, és erősítse a természeti környezet iránti felelős szemléletet.
A tábor célja, hogy a résztvevők játékos, élménypedagógiai módszereken keresztül ismerkedjenek meg az erdő világával, a vadállatokkal, a természetvédelem alapjaival, valamint az erdészek munkájával.
A turnusok időpontjai: 2026. július 6–10. és július 13–17.
A helyszín a Sziágyi Erdészeti Erdei Iskola és annak környező erdei területei, ahol a gyerekek egy teljes héten át gyalogos- és kerékpártúrákon, erdőpedagógiai foglalkozásokon, kézműves programokon, játékokon és esti közösségi eseményeken vehetnek részt.
A programok között szerepel többek között:
- erdei túrák és tanösvény-felfedezések,
- kerékpártúra a Petesmalmi Vidraparkhoz,
- interaktív természetismereti bemutatók és látványetetések,
- solymászbemutató,
- éjszakai túra és bátorságpróba,
- kézműves foglalkozások erdei alapanyagokból,
- csapatjátékok és számháború.
A tábor teljes ellátást biztosít napi ötszöri étkezéssel. A gyerekek felügyeletét erdész szakemberek és erdei iskola-pedagógusok biztosítják, akik a programok összeállításában is közreműködtek, a korosztály igényeire szabva, a tapasztalati tanulás módszerére építve.
További információ:
Récsei Kata
Telefon: +36 20 517 7472
Email: recsei.kata@sefag.hu


