Gyermekkoromban sokat csodáltam Sir David Attenborough utazásait bemutató természetfilmeket. Főleg az északi égöv égbenyúló fenyvesei, hósapkában álló óriás hegyei és az érintetlenség ragadta meg figyelmemet.
Hegyek között születtem, az Alföldre hozott hivatásom, de a szívem ott maradt a hűvös patakvölgyekben őrködő tölgyesek és templomtoronyként felnéző szálerdők ölelésében. Ezt az érzést csak az ismeri, akinek tekintete – ahogy a zsoltáros mondja – a hegyekre emeltetik… ez már szerelem.
Innen jött az ötlet, hogy fantáziámat útnak indítsam és gondolat- kísérője legyek azoknak a magyar jáger- legendáknak, akik időt, pénzt nem kímélve puskájukkal meghódították a messzeséget. Most Maderspach Viktor, Hazám volt a Retyezát című könyvét (megjelent a Vértes Erdő Zrt. gondozásában, 2017) ajánlom az Olvasók figyelmébe, amelyben bemutatja többek között Anatólia (Törökország) és Észak- Amerika vadonját, amolyan útileírásként.
Ami elsőre szembetűnt, hogy mennyire másnak gondoljuk Kis-Ázsia élővilágát, hiszen az emberi károkozás nem kevés. Persze mindenki tudja, hogy gazdag és változatos élőhelyei vannak, de mégis a kopár, sziklás fennsíkok képe jelenik meg gondolatainkban, és tevékkel közlekedő helyiek sokasága. Száz év alatt ez nem sokat változott. Hiába a viszontagságos, inkább milicista történelem, a vadvilág ebből – Istennek hála – alig érzékelt valamit. Azonban a jelennek szóló iróniával kell megjegyeznem, hogy Maderspach is említi a medve és farkas nagyszámú jelenlétét; igaz azt is hozzáteszi, itt nem hallotta a „csobánok (pásztorok) olyan mérvű panaszait, hogy a medve az állattartó lakosság legnagyobb étvágyú és legkönyörtelenebb adóvégrehajtója lenne”, úgy, mint Erdélyben (!) – úgy tűnik a medve van, volt és lesz.
Az Észak-Amerikáról szóló leírásban furcsa összefüggésen akadt meg a szemem, ami talán kontinentálisan csak ott volt jelen. Az 1840-50-es években óriási fakitermelés kezdődött, hogy a fejlődő ipart kiszolgálhassa. Európában az ipari forradalom az emberi közösséget zúzta szét, odakint az erdőt. Mindkét helyen megváltoztatva ezzel a jövőt. Az erdőírtások alatt őserdők kivágását kell értenünk, amelytől megváltozott a mezo-klíma és lehetőséget biztosított az agrárkultúra megerősödéséhez. Azonban a kis létszámú földművestől a gyökérhajtásokból kialakuló erdő visszavette saját földjét és a gazdák hátrahagytak mindent. Ahogy az író fogalmaz: az egyetlen olyan eset, ahol az ember veszített csatát. Romos, omladozó épületek hirdették az egykori emberi jelenlétet…
Azonban a vadászat különleges volt, hiszen a hatalmas erdőségek bőséges vadállományt rejtettek. Nem is beszélve a vízimadarak felhőnyi tömegéről. Képzeljük magunk elé azt az érintetlen, tavakkal osztott vadont, közben az író irodalmiassággal bemutatott szarvasvadászatát olvasva, úgy hiszem, izgalmas perceket élhetünk át!