A – honlapunkon már többször is publikált – mindössze 12 éves, nyírjákói lakos, Zilahi Nándor levelet küldött szerkesztőségünk részére, legújabb versét is örömmel osztja meg vadászújságunk olvasóközönségével.
Mit állsz ott, oly komoran-
magasles?
Csak nézed a szép tájat-
reggel, s est?
Nem szólsz semmit sohasem-
csak nézel.
És mondd, érzel te valamit?
Vagy tippelnem kell?
Mikor az útról rádnézek-
örülök.
Mikor vadat lesek rólad-
szinte repülök.
Te vagy a láthatatlanság,
köpenye.
És nagyon, de nagyon sokszor-
vadász leshelye.
A te oldalad puskának
támasza.
És előtted vágja füvet
nyáron a kasza.
Esténkén mögötted oson
a róka.
Pocok nép nyomát szaglássza
ravaszdi orra.
Azután eljön a hajnal-
magasles.
Te tudod az legjobban
milyen szép, fényes.
Hisz annyi örömöt, szépséget
csak te látsz.
És ezt meg is osztod velünk-
sok élményen át.
S, hogy érzel-e magasles-
nem tudom.
De hogy örömöt mindig adsz,
ez biztos, tudom.
(2022)
Ha önnek is van egy jó története, írása, amelyet megosztana másokkal is, akkor ne habozzon, küldje el szerkesztőségünk részére az info@nimrod.hu címre!