A link vágólapra másolva!
Cikk kép

Magas patogenitású madárinfluenza-vírust találtak Székkutason, Csongrád-Csanád megye északi határán, Orosháza és Hódmezővásárhely között.

 

A községben járványvédelmi és állatmozgatási korlátozásokat vezettek be, és már befejezték a hízólúd-állomány felszámolását.

A telep körül, 10 kilométer sugarú körben, megfigyelési körzetet jelöltek ki, azon belül pedig három kilométeres védőkörzetet határoztak meg.

Eközben Békés megyében az elmúlt 21 nap alatt nem találtak újabb kitörést, így a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a megyében elrendelte a védőkörzetek feloldását.

A Nébih felhívja az állattartók figyelmét, hogy tartsák be a járványvédelmi előírásokat, továbbá fokozottan ügyeljenek a személyi higiéniára és az anyagmozgatással járó munkák során a szállítójárművek fertőtlenítésére.

Magyarország azon részeiben, ahol a járványügyi besorolás jelenleg magas kockázatú, kötelező a baromfiállományok zártan tartása. A hatóság hangsúlyozza, hogy a vadmadarak távol tartása minden állattartó számára prioritás.