Az idén 125 éve született Széchenyi Zsigmond vadásznaplójából ismerjük, hogy mikor, hol, mire vadászott. Eddig azonban kevesebb figyelmet kapott, hogy a galamblövészetet, mint versenysportot is szorgalmasan űzte.
Rendszeresen eljárt hazai és külországi versenyekre, ismert alakja volt az európai lőtereknek. Itthon együtt versenyzett az akkori idők legjobbjaival: Lumniczer Sándorral, a Dóra testvérekkel, Szomjas Gusztávval, Halasy Gyulával és másokkal. Erdeményei azt mutatják, hogy a profik között is megállta a helyét.
1921-ben befejezte az egyetemi tanulmányait Stuttgartban, és novemberben, mint gyakornok kezdett dolgozni Dőry Hugónál Tüskepusztán. A gyakorlati idő a következő év augusztusáig tartott, de ez idő alatt is többet vadászot, mint amennyit a gazdasági ügyekkel foglalkozott. Elvileg még a gyakornoki idejét töltötte Tüskén, amikor 1922. július 29-én és 30-án részt vett a balatonföldvári galamblövő versenyen. Az ekkor huszonnégy éves fiatalember egy Andrássy Borbálának írt magánlevélben is megemlíti ezt az eseményt, amely valószínűleg az első olyan galamblövő verseny lehetett, amin részt vett. „Múlt hónapban is volt Földváron gyalamblövészet. 35 résztvevő, mind a nagyágyúk ott voltak. Többé-kevésbé viccből én is kiálltam, és olyan bolond szerencsém volt, hogy meg is nyertem, azóta mint galamblövő szerepelek.” A Nemzeti Sport részletesen írt erről a versenyről. A cikkből kiderül, hogy három nap alatt tíz versenyszámot bonyolítottak le, és Széchenyi Zsigmond ebből nyert egyet, mégpedig az élőgalamb lövészet 25 méteres számát. Miután élőgalambra lőttek, a tizenhat találat a vadásznaplóba is beketült. Másnap is részt vett az egyik élőgalamb versenyen, de öt találattal nem volt a helyezettek között. Akkoriban a versenyeken, mint ez alkalommal is, nem csak élőgalambra, hanem agyaggalambra, sőt üveggolyóra is lőttek. A mezőnyből kiemelkedett dr. Lumniczer Sándor teljesítménye, de egy másik név is ismerős lehet a kitűnő puskások között, mégpedig Gáspárdy Béláé. Ő volt az a Magyaróváron végzett gazdasági szakember, aki később Széchenyi Viktor gazdaságának intézője lett.
Néhány évnyi szünet után, 1925 júniusában elindult egy nádasdladányi házi versenyen, ahol második díjat nyert, de erről csak a saját feljegyzéséből tudunk, sem az újságokban, sem a vadásznaplóban nincs nyoma.
Újabb három év kihagyás után 1928-ban találkozunk megint Széchenyi Zsigmond nevével, mégpedig a monte-carlói versenyeken, ahol öt napon át próbálta ki magát a nemzetközi mezőnyben. A vadásznaplójából kiderül, hogy ekkor is élőgalambra lőttek. A február végi, március eleji monte-carlói napok után, májusban idehaza is megkezdődött az évad. A margitszigeti lőtéren is több versenyszámot bonyolítottak le. Széchenyi Zsigmond, aki először szerepelt ezen a pályán, az Egyleti díjért folyó küzdelemben második lett, a Jurgens vándordíjért folyó versenyt azonban megnyerte. A vadásznaplóba ezekre a napokra összevontan 60 galamb van bejegyezve.
Természetesen minden versenyéről e cikk terjedelme miatt nem tudunk számot adni, de néhány érdekességet érdemes kiemelnünk. Ilyen ez az 1928-as év is, amikor október 5-én a margitszigeti pályán második lett a Választmány díjának versenyén. A budapesti napokat követően szinte azonnal Kaposváron folytatták a vetélkedést, ahol Széchenyi Zsigmond megnyerte a Dunántúli bajnokságot, elnyerte Somogy megye díját, harmadik lett a Főispán díjért, és második Kaposvár város díjáért folyó küzdelemben. Mindez 1928. október 10-11-én történt, így alig egy hete maradt, hogy úgyszólván a versenypályáról indulva, felkészüljön élete második, közel fél évig tartó afrikai szafárijára, a „Csui!” útra.
Afrikából 1929. május 7-én érkezett vissza Budapestre, és május 9-én már ott állt a margiszigeti lőtéren. Gyakorolt, versenyzett, különösebb eredmény nélkül, (egy IV. hely), de május végén már megnyerte Szolnok város díját, júniusban pedig Miskolcon szintén a város díját.
A saját összeállításában a következő évek nincsenek feltüntetve, pedig az újságok szerint versenyen is indult, a zsűriben is szerepet vállalt, és a közönség soraiban is feltűnt. Úgy látszik, az egymás után következő afrikai szafárik, sőt az amerikai látogatása is háttérbe szorította a galamblövészetet. Csak öt évvel később, 1934-ben kezdett újra versenyezni. Szeptemberben, Kaposváron kezdte az évadot, szokás szerint a versenyek előtti napon tréninggel. Az eredmény ekkor két második hely volt.
Az október 19-i budapesti bajnokság érdekesen alakult. A Margitszigeten a Szemere István-díjért folyt a küzdelem. Dóra Sándor és Széchenyi Zsigmond vezettek, egyaránt 21/21 találattal, a versenyt azonban sötétedés miatt nem tudták befejezni, másnap sem folytatták, így megosztva kapták az első díjat. A következő évben mindössze két alkalommal nevezett a vetélkedésre, egyszer májusban, egyszer pedig júniusban. Érthető, hiszen ez az 1935-ös év tavasszal a Líbiai sivatagban kezdődött, ősszel pedig Alaszka tartotta távol a pályáktól. Új év (1936), új lehetőségek, de feljegyzendő eredménye ekkor nem volt.
Siófok, 1937.
Galamblövészet szempontjából az 1937. esztendő kiemelkedő volt a világjáró vadász életében. Széchenyi Zsigmond az előző évben nősült, és apósa jóvoltából, feleségével együtt már január végén egy egész hónapra Cannes-ba költözött. Innen vonatozott át naponta Monte-Carlóba, ahol két hétig vett részt a versenyeken, mégpedig a Budapesten frissen vásárolt speciális galamblövő puskájával. A nemzetközi mezőny nagyon erős volt, de egy gyakorló nap után a tizenegy versenynap alatt sikerült két első, egy második és egy ötödik díjat elhoznia. Természetesen nevezési díj is volt, de a nyeremény komoly összeget, összesen 11 ezer frankot jelentett. Májusban – már itthon – megnyerte a Duna díjat, szeptemberben Siófokon lett helyezett, októberben pedig kétszer is első díjat kapott a Margitszigeten. Az egyik éppen a gróf Széchenyi Zsigmond díj volt, amit ő maga ajánlott fel a győztesnek, és a profik között sikerült Lumniczer Sándor előtt megnyernie. A versenyekre egyébként szokás volt különböző díjakat felajánlani, így többek között a már említett Gáspárdy Béla, de Orczy László, dr. Schosberger Viktor báró, Szemere István és Teleki Mihály grófok is adományoztak értékes tiszteletdíjakat.
1938. a legsikeresebb galamblövő éve volt Széchenyi Zsigmondnak. Ebben az évben nyerte meg a magyar bajnokságot. A Pesti Hírlap kiemelte, hogy csak nagyon nehezen sikerült megelőznie Montagh Andrást és Szomjas Gusztávot, akik mindketten a magyar élmezőny jelesei voltak. Nyáron a magyar csapat tagjaként Hadik Antallal és Orczy Lászlóval a belgiumi Namurba utazott. Hadik Antal az egyik versenyszámban első lett, Széchenyi Zsigmond pedig értékes helyezést ért el a IX. Galamblövő világbajnokságon, így csapatban a magyarok másodikok lettek. A trió Namurból a hónap végén Liege-be utazott át. Itt Széchenyi Zsigmond nagyobb szerencsével versenyzett, a négy I. hely, és az egy VII. helyezés összesen 3750 frankot hozott a konyhájára. Magyar sikernek számított az is, hogy Strassburger István megnyerte a liege-i verseny nagydíját, a Grand Prix-t.
Novemberben a Vadászat-Halászat újság összesítést is közölt az élőgalamblövő élmezőnyről, ahol a kor legnevesebb magyar versenyzői, mint Strassburger István, Lumniczer Sándor, Dóra Sándor, Halasy Gyula és mások után Széchenyi Zsigmond az előkelő hetedik helyen szerepelt.
Családi szempontból is különleges volt a következő év februárja. Ugyan San Remóban kezdte az évadot, de pár nap múlva átköltözött Monte Carlóba. A Hermitage szállodában kapta 1939. február 5-én az értesítést, hogy előző nap Londonban fia született. Abbahagyta a versenyzést, haladéktalanul vonatra szállt, és másnap már Londonban volt. Tíz napig maradt Angliában, feltehetőleg a felesége rábeszélésére, visszautazott Monte Carlóba, ahol az egyik versenynapon első díjat nyert, ami ezúttal 5600 frankos pénzjutalommal járt. Mondhatni versenyzés közben született a fia.
A II. világháborúban egészen 1944-ig Magyarországon nem voltak harcok, a galamblövészet is változatlanul folytatódott, így Széchenyi Zsigmond 1940 júniusában Siófokon megnyerte a Fonyódi díjat. A sportág történetében szomorú esemény volt, hogy 1941. március 30-án kénytelenek voltak búcsúversenyt rendezni a margitszigeti pályán, amit az Árpád híd építése miatt kellett lebontani, megszüntetni. A búcsúnapon természetesen Széchenyi Zsigmond is ott volt, ekkor egy harmadik díjat vihetett haza. Nem tudunk arról, hogy ő más alkalommal is részt vett volna vegyespáros versenyen, de júniusban Siófokon Dőry Lilivel az oldalán megosztott második díjat nyertek.
A háború ellenére Siófokon még két évig megtartották a galamblövő versenyeket, és mindkét évben sikerült elhoznia egy-egy első díjat. 1942-ben ismét megnyerte a Fonyód dijat, 1943-ban pedig a Belitska Sándor emlékversenyen diadalmaskodott. Tudomásunk szerint ez volt az utolsó alkalom, amikor Széchenyi Zsigmond galamblövő versenyen pályára lépett.
A korabeli újságokat böngészve még számos érdekes részletet találhatunk a híres vadász galamblövői pályafutásáról, kisebb helyezéseiről, a versenytársakról, a speciális puskákról és egyebekről. Az érdeklődőknek nagy segítséget jelent a most megjelent Nimród könyvek második kötete, Horváth József: Széchenyi Zsigmond bibliográfia című munkája, melyben a szerző külön fejezetbe csoportosította a galamblövészettel foglalkozó újságcikkeket.
Megjelent a Nimród Vadászújság 2023. évi novemberi lapszámában.