Tíz éve hunyt el Páll Endre, a jeles vadász, a tudós vadgazda és sikeres vadászíró.
A vadászat értékét és szépségét csak az értheti meg, aki a kicsi apróságok örömét is érzi, mert ezen apróságok sora jelenti az életet, és csak az olyan ember tapinthatja ki a lényeget, aki a kusza keveredésben is megtalálja az élőt, s egyben önmagát…
Egy terebélyes, öreg íróasztal előtt állok, mely valamikor a 20. század elején készülhetett. Az asztallap zöld posztóval borított. Tekintélyt sugárzó, hivatalos komolyságot árasztó bútordarab, mely előtt nagy valószínűséggel levett kalappal álltak annak idején az ügyfelek. Valahogy úgy, ahogy most én is állok. Az íróasztal jobb sarkán egy matróna korú kis Erika írógép, bal sarkán egy bőgő gímbika bronzszobra. Az asztal közepén ezüstösen csillogó fedeles serleg, mellette virágcsokor. Az íróasztal előtt, kissé oldalra fordulva háttámlás faszék, melyről mintha éppen most állt volna fel valaki. Pedig nem. Immár tíz éve annak, hogy a tovatűnt múlt hangulatát őrző bútorok tulajdonosa, Páll Endre 2013. október 6-án, éltének 91. évében elhunyt…
Messze nyúló gyökerek
Páll Endre okleveles erdőmérnök, országosan ismert és elismert vadgazda és vadászati szakíró, szépirodalmi igényű vadászkönyvek szerzője Sopronban született, 1923. szeptember 2-án. Családi gyökerei Székelyföldig nyúlnak vissza. Nemesi rangra emelt nagyapja magyar királyi főerdész volt Nyárádszeredán. Erdőmérnök édesapját – aki tanulmányait a Nagy Háború és az azt követő trianoni békediktátum után már Sopronban fejezte be – 1921-ben az Esterházy Hitbizomány szentpéterföldei erdőgondnoksága vezetőjévé nevezték ki.
„Szentpéterfölde akkor „isten háta »mögötti« hely volt, ahonnan csak ragadós, vendégmarasztaló, agyagos földút vezetett a szomszédos falvakba. Ott, a zalai bükkösök kies dombvidékén oltódott belém a természet és a benne élő vad tisztelete és szeretete” – olvasom Páll Endre önéletrajzában.
Friss diplomásként, 1947-ben Lentiben kezdte szakmai életútját, mely féltucatnyi szolgálati hely és beosztás után – rövid ideig még édesapja „utóda” is volt Szentpéterföldén –, 1973 és 1982 között, nyugdíjba vonulásáig, a Somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság vadászati felügyelőjeként teljesedett ki. Alapelve volt, hogy a jó vadász kezében a puska a vadállomány gondozásának eszköze. Fontosak a szokások, hagyományok, viselkedési szabályok, a vadászetika lényege és értelme, azonban végső soron a vaddal való felelős gazdálkodás a legfontosabb. A lét a tét…
Példaképek, mesterek
Téblábolok Páll Endre öreg bútorai között. Az íróasztal mellett, egészen közel ahhoz viseltes fotelhez, mely a beszélgető társak és vendégek ülőhelye lehetett. Felette agancs: Páll Endre első szarvas trófeája, Zalából.
Szentpéterfölde több volt számára, mint egy lakhely. „Ott estem át a légpuskás verébvadászat tűzkeresztségén, de az első szarvasbika elejtését ünneplő avatáson is. Ott nőttem emberré és nevelődtem vadásszá” – írta Legjobb vadászni című könyve Ismét otthon című elbeszélésében.
Szentpéterfölde vadászbérlője 1926-tól, tíz éven át József főherceg volt. Az íróasztaltól viszonylag távol, méltóságteljes magányban, egy nagy, kék bársonybevonatú fotel áll. Ha minden igaz, a főherceg kedvenc ülőalkalmasságának az „ikertestvére”…
Egy feketemedve falon függő bőre Páll Endre kanadai „bolyongásai” emlékét őrzi, melyre Feri barátja, egykori egyetemi évfolyamtársa – majd az egyetem oktatója –, jóvoltából kerülhetett sor, aki 1956-ban a soproni egyetem „kétharmadával” nyugatra emigrált.
Az üvegezett könyves szekrény a feketemedvével szemközti fal mellett áll.
Beszédesek az ember kedvenc könyvei. Cserszilvásy Ákos, Ilosvay Ferenc, Maderspach Viktor, Fekete István kötetei, és persze erdészeti szakkönyvek szoronganak a polcokon. Kedvenc íróink, visszatérő olvasmányaink irányt szabnak a vágyainknak. Fényképek, kitüntetések, köztük a Nemzeti Vadászrend. És Páll Endre saját művei, közülük néhány több kiadásban is. Kemenszky Péter őt búcsúztató nekrológjából tudjuk, hogy öreg barátját nem a közeli elmúlás lehetősége, hanem szeretett trófeái és könyvei jövőbeni sorsa nyugtalanította élete utolsó hónapjaiban...
Egy fiatal hölgy nyitja rám az ajtót, nem tudva, hogy Páll Endrének „vendége van” … A Bőszénfai Szarvasfarm központi épületének egyik irodájában vagyunk ugyanis, ahol a szarvasok nagy tisztelője és elkötelezett védelmezője hagyatékának nagy része menedékre talált. Aligha gondolta valaki is, hogy ez így lesz. Páll Endre minden kerítést természetellenesnek tartott, beleértve a vadkárelhárító kerítéseket is, mert felborítják a környezet egyensúlyát. A vadaskertek, vadfarmok létjogosultságát mégsem kérdőjelezte meg. Nyugdíjasként – mint a kaposvári egyetem tanácsadója –, a bőszénfai program megvalósítását segítette is, miután azt mindenekelőtt tudományos műhelynek tekintette. Nagyra tartotta a farm adta lehetőségeket a szarvas magatartása, táplálkozása, „jóléti elvárásai” és esetleges betegségei megfigyelésére – mondja Nagy János, a bőszénfai komplexum vezetője. Szívesen látogatta a farmot, gyakran az érzelmi életét illően is kitárulkozott. Fájlalta, hogy mennyire megromlottak, illetve eltorzultak az ember és ember, az ember és természet, illetve az ember és a pénz közötti kapcsolatok…
A semmiből a csúcsra
Páll Endre neve elválaszthatatlanul összeforrt a Gyótai Vadásztársaság nevével, a Gyótai Vadásztársaság neve pedig az 1981-ben elejtett pusztakovácsi világrekord agancsú bikával. A Gyótai Vadásztársaság, melynek alapító tagja és 35 éven át a vadászmestere volt, 1967-ben alakult, szinte a semmiből indulva. A vadőrök fizetése bizonytalan volt, a külföldi vendégvadászokat – akiktől a társaság működésének anyagi megalapozása függött –, az erdőgazdaság két szobából és konyhából álló pihenőházában szállásolták el. A szobákban petróleumlámpa világított, a vizet a kerekes kútból húzták. A lőtt vadat szekérrel, majd oldalkocsis motorkerékpárral szállították a vasútállomásra…
De nem sok idő elteltével már irigyeik is voltak. A jó adottságú, zavartalan terület, a 150 hektárnyi vadföld, a rendszeres etetés és a szigorú elvek szerint zajló válogató, állományszabályozó vadászat látványos eredményeket hozott a nagyvadgazdálkodás terén. Az 1980-as években már évi 20-25 érmes bika került terítékre. Az új autók, mezőgazdasági gépek és az 1979-ben megvásárolt egykori iskolaépületből kialakított vadászház „mintagazdasággá” tette a vadásztársaságot. Páll Endre Nimródban megjelent cikkeiben és a szakmai rendezvényeken tartott előadásaiban ugyanakkor aggodalmainak is hangot adott. Nőtt a gazdálkodói ágazatok közötti feszültség, a vadásztársaságok nyomasztó bevételi kényszere egyre gyakrabban írta felül a szakmai és etikai elveket. „Riglizéssel és hajtással lehet legkönnyebben egy területet tönkre tenni…” – írta a vezérteheneket és törzskocákat féltve és óvva.
Élmény volt olvasni, hallgatni. A „világelső” agancsot viselő „szálkai bika” elejtésének 115. évfordulója jegyében 2006. szeptember 2-án Csekő Sándor kezdeményezésére Országos Szarvasidény Nyitány ünnepséget szerveztünk a községben. Páll Endre – éppen a 83. születésnapja volt –, a hazai szarvasállomány jövőjét veszélyeztető változásokról, körülményekről tartott előadást. Én az emlékezés, a hagyományok és rítusok közösségépítő jelentőségéről beszéltem. A hivatalos program után, a szálkai gátőrházban „vadászházi estékre” emlékeztető, felszabadult légkörű beszélgetés alakult ki. Persze, a „világrekorder pusztakovácsi bika” is visszatérően szóba került…
Mindig közösségben
A lövést, melyet akár történelminek is nevezhetünk, szeptember 15-én 18 óra 35 perckor adta le Werner Petznik, nyugatnémet vendégvadász, akit Tankovics Béla és Kiss János hivatásos vadász kísért. A találat testközépen érte a bikát, alig 100 méterre a rálövés helyétől hamar meg is találták. A trófea tömege az első mérlegelésnél 16,25 kilogramm volt! Hónapokkal később a Nemzetközi Trófeabíráló Bizottság Zágrábban 14 kilogrammal véglegesítette a trófea tömegét, és 269,89 nemzetközi ponttal jutalmazta. „Hét évig állt a világranglista élén, – írta Páll Endre a Somogy megyei Vadászati Millenniumi Almanachban –, és elsőségén felül az elejtését követő évben a Nemzetközi Vadászszövetség a világ legszebbikének nyilvánította …”
Nádas József erdőmérnök, az Állami Erdészeti Szolgálat nyugalmazott igazgatója, a Gyótai Vadásztársaság egyik legrégebbi tagja, aki Páll Endre „idején” tagja volt az Intéző Bizottságnak, sok száz fotót készített társaságuk mindennapjairól. Már legalább egy félórája „lapozgatunk” a számítógépen, de olyan képet egyet se találunk, melyen Páll Endre egyedül van, mondjuk éppen egyik elejtett vadja mellett. Mindig mindenütt emberek, vadásztársai között tesz-vesz, magyaráz. Kemenszky Pétertől, aki Páll Endre utolsó éveiben a legközelebb állt hozzá, azzal búcsúzott, hogy az életben a legnagyobb ajándék a barátság és a szeretet…
PÁLL ENDRE KÖNYVEI
A vaddisznó és vadászata
A gímszarvas és vadászata
(tanulmányok+szerkesztés)
A vaddisznó
Vadásztarisznya
Egy lövéssel kettőt
Legjobb vadászni
Mozaikok vadászéletemből
Újra megtelt a tarisznya
Vadászszemmel Amerikában
Megjelent a Nimród Vadászújság 2023. évi szeptemberi lapszámában.